Hogyan tudathatnám a férjemmel úgy, hogy ne sértsem meg, hogy néha szükségem lenne kicsit határozottabb iránymutatásra is?

Alapvetően határozott személyiség vagyok, könnyen és gyorsan hozok döntéseket. De néha velem is előfordul, hogy belefutok olyan helyzetekbe, ahol a tapasztalat hiánya vagy elfogultság miatt nem vagyok biztos benne, hogy mi lenne a megfelelő stratégia.

Van egy nagyon jó barátom, szinte bátyámnak tekintem. Ha bármiben elakadunk (magánélet, szakmai dolgok), gyakran kérjük egymás segítségét és adunk útmutatást a másiknak.

Most egy munkával kapcsolatos konfliktusba kerültem, amit mindenképp szerettem volna a lehető legdiplomatikusabban megoldani.

A férjem ismeri a történet minden részletét. Amikor segítséget kértem, hogy ő mit tenne, elmondta a szituációt, de konkrét útmutatást nem kaptam. Pedig nagyon feszült voltam és igazán szükségem lett volna arra, hogy konkrét javaslatot kapjak. (10 évvel idősebb nálam, így nagyobb élettapasztalata is van.)

A fent említett barátnak írtam egy e-mailt, hogy gondban vagyok, adjon tanácsot. Néhány percen belül pontokba szedve leírta a lehetséges forgatókönyveket és a lehetséges reakciókat (mármint amit én tehetek). Kiemelte, hogy szerinte mit lenne tanácsos tennem. Tényszerű leírás volt, sokat segített vele.

Megmutattam a férjemnek, ismét a véleményét, segítségét kérve. Ő ekkor már bólogatott, hogy igaza van, egyetért.

Közben apám véleményezése is befutott (munkatársak is vagyunk, valamennyire őt is érintette a dolog), ő is megoldást javasolt, bár az említett baráttal ellentétes véleményen volt.

Ezt is megmutattam a férjemnek, ezzel is egyetértett.

Végül oda jutottam, hogy két teljesen ellentétes véleményből ismét egyedül kellett összeválogatnom, hogy mi is lenne a helyes reakció.

Ez csak egy példa volt, de eléggé jellemző, hogy ilyen helyzetekben a férjem nem ad tanácsot. Talán fél kiállni egy konkrét vélemény mellett, inkább visszahárítja rám a döntést.

Mivel havonta-kéthavonta fordul csak elő, hogy tényleg szükségem lenne a segítségére (vagy bárkiére, de mégiscsak ő a férjem és elsősorban tőle várnám), de mindig kivonja magát az állásfoglalás alól.

Az esetek 99%-ban én döntök mindenben. Egyrészt, mert van véleményem, másrészt ő eldobta a gyeplőt, nem is akar dönteni. De a fennmaradó, számomra problémát jelentő helyzetekben nagyon igényelném, hogy partner legyen és segítsen együtt gondolkodni.

Fordított helyzetben ő is kikéri a véleményemet, (pl neki van munkahelyi problémája és nem biztos benne, hogy miként reagáljon az adott helyzetre), akkor mindig elmondom, hogy mit javaslok, mik a lehetséges kimenetelek, szerintem mi lenne a legjobb megoldás. Konstruktív vitát is folytatunk, bár többnyire rám hagyatkozik és az én javaslatomat kritika nélkül elfogadja, vagy észérvekkel próbál továbbgondolkozni.

Ez rettentően hiányzik visszafelé, hogy ha én akadok el, én is megkapjam ezt a támogatást.

Ezt leszámítva nagyon jó ember, jó férj, imádom. De már egyre jobban zavar, hogy nem számíthatok rá ilyen helyzetekben. :(