Barátok nélkül is lehet jó az életem?

27 éves vagyok, sosem voltak igaz barátaim, barátnőim. Általánosban kiközösítettek, gúnyoltak, pl. olyanokkal, hogy szeplős voltam, s aki hozzám szól vagy mellém ül, az elkapja. Mindenki került, s a férjem, aki szintén osztálytársam volt, sem nagyon vett észre. Azt nehéz volt elviselnem, mert már akkor nagyon tetszett. Majd szakmunkásban voltak barátaim, de nem igaz barátok. Egy lány van akivel néha napján tartom a kapcsit, elvagyunk, de mégsem tartom igaz barátnőnek, s néha azért vigyázni kell mit mondok, mert falun kibeszél. S a másik, hogy nagyon meszire kerültem otthonról, így jó, ha 5-6 havonta, ha haza látogatunk, leugrok nála is. Gimiben is volt egy lány, de ha belegondolok az nem igaz barátnő, még ha addig míg fel nem kerültem pestre tartottuk a kapcsolatot, aki diszkóban ha pl. kinéztem egy srácot s szóltam neki mennyire bejön, elmentem a wc-re, s ugy jöttem vissza, hogy a sráccal csókoloztak. De ez többször előfordult hogy lenyulta azon pasikat akiket kiszemeltem magamnak. Fősulin még ennyire igaz barátnő sem volt. Majd a fősuli utolsó évében 24 évesen összejöttem a férjemel. Suli után összeköltöztünk. Feljöttem hozzá, s itt taálkoztam egy szakmunkásbeli oszt. társammal, vele szoktam összeülni, vagyis inkább én jártam hozzá, mivel terhes volt, s aztán a kislányával nem igazán jött, s el se vártam tőle, én mentem. De az sem igaz bnő, mert 6 hete szültem, azóta rám se nézett. Csak én hívom, mindig azt mondja eljönnek a 7 hónapos kislányával, azóta is jön. Mindent elmondok neki, ha bánt valami, megtudom vele beszélni, mert tudom, hogy itt fent rajtam kívül csak a kollégái vannak neki akiket nem ismerek, de az nem igaz bnő, aki elvárja, ha megszülök, írjak neki, s még annyit sem mondott hogy gratulálok a babához. Tőlem elvárta, bemenjek hozzá a kórházba, ezt meg azt vigyek, s mondta h viszonozza. Oda se nézett be hozzám, s nálunk is terhessegem alatt egyszer volt, s még 7 hónaposan is én mentem hozzá. Jó ha van valaki akinek elmondhatod ha valami bánt, de azt nem mondhatom el róla, hogy bármikor számíthatok rá s igaz barátnő. Amúgy így nem vagyok igazán boldog. De ez jutott. Próbálok barátkozni, vannak olyan emberek a legutóbbi tanfolyamomról, akikre jobban számíthatok, mint erre a bnőmre, de valahogy náluk nem tudok úgy kinyílni, pedig kortárssegítő csoporttársaim.

Az tény, hogy segítenek embereken, vagyis segítünk, segítőkészek, de mégsem tudok megnyilni előttük. Közülük 1 fiú, s 3 lány van, akikkel kijövök, de titkaimat részletesen nem tudják úgy mint az akit bnőmnek tekintettem, de egy barátnőre számíthatunk akkor is amikor mondjuk kórházban vagyunk, s jó lenne egy kis társaság. A kortársak köül a 3 lány s fiúból 2 lány is felkeresett a kórházban, hivtak, s jönnek látogatni, s közülük az egyik lány első nap felajánlotta hogy segít megmutatni a fürdetést, peluzást aznap amikor kijöttünk a kórházból. Este lejött hozzám, pedig meg sem kértem rá, s annak ellenére eljött, hogy az ő 2 éves fiát is abban az időben kellett volna fürdetnie.

Én szerencsés vagyok, mert egész sok igazi, jó barátom van. Én nem tudom elképzelni az életet nélkülük. Nekem muszáj megosztanom velük örömöt-bánatot, órákig tudjuk egymást vigasztalni, vidítani, ha kell. Én nagyon magányos lennék nélkülük. Sokat fogsz még változni, igazi életre szólü barátságok sztem főleg a főiskolán meg a munkahelyen alakulnak ki, szóval még változhat ez a dolog mindenkinél, aki akar ezen változtatni :)

23/l

Fogalomzavarban éltek. Utolsó hozzászóló pl, akikről beszélsz, azok nem voltak a barátaid.

Nélkülük tényleg nem rosszabb az élet.