Hogyan lehet feldolgozni egy családtag halálát?

Jó kérdés. Nehezen. Itt tényleg segít a mondás, hogy "majd az idő megoldja". De akkor sem teljesen. Időről-időre valami felhozhatja benned az emlékeket, és akkor nagyon rossz...

Attól is függ, hogy a Szeretted hogyan, milyen körülmények között, hány évesen hunyt el. Egy idős, szép kort megélt nagyszülőt sokkal könnyebb elengedni, mint például egy fiatal, balesetben elhunyt Szerettünket.

Nincs jó módszer, sajnos. Gondolj arra, hogy amíg ott van a szívedben, nem halt meg. Amíg beszélsz róla, amíg mindig ott van a gondolatodban, ÉL. Én tavaly pár hónap leforgása alatt két, számomra nagyon fontos, nagyon közeli családtagomat veszítettem el. Akkor kaptam az alábbi verset. Olvasd el.

Szent Ágoston: Ne sírj azért, mert szeretsz

"A halál nem jelent semmit.

Csupán átmentem a másik oldalra.

Az maradtam, aki vagyok, és te is önmagad vagy.

Akik egymáséi vagyunk, azok vagyunk mindörökre.

Úgy szólíts, azon a néven, ahogy mindig hívtál!

Beszélj velem, ahogy mindig szoktál, ne keress új szavakat!

Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal,

folytasd kacagásod, nevessünk együtt, mint mindig tettük!

Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts!

Hangozzék a nevem házunkban, ahogy mindig is hallható volt,

ne árnyékolja be távolságtartó pátosz!

Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.

A fonalat nem vágta el semmi,

Miért lennék a gondolataidon kívül...

Csak mert a szemed most nem lát engem,

Nem vagyok messze, ne gondold.

Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.

Meg fogod találni a lelkemet és benne egész letisztult,

Szép gyöngéd szeretetemet.

Kérlek, légy szíves... Ha lehet, töröld le könnyeidet,

És ne sírj azért, mert annyira szeretsz..."

Minden veszteséget csak úgy lehet feldolgozni, ha megéljük a fájdalmat. Vagyis lehet sírni, sőt kell. Nem szabad tagadni és elnyomni az érzéseket, akkor ugyanis nagyon sokáig nyomasztani fognak.

"Megvan az ideje a gyásznak,

és megvan az ideje a táncnak. " (Prédikátorok 3.4)

Ezt pedig egy blogban írják erről:

"És ez a mai napon tudatosult bennem, nagy erővel. Végre kijött belőlem, kijött rajtam a gyász fájdalma. Végre, mert végre ki tudom mondani: FÁJ! Nagyon. Úgy, hogy megszakadok belé. Elfogadom, hogy fáj. Hogy nehéz.

Az elmúlt hónapokban mintha bennem rekedt volna a fájdalom. Magam előtt is mintha titkolni akartam volna. Elhitettem magammal, hogy én olyan nagyon erős vagyok és nem is fáj. Ezernyi dologgal takartam el az érzéseimet (rengeteg sport, rengeteg házmunka, olvasmányok, Pl. a vonzás törv-vel kapcs. ). És a fájdalom bennem rekedt. Nem engedtem, hogy a felszínre törjön.

Miért? Belegondolva, hazudtam magamnak. Azt hittem, én ilyet nem szoktam soha..

Megvan az ideje a gyásznak. Meg kell élni a gyászt. Ha tetszik, ha nem. A megfelelő helyére kell tenni a negatív érzelmeket (is). Különben nem gyógyulhat meg a lélek. A Titok mindig a pozitív hozzállásról /érzelmekről beszél. Ez fontos. De nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy minden érzelmet a helyén kell kezelni. A negatív érzéseket is meg kell élni.

Meg kell gyászolnom azt, aki a legfontosabb volt nekem. Meg kell tanulnom felvállani, és bevallani: fáj. Hiányzik. Egyedül vagyok. Mintha önmagam egy jelentős része meghalt volna, kiszakadva belőlem.

Ma döbbentem erre rá. Mert kiborultam. Kiborult belőlem a magamban hurcolt teher. A fájdalmat is meg kell élni adott esetben.

És közben jó tudni: ideje van a táncnak is. Jó ezt magam előtt látni. És hinni benne, hogy ha ezen túlvagyok, táncolni fogok. Örömömben."

Egy 75 éves Nagypapa halálát sem lehet igazán tudomásul venni, ha nagyon szeretted őt.... 20 évesen már vannak, akik elveszítik az egyik nagyszülőjüket, de én mindig azt reméltem, hogy velem nem így lesz. Nem mindig igaz, hogy az időseket könnyebb elengedni. Sokszor van bennem, hogy még most is csak 83 éves lenne :(

Valamit enyhít a fájdalmon, ha sokat beszéltek az elhunytról. Lehetőleg ne a betegségéről és haláláról, hanem arról amikor még élt. Meséljetek történeteket, nézegessetek fényképeket, amikro teheted, ezen kívűl is említsd meg, mesélj róla a barátaidnak, akkor is, ha nem ismerték. Számomra mindig felemelő, ha valami esemény kapcsán eszembe jut Papával kapcsolatban egy aranyos történet, és így azok is, akik nem ismerték, megtudják, milyen aranyos, drága Papikám volt.