A nőknek is szükségük van párkapcsolati tréningre? Vagy csak a pasiknak? Vett már részt valaki hasonlón?
Szerintem ha jó a tréner, és a résztvevők odafigyelnek és megértik az összefüggéseket, akkor sokat segíthet. Nekem pl. sokat segített volna, ha valaki elmagyarázza, hogy a párom összeköltözés után azért nem segített nekem semmiféle háztartási munkában, mert egyszerűen nem találta a helyét, új volt neki a ház, még akkor is, ha azelőtt heti 7-ből 6 napot nálam aludt. Én azt hittem, hogy lusta és már nem szeret, azért hagy annyit gürizni. Akkor jó lett volna valaki, aki elmagyarázza, hogy a páromnak van egy tündéri édesanyja, aki mindenben kiszolgálta őt, amíg otthon élt és én ennek csak azért nem lehettem tanúja, mert munkahelygondok miatt Bp-re költözött a szüleitől albérletbe. Az se ártott volna, ha elmagyarázza valaki, hogy az albérletben nem túl sok tere nyílt 5 éven át arra, hogy háztartást vezessen, mert csak egy szoba volt a sajátja, szóval egyszerűen nem találta meg nálam az első hónapokban a saját feladatait. Aztán ez szépen kialakult, ma már egy rossz szavam se lehet rá, de az elején nagyon megviselt, hogy lustának gondoltam.
Vagy az állandó internetezése. Erre is azt hittem, azért van mert már nem szeret. Akkor jól jött volna valaki, aki elmagyarázza, hogy 5 éven át az albérletben ez életformájává vált és nem arról van szó, hogy most már nem érdeklem. Egy helyre került a GÉP és élete szerelme, és a párom azt gondolta mostantól mehet újra a napi maratoni net. Hogy én közben végig azt hittem, hogy már nem szeret, arról sejtelme se volt.
Na, ilyenkor jól jött volna a jó tanács. Mindezekre magamtól rájöttem, de nagyon hosszú időbe tartott és nagyon sok feszültséget elkerülhettünk volna, ha előbb megértem őt.
Vagy ha a párom részt vesz egy ilyen tréningen és valaki elmagyarázza neki, hogy ha ilyen ütemben folytatja a netezést és ilyen ütemben szokik le az udvarlás minden formájáról, az engem netes majd valódi flörtökbe sodorhat, hogy az önértékelésem még valamennyire meglegyen, akkor az is sokat segített volna. Mert ha egy fokkal jobb nő lennék, akkor szerintem ma már nem lennék vele, mert abban a hanyagolós időszakában majdnem új párt találtam. És ha többen keringtek volna körülöttem, talán találok is.
De aztán én inkább gondolkozni kezdtem kettőnkön és nem menekülni egy újabb rossz kapcsolatba.
Pl. amikor a fiatal pár beköltözik a nászajándékba kapott lakásba, amit a szülők úgymond készen átnyújtanak, megkímélvén gyerekeiket attól a sok gondtól, amiket ők éltek át, mire megteremtették a saját fészküket. Aztán a fiatalok nem értik, hogy miért nem jó ott. A nászajándékozó szülő gyereke még talán a magáénak is érzi, na de a párja? Hogy verjen ő szöget a másik falába? És akkor azt gondolja az egyik, milyen egy lusta párom van, még egy szöget se ver a falba. Pedig csak meg kéne értenie, hogy a másik nem érzi magát otthon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!