Van itt olyan, aki megcsalta a párját, de soha nem mondta el neki?

első voltam:

sokat gondolkodtam én is, hogy elmondjam e, talán ha először töredelmesen bevallanál egy csókot, és elmondanád, hogy akkor még nem tudtad, h ő lesz a nagy Ő, látnád a reakcióját, és ha aránylag jól veszi, akkor a többit is. Ha nem, akkor meg tartsd magadban,fordított esetben egy férfi soha nem vacillálna ennyit :(

Nos, igen. Velem is megtörtént. Azóta már rég vége annak a kapcsolatnak, de nem emiatt. Én nem mondtam el, de így utólag azt mondom, nem volt helyes. Nem erkölcsileg, hanem élettanilag...

Az én véleményem a következő. Hangsúlyozom, hogy ez vélemény, tehát kéretik úgy kezelni.

Én elmondanám. Mégpedig azért, mert ha nem mondja el az ember, akkor nincs lezárva a dolog. Valószínűleg azért érzed, amit érzel, mert nincs lezárva. Úgy értem, te nem akkor csaptad be a párodat, amikor megtörtént a dolog, hanem folyamatosan így teszel. Tehát azóta is folyamatosan hazugságban élsz/éltek. Tüneti oldalról a következők történhetnek, ha elmondod: Vagy szakít veled, vagy pokol lesz (marad) a kapcsolatodból, vagy elfogad úgy, ahogy vagy és értékeli az őszinteségedet és megérti, hogy mit érzel és még erősebb lesz a kötelék. Az első kettő a legvalószínűbb, de a harmadik a legjobb. Ha nem mondod el neki, akkor pokol lesz az életed. Nem fogsz tudni megszabadulni ettől a lelkiismeret-furdalástól és akár akarod, akár nem, ki fog hatni a párkapcsolatodra. Szerintem a ki nem mondott dolgok befolyásolják a kapcsolatokat. Talán még gyűlik is hozzá pár ilyen az évek során. Nem megcsalás, de pár ki nem mondott más valami. Babits nagyon szép versét tudnám itt idézni, bár az is csak a felszínt kapargatja:

Intelem vezeklésre

Mivel e földön jónak lenni oly nehéz

erényeid elhagynak mint az ifjuság,

de bűneid utánadjönnek, mint a hű kutyák

s ha netán elfáradva az uton leülsz,

mind köribéd telepszik és arcodba néz

nyugodtan, mintha mondanák: »Nem menekülsz!« -

s ha néha egyet bottal elkergetsz és messzeversz,

kicsit hátrábbhuzódik, és ha nem figyelsz,

megint előjön, kezed nyalja, s mintha már

lelked belső helyein és zugaiban

kotorna nyelve ragadósan, sikosan,

és érzed már hogy többé nem kergetheted

s nem verheted hacsak magadat nem vered

verd! verd! ezer bűn nyelve lobog benned mint a tűz

és lelked már nem is egyéb mint ez a tűz:

te csak a bűnök teste vagy, mely lábon jár

s viszi és rejti mint legmélyebb lényegét

s önbelsejét, az önzést és rossz vágyakat,

mint a bélpoklos poklát mely benne rohad

és őt is elrohasztja viszi mint az őrület

vak égését, ezt a sivár belső tüzet

amelyben minden bölcs erő és fiatal

erény ugy illan el, mint tűzben az olaj,

légbe leng fel és híg egek felé enyész -

mivel e földön jónak lenni oly nehéz!

Ha a tünetnél mélyebbre akarunk ásni, akkor piszok nehéz helyzetben vagyunk, elismerem. Szerintem ott kezdődik az ember, amikor vállalja valamiért a felelősséget és az érzelmeit önmaga előtt is és másoknak is hitelesen közvetíti. Az megtörtént akkor, amikor még nem volt erős a kötelék, de ez változott, mert most látod igazán milyen párod van. Annak is volt oka, ami akkor történt és annak is van, hogy most azt érzed a párod iránt, amit. Ebben neki is része van. Mindkettőben.

Velem is megtörtént, hogy megcsaltak és minden alkalommal rosszul reagáltam. Ma már másképp tennék. Ma azt mondanám, hogy a jelen a fontos. Ha a párom elmondaná, hogy ez és ez történt, de most úgy érzi, hogy nagyon szeret, akkor megsimogatnám az arcát és nem csinálnék belőle ügyet. Nem hagynám el és nem is érezném magam rosszul. Ez nem azt jelenti, hogy a jövőben meg lehet tenni bármit! Ha nem hiszem el neki, hogy igaz, amit mond, venném a kalapom és elsétálnék. Megköszönném az eddigieket és kilépnék az életéből. Ha valakit szeretek, akkor azt akarom, hogy boldog legyen. Véletlenül sem erőltetném rá magam senkire. Előfordulhat, hogy szerelmes lesz valaki másba, van ilyen. Ha szeretek valakit, akkor őszinte vagyok és nem gátolom meg abban, hogy boldog legyen. Az élet elintézi az egyensúlyt. Én félretettem a gőgömet, a természet úgyis erősebb, mint az ember. Éppen ezért én nem cipelek magammal titkokat. Egy idő után már annyi volt a hátamon, hogy alig bírtam el. Most jobb.

Én így élek. Ez csak egy vélemény, amivel nem muszáj egyetérteni, de elgondolkodni talán jó lesz. Mindenki a saját sorsának kovácsa. Nekem nem célom ítélkezni, mindenki követ el hibát. Különbséget csak abban látok, hogy valaki bele mer nézni a tükörbe és van aki saját ego-jának a foglya. Ha esetleg van kérdés, szívesen válaszolok.

Ne is mondd, párszor én is néztem már magam elé úgy, hogy közben belül szanaszét szakadtam. Az igazság az ilyen. Nem bájolog, de hozzá lehet szokni. Viszont nem irigyellek a jelenlegi helyzetedben, mert valójában sokkal nagyobb problémád van, mint amit a címben leírtál. Szerintem az csak a tünet. Ahogy írtam, mindennek van oka. Az utolsó kommented megerősítette, amit sejtettem, de inkább kérdezek.

Te szereted a párodat, vagy csak támaszkodsz rá? Adsz is valamit neki, vagy csak kihasználod? Tehát, amíg nem tudja, addig ellopod tőle azt a szeretetmennyiséget, amire szükséged van, hogy NEKED ne legyen rossz. Az anyagi segítséget is elfogadod és hogy ne legyen gond, késlelteted a "balhé" kirobbanását. Ez szerelem? Egyedüli "boldogságforrás"? Mondhatom azt, hogy szívod a vérét?

Ez butaság, hogy véged lenne, meg nem lenne értelme tovább élned. Az nem lehet, hogy valakinek az élete a párjáról szól. A tieddel mi van? A te életed arról szól, hogy "lógsz valakin"? Ezt például sokkal nagyobb gondnak tartom, mint azt, hogy mit fog szólni a párod, ha elmondod neki. Ha valaki nem a saját életét éli, hanem a párjáét, az a kapcsolatban is ki fog ütközni előbb-utóbb. Szerintem a szakításra nincs jó, vagy rossz pillanat. Ha úgy tetszik, mindig rosszkor jön. Nem akarom részletezni a saját példámat, de sz@rabb helyzetben már nem is lehettem volna akkoriban. Pár évig fel sem fogtam, hogy mi történt és a másik volt a szemét rib@nc. Arra viszont tökéletes volt, hogy megtanultam pár dolgot magammal kapcsolatban. Nem mondom, sokáig tartott, mert az ego-m nem engedte, hogy tisztán lássak. Arra jutottam, hogy a boldogságot nem a párkapcsolatban, mint intézményben kell keresni, hanem saját magadban. Ha saját magadnak nem hazudsz többet, elérkezik a harmónia magaddal és a környezeteddel. Amint ez megtörténik, betoppan a boldogság is. Kis csomagokban jön, itt-ott érzékelsz belőle valamit, de jelen van.

Tudom milyen érzés belenézni a tükörbe. Az a kín leírhatatlan. Ráadásul, minden nap meg kell tenni, hogy előrébb juss. Az eddigi tapasztalatom a következő. Ha másnak hazudsz, az kisebb gond, mintha magadnak hazudnál. Más kérdés, hogy általában, ha másnak kell hazudni, az azért van, mert magaddal sem vagy őszinte, de ebbe most ne menjünk bele. Csak azt akartam írni, hogy előnye is van az őszinteségnek. A tükör fájdalmáért cserébe megszabadulsz egy több tonnás tehertől, ami addig ott csücsült rajtad.

Amiket írtam, nem ítélkezés. Mindenki úgy él és úgy érvényesül, ahogy tud. Több út van, mindenki eldöntheti, hogy számára melyik szimpatikus. Ha úgy érzed, hogy nem bírsz el magaddal, akkor élj úgy, ahogy eddig. Még szerezhetsz egy kis haladékot, de sajna ez később sem lesz könnyebb. Én azért választottam a másik utat, mert 3-szor sikerült beleesnem ugyanabba a hibába, három különböző lánnyal. Ennyi tapasztalat kellett ahhoz, hogy rájöjjek, hogy nem foghatok mindent a másikra. A sejtésem igaznak bizonyult, még a tükör is megrepedt. Az élet elintézte az egyensúlyt. Nem a lányok mondták ezt el nekem, hisz ők sem tudtak erről semmit. Ők csak lereagálták a dolgokat, érdekes módon, mind ugyanúgy.

Tudom, eddig csak romboltam. Most építsünk is valamit. A delphoi jósda feliratát idézném: Ismerd meg önmagadat! Ez nem hülyeség! Itt kezdődik minden. Keresd meg a célokat az életedben és élj azok szerint. Az önmagában nem cél, hogy párkapcsolatot akarok. Keress magadnak hasznos elfoglaltságot és találd meg benne az örömöt. Minél több mindent csinálsz egyedül, magadért, annál nagyobb lesz az önbecsülésed és annál jobban fogod szeretni és tisztelni saját magad. Amint ez megtörténik, a környezeted is reagálni fog és úgy viszonyul majd hozzád, ahogy te magadhoz. Habár most is azt teszi, csak most a nincshez viszonyul. Ne csodálkozz, hogy a környezeted úgy reagál le téged, ahogy. Itt a család problémádra utaltam. Ismerd meg az embereket körülötted, és lásd meg bennük az embert. Ők is ezt fogják tenni. Valakinek nyitni kell, hogy elinduljon a kommunikáció. Tedd meg te az első lépést, az emberek várják. Ilyenek vagyunk. Mindig a másiktól várunk mindent! :)