Volt már lelkibeteg párotok?
Szeret engem. De az utóbbi időben rájött ez a magányérzés, és neki úgy jobb. Csak azért kiakasztó, mert munkahelyen el kell viselni a sok bántását, és az egész napos bántás után a bocsánatkérését, majd azokban a napokban, mikor munkahelyi stressztől mentesen együtt lehetnénk, akkor elvonul... Szóval mi marad nekem? :'( Mert ha nem munkában vagyunk, akkor minden tökéletes vele, de az utóbbi időben jó, ha egy napra eljön. Holnap van az utolsó pihenőnapunk és még ma nem keresett, hogy akar-e jönni. Gondolom nem. :(
Ez összefügg a betegségével. Szeret engem, tudom, de ezek a dolgok erősebbek benne. Nem tudom elhagyni. Szeretem és szeret és meg akarom változtatni. Ha elhagyom, ki tudja, mit csinál, de már abban sem vagyok biztos, hogy én nem ölném-e meg magam. Minden oldalról zsákutca ez. Nem tudnék nyugodtan tovább élni, tudva, hogy neki annyi...
válasza:"Szeretem és szeret és meg akarom változtatni."
Ennyi paradoxont egy ilyen rövid mondatban még nem láttam. Ezért mindenképp jár egy gratuláció!
Korábban leírtad, hogy NEM szeret, mert képtelen rá. Nem az Ő hibája, de NEM szeret téged. Ezt ugyan Te nem fogadod el, de tény, Te írtad le. Akit szeretünk, azt úgy tesszük, hogy fontos nekünk, hogy az a másik ember jól érezze magát. Teszünk is ezért. Nem csak szavakat mondunk, hanem cselekszünk. Nálatok ez hiányzik, ha jól értem. Sokkal inkább van az, hogy Ő bánt Téged.
Ezt tisztáztuk: Ő NEM SZERET téged. Lehet, hogy kedvel, Veled akar lenni (bár azt mondod, mostanában már azt sem), de ez nem szeretet.
Most nézzünk Téged! Te sem szereted Őt. Talán kedveled, viszont nem szereted. Sőt nem is Őt kedveled, hanem valakit, akit belelátsz az Ő testébe, aki lehetne szerinted, akivé válhatna, ha "segíthetnél" rajta. Na ilyen sincs! Nem változtathatjuk meg a másik embert, csak magunkat! Ehhez van jogunk, erre van lehetőségünk. Másokon segíthetünk, ha a másik erre megkér.
Azt mondani, hogy valakit szeretek, és meg akarom változtatni??? Ez hót hülyeség. Ha szeretném, akkor az az alap, hogy elfogadom őt. Olyannak, amilyen. Elfogadom, így szeretem, ilyennek szeretem. Ha Ő maga változni akar, segítek neki, kiállok mellette. Ha nem akar, akkor nem cseszegetem, hiszen szeretem.
Kemény voltam, remélem érthető is. Ez így egy kész fogalmi zűrzavar, amit leírtál. A fő kérdés, hogy miért vagytok együtt? Mit ad neked ez a kapcsolat, és mit adsz te bele? Mert ez viszont korántsem világos az eddigiekből. Meg akarod menteni? Jobb embert akarsz belőle faragni? Valakit, akit szerethetnél? Vagy mi?
Hol írtam olyat, hogy nem szeret?
A szeretem és meg akarom változtatni - ezt úgy értettem, hogy segíteni akarok neki. Én elfogadom őt olyannak, amilyen, ha nem szeretném így, akkor nem lennék vele. Akkor nem érné meg ez a sok szenvedés, ami most van. De vannak dolgok, amin változtatnia kell. Nem azért, mert én akarom, hanem mert ő akarja. Csak épp az a típusú ember, aki kijelenti, aztán nem igen tesz érte. A gyógyszerről le kell állnia, mert árt neki. Ezt tudja, csak hamar meginog. Van pár tulajdonsága, amin a saját érdekében kell változtatnia. És amit egyedül nem tudna véghezvinni, mert egyedül gyenge és esetlen. Ehhez kellek én. Hogy szeretem, támogatom minden rossz ellenére. Ez sablonos, meg regényszerű, de így van.
Nem tudhatod, szeretem-e. Nem volt könnyű megszokni egy másik embert, mert nekem ő az első komoly párom. Nekem, aki egész életemben egyedül voltam - ő is, emiatt is illünk össze -, nagyon nehezen szoktam hozzá, hogy közel engedjek valakit magamhoz, testileg, lelkileg. Most már nem tudok meglenni nélküle. Míg nem volt nekem, féléletet éltem. Ha nincs nekem, nem érdemes élnem sem. Nem tudnék. Megértem azt, aki feladta, én nem tudnám. Én utána nem tudnék tükörbe nézni, boldogan élni tovább, ha neki vége van...
Erre mondják, hogy ő a végzetem. Így is, úgy is... Talán vele is sok bánat, szenvedés vár, de úgy még van remény. Ha külön lennénk, csak az várhat...
válasza:Volt. Depressziós volt.Öngyilkossággal fenyegetőzött. Én voltam a barátnője és a pszichológusa is egyben. Több hónap kimerítő erőfeszítés után sikerült kibillentenem, erre nagyon büszke vagyok. Ajándékba kaptam hálából azt akivé lett utána egy magabiztos, vicces, életvidám embert.
Hálát adok a sorsnak, hogy kitartottam mellette. Most minden velem töltött percével megköszöni ezt:)
válasza: válasza: válasza:Isten ments attól, hogy lelki (vagy akármilyen) beteg párom legyen!
Ezt biztos rosszul esik olvasni, de mindjárt megértitek, miért írtam.
Túl sok erőfeszítésbe tellene fenntartani az olyan kapcsolatot és még én is rámennék azt hiszem. Nem lehet az ember fia egyszerre szerető társ és pszichiáter is egyben.
Egy lelki beteg társ kiszámíthatatlan, egy kapcsolatban pedig a biztonság az egyik legfontosabb dolog az érzelmek után.
Azt sem lehet tudni, hogy a lelki beteg párotok nem-e épp azért választott titeket, hogy legyen valami vigasza, lehet, hogy ha helyrejön, akkor simán kidob, annak ellenére, hogy szeretted, segítetted, kitartottál mellette, mert úgy érzi, hirtelen megnyíltak előtte a lehetőségek és bárkit megkaphat.
Nem véletlenül írom ezt, jártam már pórul.
Valaki írt itt egy szép történetet, de én az ilyenekben nem hiszek.
Utolsó:
Nyilván ilyenbe olyannak nem is érdemes belefogni, aki maga nem erős lelkileg. Én az vagyok, megedzett az élet és mivel kevés jót kaptam, nem vagyok nagy igényű. Egy ilyen pár mellett a saját igényeket nagyon minimalizálni kell, azt már megtanultam. Lelki támaszra sem lelhetek a páromban, mert ő a gyengébb, őt kell segíteni. Szóval sok lemondással jár, nem is csodálom, hogy a nők többsége menekül ettől, hisz ők nagyon is elvárják a figyelmet, le nem mondanának róla. Nem is értem ,miért mondják a nőkre, hogy szeretnek gondoskodni, baromi kevés nőn látom ezt az életben, inkább kapni szeretnek, nem adni.
Le merem fogadni, ha férfi lennék és a lelkibeteg barátnőmről írnék, a női válaszolók 90%-a azt mondaná, hogy tarts ki mellette! Így viszont mindenki arra buzdít, hagyjam el! (nem is épp ennél a kérdésnél, más helyütt)
válasza:Kedves Kérdező! Az előtted válaszoló vagyok!
Csak a magam nevében írtam.
Tapasztalatból írtam. Lelkileg nagyon erősnek gondoltam magam, mikor meghoztam azt a döntést, hogy egy olyasvalakinek szentelem az életem, aki lelkileg beteg. A döntés egyszerű volt, szerettem és vele akartam lenni. Ő testileg is beteg volt. A betegsége és az életében bekövetkezett törések, tragédiák következtében lett lelki beteg. Férfiként igyekeztem ápolni a lelkét és eleget tenni minden egyéb elvárásnak, igénynek, amit csak nő támaszthat a párjával szemben. Ahogy írtad, a nők valóban több törődést igényelnek egy kapcsolatban, na ezt az ő esetében kellett még megszorozni minimum tízzel.
Szívesen tettem, örömmel voltam vele, ápoltam őt, a testét s lelkét. Kitartó voltam. Ő meggyógyult, testileg, lelkileg. Nagy változás volt ez. De én sem voltam már a régi. Lelkileg rámentem. A végén ő volt erős én pedig kimerült, legyengült. Ő "hálából" lenézett, megalázott. Vége lett a kapcsolatnak.
Soha nem lehet előre tudni, tényleg elég erős vagy-e.
Azt gondolom, hogy jól teszed, ha nem akarod otthagyni, ha már együtt vagytok. Másrészt, lelki betegségek közt is vannak különbségek, remélem neked könnyebb lesz.
De az biztos, hogy most, hogy összeszedtem magam, nem vállalnék be még egy enyhe depressziós párt sem (már ha ilyennel egyáltalán össze lehet jönni, mert hogy a depisek tapasztalataim szerint nem akarnak senkit, jól elvannak az önsajnálattal).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!