Mást is megőrjít az anyósa? 76 éves, rohadt erőszakos és világ életében unokát akart. A nyáron megszületett a kislányom (unokája), és azt érzem, hogy ki akarja sajátítani. Mit tegyek, hogy minél jobban el tudjam kerülni a társaságát?

Kedves Kérdező!

Rövid történet:

Férjem nagymamája 77 éves volt amikor született a kislányunk. Az első két hónapban szinte én sem engedtem felvenni senkinek a gyereket. Kb. fél évesen elvittük a dédihez Vandust. Persze, hogy az volt az első megmozdulása, hogy felvegye. Megengedtük, pedig hasonló állapotban lehetett mint a Te anyósod. /Azzal a különbséggel, hogy nem volt ennyire erőszakos. Igaz Neki is voltak húzásai,na de mindegy mindenkinek vannak./ Aztán hirtelen agyvérzést kapott, és bekerült a kórházba.

Mindenkinek az Ő dédunokájával dicsekedett, mert Rá emlékezett. Minket nem mindig ismert meg, de nem volt alkalom amikor mentünk hozzá, hogy a Vandát ne emlegette volna.

És tudod miért? Mert büszke volt Rá! És Én is magamra, hogy megengedtem Neki, hogy megfogja, sétáljon vele, /Persze csakis kizárólag a Mi társaságunkkal együtt/.

Amikor meghalt szegény a dédunokájának a fényképével a kezében halt meg.

Vélemény: /bocsi, ha nem értesz vele egyet!/

-Szerintem is meg kellene engedni Neki/k/, hogy néha napján dajkálják. Persze, nem kell minden naposra venni a dolgot, de alkalmanként.

- A problémáidat meg próbáld vele tudatni. Kizárólag nyugodtan és tisztelettel. Sok baj forrása lehet, hogy ha nem tudjuk kinek mi baja lehet.

- Had dicsekedjen a barátnőinek!!! EZ A TE ÉS A FÉRJED ÉRDEME! ELVÉGRE TI HOZTÁTOK ÖSSZE A PICURT ÉS NEM Ő! Így van? Ezáltal Titeket dícsérnek!!!

- ha sétálni szeretne vele akkor csakis VELED!!!! És esetleg ne ő fogja, hanem baba kocsival.

Bocsi, ha kiábrándító volt a válaszom!

Sok sikert!!!

Juci

Kedves kérdező!

Türelem. A férjed egy idő után rájön, h. a kedves anyukája árthat a SAJÁT gyermekének. Nálunk az apai kötődés valahogy lassabban indult be. Ma már ő sem akarja, h. anyós pajtás a fiunkat etesse, vigyázzon rá "babusgassa" felügyeletünk nélkül. Próbáld a látogatást kerülni (tudom, nehéz).

Akkor magyarázd el a férjednek, h. mi lehet a babátokkal, ha leesik, amikor nem hallják anyósodék. Legközelebb talán ő tiltja meg az anyjának, hogy totyogjon vele.

Ja, és a szívbeteg anyós nem állandóan gyenge, ezt jól tudom, hanem rá-rájön. Akár derült égből, és ő sem érzi előre. Elejtheti a babádat, amikor épp barátnőzik is.

Nagyon megértelek. Sok sok erőt kívánok. És ha Te úgy érzed, valami nem jó a babádnak, az úgy van. Egy anya megérzi, hol, kivel jó a gyerekének.

Ettől még nem vadul el a gyerek a nagyanyjától. Én is viszem anyóshoz (ritkán), és követem úgy, ahogy egy válaszoló már írta. De jól látható, hogy nem szereti az unokáját, csak akkor van rá ideje, ha más vendég is látja. Egyébként volt olyan, h. le se ült mellé, pedig a fiam hívta játszani.

Sok sikert!

Juci rulez. Eleje is, vége is. Számból vette ki a szót.

B

Cukorból van az a gyerek, vagy mi? Vagy van vmi betegsége, törékeny csontok vagy ilyesmi?

Vagy direkt antiszociálissá akarod nevelni?

Hogyhogy nem fogta meg senki 3 hónapos koráig?

Azért, mert sokat vártatok rá, még ugyan olyan mint a többi. az nem betegség.Nem kell ennyire félteni.Képzeld el, akinek van mondjuk 3 ovis meg kisiskolás tesója, az mit él át..mégse lesz baja. sőt

Azt nem értem, miért megy a férjed egyedül haza?

Egy család vagytok, együtt menjetek 3-an!

Ha odaértek, nyomd a mama kezébe az unokáját, aztán pihenj egy kicsit, rád fér!

Élvezd, hogy nem neked kell főzni, meg pesztrálni 24 órás szolgálatban, lazíts egy kicsit. Túl fogja élni a csemetéd, meglátod. Még talán Te is.

A férjednek biztos rosszul esik, hogy az ő anyját ilyen feltűnően utálod.Végül is szeretned kéne a hibáival együtt, hiszen ő nevelte fel életed szerelmét.

Úgy beszélsz a kicsiről, mintha egy tulajdonod lenne, pedig a helyzet fordított: ő a rabszolgatartó, Te a személyzet. Te vagy az anyja, neked kell biztosítanod, hogy a lehető leghamarabb a legjobb viszonyt alakítsa ki a családjával. Nem véletlen nagyanya a mamák neve a magyarban.Ő biztosan szeretni fogja minden nagyszülőjét, ha te nem neveled ellenük. De ha mégis, akkor nemcsak a gyerekkel tolsz ki, hanem magaddal is.És két év alatt elmarhatod a férjedet magad mellől. Soha ne jöjjön el az a nap, de Nem biztos, hogy neked ítélnék majd a gyereket, ha válnátok, Te mit szólnál, ha csak messziről nézhetnéd?

Különben a mamának joga van a gyerekhez, de a gyereknek is a nagymamájához. A férjednek meg egy szerető feleséghez.Neked hogy esne, ha ő kicibálná anyád kezéből az unokáját?

Ha pedig legközelebb húzzák, engedd el! Nem plüssmackó!

Salamon király híres volt bölcsességéről, igazságos ítéleteiről. Egy napon két asszony jelent meg előtte. Az egyikük a következőket mondta:

„Uram, én és ez az asszony ugyanabban a házban lakunk. Nemrégen a világra hoztam egy fiút. Három nappal később neki is fia született. Továbbra is együtt éltünk ugyanabban a házban. Mindegyikünk a saját gyermekét gondozta. De az elmúlt éjszaka ennek az asszonynak meghalt a fia. Erre éjnek idején felkelt, s míg én aludtam, és nem vettem észre, hogy mit cselekszik, elvette a mellemről a fiamat, és a halott gyermeket fektette oda helyette. Virradatkor vettem észre, hogy nem a saját fiam fekszik mellettem.”

A másik asszony azonban ellene szólt: „Hazudsz! A te fiad halt meg, az enyém maradt életben.”

A másik azonban váltig állította, hogy az ő gyermeke az, aki életben maradt.

A király végighallgatta őket, és elgondolkodott a történteken. Nagy csend lett körülötte, mindenki várta az ítéletet. Akkor a király a következőt mondta: „Rajzoljatok egy krétakört a földre, és helyezzétek el benne a gyermeket!”

A szolgák teljesítették a parancsot, és mindenki kíváncsian várta, hogy mi fog történni. Salamon király akkor így szólt az asszonyokhoz:

„Azé lesz a gyermek, aki a kettőtök közül magához tudja húzni őt, az igazi anyának biztosan nagyobb az ereje.”

Akkor az az asszony, akinek meghalt a fia, teljes erejéből maga felé vonta a gyermeket, mert erősen akarta, hogy az övé legyen. A másik asszony azonban megijedt, hogy fájdalmat okoz a kicsinek, és elengedte őt:

„Inkább lemondok róla, minthogy ketté szakítsam!”

Salamon erre meghozta az ítéletet:

„Az az igazi édesanya, aki inkább lemond a gyermekéről, de nem engedi, hogy baja essék. Kapja tehát ő vissza a fiát!”

Gondold át, és vezesd be a szeretetet és megértést a családba! Meglátod, hatni fog. És menj a férjeddel, ahová ő megy!

Ne lepődjetek meg, hogy a nagymamák minden áron vigyázni akarnak a gyerekre. Van olyan nagymama, aki nem kisajátításból csinálja az ilyeneket, csak egyszerűen mikor ő szült mások voltak a szokások. Elég idegesítő ez, de el kell fogadni, mert nekik sokszor nem lehet megmagyarázni. Régen ment a komaasszony vagy hogy hívták, aztán az segített a ház és a gyerek körüli teendőket ellátni szülés után, aztán a mai nagymamák meghülyülnek az aggodalomba, hogy jaj majd az anyuka halálra fárad a szüléstől, meg nem tudja ellátni a háztartást, nem tudja megfelelően/eleget gondozni a gyereket, az meg nem jut eszükbe, hogy ma már a férjek is besegítenek a házimunkába, a mosógép kimossa a ruhákat, babát-mamát látogatja a védőnéni, aki megmutatja, hogyan kell gondozni a csecsemőt. Komolyan, mintha a nő aki szült nagybeteg lenne.

Viszont az, hogy a gyerekedet kitépték a kezedből felháborító! Nekem ez elég indok lenne arra, hogy "hanyagoljam" őket.

(13 éves a kérdés, de talán még más is idetéved rajtam kívül.)

Azok, akik váltig állítják, hogy meg KELL engedni az anyósnak, hogy ő is vigyázhasson a gyerekre... Nos, én abszolút nem ismerem az apai nagyanyámat, és köszönöm, jól vagyok, abszolúte nem hiányzik. Az anyai nagyanyám meg egy fakanalat tört el a tesóm hátán; ha baja volt, ordibált; én is kaptam tőle egy pofont egy ártalmatlan szóvicc miatt, mert "Istenkáromlást" követtem el. Kártyázásra és arra, hogy hozott néha süteményt, arra jó volt, de amúgy semmi több. Semmilyen bensőséges beszélgetésre, tanácsra, bölcseletre nem emlékszem, amivel segítette volna a gyerekkoromat.

Ha pedig az én manipulatív, lelkiterrort alkalmazó anyósjelöltemnek unokája lesz, kérjen a bíróságon láthatási jogot, mert az hétszentség, hogy magamtól nem fogom odanyújtani neki.

Akik meg belém állnak, amiért nem a "szeretet és megértés útját" választanám, azoknak üzenem, hogy akkora traumát okozott nekem az a perszóna, hogy pszichológussal és önsegítő könyvekkel 3 évembe telt, hogy úgyahogy túllegyek rajta. Nem egyszer kezdeményeztem kibékülni vele. Szemtől-szembe eljátszotta, hogy rendben van minden, aztán egyszer csak hátba támadt. Szóval ennyit arról, hogy tiszteljük az időseket. Ezek szerint a fiatalokba meg bele szabad rúgni? Akkor ez hogy van? Kérdem én...

Utolsó tökéletesen egyet értek veled. Pláne nem szeretné az ember hogy a gyereke azt lássa, hogy az anyukájával bármit megtehetnek határokat nem ismerve. Mert megjegyzi ám! Aztán ha ne adj isten a gyerek is szarik az anyja kéréseire mert úgy látta ez rendjén van akkor meg ajjaj.

Nem mimden mamának való unoka! Pont. 👌 Ha engem nem tisztel én sem fogom őt!