Ha sír az egyik szeretted, megvígasztalod?

Nálunk a családban mindenki elrejti az érzéseit, én vagyok az egyedüli,aki mer sírni. Emlékszem, hogy a nagymamám temetésén mindenki olyan képpel állt,mint akinek a zsebébe szartak,egyedül én zokogtam, mire anyám rám szólt, hogy hagyjam már abba, mert szánalmas vagyok... Érdekes. Soha senkit nem láttam a családból sírni,egyetlen egyszer a bátyámból tört ki a zokogás részegen,amikor becsődölt a cége,s elvesztette mindenét. Azóta sem. A barátaimat megszoktam vigasztalni,átölelem őket, de sokszor van,hogy én is elsírom magam.

23/N

NEM!

Ugyanis örülök neki, hogy sír.

A vigasztalás számomra egy káros folyamat, amikor azt, aki a helyzetéből következően, a megfelelő (adekvát) lelkiállapotban van, ki akarom hozni onnan, csak azon önző okból, mert engem zavar, nekem rossz látni, ahogyan sír.

Tehát például adott valaki, aki szomorú. Minden oka megvan, hogy szomorú legyen. (Mindegy mi az, az Ő dolga.) Átéli ezt a szomorúságot. Sír. Méreganyagok távoznak a testéből a könnyekkel. A sírástól meg fog könnyebbülni. Jobban lesz, túl lesz rajta. Egy mély, inkább tudattalan, mint tudatos lelki állapotban van. Ha ilyenkor elkezdek hozzá beszélni, akkor felhozom ebből a mély állapotból egy felszínes, tudati állapotba.

Már pusztán az által is, hogy beszélek hozzá, és ha egy picit is figyel rám, akkor megpróbálja értelmezni amit mondok neki. Ilyenkor a beszédközpont -homloklebeny- bekapcsol, a limbikus rendszer pedig kikapcsol, tehát elszakítom őt a saját érzelmeitől. Aminek az a külső látszata, hogy megnyugszik. Valójában nem történt más, mint én durván megszakítottam egy jelentős lelki folyamatot, ami így befejezetlen maradt. Jó esetben az illető később kisírja magát, amikor egyedül lesz. Rossz esetben feldolgozatlanul marad, amit megszakítottam. (Csak megjegyzem, hogy a Jó eset is rosszabb, mintha hagytam volna sírni, mert akkor nem lesz mellette senki, aki vigyázna rá, akire támaszkodhat adott pillanatban, és csak erősítem benne azt az érzést, hogy csak akkor sírhat, ha senki nem látja őt.)

Mit teszek? Leülök mellé, megfogom a kezét, hagyom, hogy nekem dőljön, átölelem. Ezek valamelyikét, amelyiket Ő igényli, kívánja, hagyja.

Szerintem nem vigasztalni kell - mert az felesleges. Mármint hiába mondogatod,hogy jobb lesz stb., attól nem lesz jobb. Szerintem jót tesz,ha valaki ki tudja sírni a bánatát. Ilyenkor a legjobb ha csak csendben ott vagy vele, ha igényli átöleled, simogatod vagy akármi. Szóval hagyod ,hogy kisírja magát a válladon, esetleg kiöntse a szívét-lelkét,ha attól érzi jobban magát.

És nekem is ez esik jól,ha épp bánatom van. Egy ölelő kéz és egy váll amin kisírhatom magam.