Mégis mennyi pénzt illik hazaadni az otthon élő gyereknek? Ez túl kevés lenne?
22 éves lány vagyok, fél éve dolgozom. Eredetileg azért hagytam abba a főiskolát, mert anyagilag nem bírtuk még ezt is. Ezért aztán elkezdtem dolgozni, hogy összerakjam a tandíj árát, és levelezőn folytathassam a tanulmányaimat. A helyzet az, hogy egy fillért nem sikerült félretennem, mert a szüleim állandó jelleggel segítségre szorulnak.
Azelőtt, mikor tanultam (a nagyszüleim támogatták) is megéltek, most már én is hazaadok fizetést, és mégis úgy érzem sosem elég. Hozzá tenném, mindkét szülő dolgozik!
25-30 ezer forintot adok nekik havonta, ha használom az autónkat, akkor én tankolok bele, illetve minden második autótörlesztést én fizetek be, valamint anyagilag támogatom az öcsémet (ruhák, költőpénzt, stb), néha bevásárolok, telefonszámlámat, pipereholmikat (tusfürdőtől elkezdve az utolsó parfümig) saját magamnak veszem. Durván 40 ezer forint biztosan elmegy a családra egy hónapban.
Magamra nagyon ritkán költök, és csak a legszükségesebbeket, a hónap végén általában már megszorulnak, és elkérik a félretett pénzem.
Új munkahelyem van, ahol az előzőnél úgy 30 ezer forinttal többet fogok keresni. Már előre félek, hogy még inkább rám fognak támaszkodni, és nem tudok majd spórolni, pedig a sulit szeptemberben folytatnám, a tandíj pedig közel negyed millió forint.
Szörnyen érzem magam, mert ők neveltek fel, de úgy érzem, ha mindig beadom a derekam, akkor belőlem sem lesz semmi.
A kérdésem az lenne, mennyit ILLENE hazaadni? Nagyon gáz, hogy sokallom már?
bírom a válaszadókat, az utolsót is. nem a dolgok megbeszélését javasolják, hanem kategórikus elutasítást.
és csodálkozunk, hogy miért mennek tönkre az emberi kapcsolatok :(
Teljes mértékben tisztában vagyok a fizetési kötelezettségeinkkel, közösen intézzük és rendszerezzük a számlákat. Van néhány komolyabb biztosításunk amely a lakáshitel miatt kell, ezek negyed évenként esedékesek, de higgyétek el, nagyon sok pénz megy el a rezsire, pedig nem ég éjjel-nappal a villany, nem veszünk óriási fürdőket, és a fűtéssel is igyekezünk spórolni. De állandóan van valami, ami nagyobb kiadást jelent, hol a mosógép romlik el, hol fűtésbetéteket kell cseréltetni, hol dugulás lesz az egész házban. Mintha el lennénk átkozva! :) Pedig nincs a ház 10 éves... Tudom, hogy nem szórják a pénzt, és nem tűnik el csak úgy, egyáltalán nem dőzsölünk, csak annyit költünk, amennyi szükséges... Azt gondolom, hogy napi 12 óra munka után a pénteki sörözést egyáltalán nem sajnálom Apukámtól, a Tesóm pedig most fiatal, nekem is minden tőlük telhetőt megadtak a szüleim. Anyukám kb havonta megy el egyet kávézni a barátnőivel, ezt sem tartom soknak.
Az autót nagyon ritkán használom, ez úgy 5 ezer forintnyi kiadást jelent havonta, és ezt a 40 ezer forinton felül fizetem!
Nem felróni akarom ezt nekik, mert szívesen segítek, csak egyszerűen kíváncsi voltam ki, mit gondol normálisnak, illetve mi a véleményetek arról, hogy ez mellett én ugye nem járok szórakozni, vásárolgatni, ergo MAGAMRA a saját fizetésemből nem igazán költök...
Azóta mi a helyzet kérdező? Hogy változtak a dolgaitok végül?
Tök véletlenül találtam rá erre a kérdésre és nagyon érdekes volt olvasni 2011-es válaszokat így 2023 végén... 😁
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!