Ennyire megviselt volna? :O

Hát azt említheted, hogy hiányzik, de tényleg csak óvatosan, mert utána rosszul érzi majd magát, hogy neked ez így nem jó, de gondolom nem viccből vállalt el egy ilyen állást, szóval csak úgy fel nem mondhat, és akkor meg neki is rossz lesz emiatt, meg neked is, mert nem változik semmi.

Aranyos vagy, de már nem vagy kisgyerek, gondolom van olyan nap, amikor nem dolgozik, akkor csináljatok valamit együtt.

Én anyum egész nap dolgozik, napi 15 órát, reggel 7től este 10ig. 11re ér haza, akkor látom csak szerencsére akkor még fenn vagyok. Múlt héten nem tudom talán 1 vagy 2 szabad napja volt..ha pl este nem lennék fent akkor, akkor nem is találkoztam vele. Mondjuk én is inkább anyás vagyok, és bár túl szoros kapcsolat nincs köztünk, de azért hiányzik ha egy pár napig nem láthatom, de nem borulok ki úgy hogy sírjak. Ellentétben apám nem jár sehova nem dolgozik napi 24 órában itt van, és bár van mikor napokig nem látom semmi hiányt nem érzek.

De anyumat azért jobban szeretem.

17/L

Nem gondolod, hogy ez volt az, ami kihozta ezt belőled, de más is van a háttérben?

Balhé a barátokkal, szerelmes vagy, vagy ilyesmi, és ez csak az utolsó csepp volt a pohárban, azért hiszed, hogy ez viselt meg ennyire?

Amúgy tudom, milyen anyuért aggódni, szeretni, vagy 14 éves koromig, ha ment hajnalban dolgozni, az ébresztőjére felkeltem, és kuksoltam a szobában, vagy a lépcső tetején, nehogy visszaaludjak, megvártam az egy órát, míg elkészült és elindult, hogy aztán a lámpát kapcsolgatva "integessek" neki. Ha egyszer elaludtam, sírtam, mardosott a hiánya, nem volt nyugodt a lelkem, ilyen kényszerbetegség szerű dolog volt szerintem, de elmúlt.

Szegény anyukám nem tudott mit kezdeni ezzel, és a tied sem fog, de attól még mondd el neki, finoman, tényleg ne legyen bűntudata miattad! Egyedüli gyerek vagy? Vagy anyukád egyedül nevel?