Miért nincsenek a férjemnek barátai?

Alapvetően egy végtelenül kedves, figyelmes ember, nem véletlenül választottam őt.

Viszont közel negyven évesen egy barátja sincs. Engem egyben a legjobb barátjának is tart, ami nagyon hízelgő rám nézve.

De szerintem "független" barátokra is szüksége van az embereknek, legyen akár csak 1-2 fő is.

Azt vettem észre rajta, hogy gyorsan ítél és nagyon kiemel negatív tulajdonságokat emberekből. Természetesen az én baráti köröm se hibátlan, szent emberekből áll, de mint minden emberi kapcsolatban, tolerálható a hibáik természete és mértéke, ezért a barátaim.

Amikor ezt felvetettem, arra hivatkozott, hogy nem találkozott olyan emberrel, aki megfelelne az ő ideáljának.

Ezt nehezen hiszem el, hogy negyven év alatt egy olyan emberbe se futott bele, aki megfelelne.

Talán nem bevallottan belejátszhat, hogy az első felesége eltiltotta mindenkitől, részben féltékenység, részben jogos indokok (némelyikük nem volt tisztességes ember) miatt.

Példaként van egy haverja, aki szerintem jó arc, normális ember. Vele szemben az a kifogása, hogy "nem iszik alkoholt, olyan öregemberes". Tény, hogy antialkoholista a srác, de a férjem se egy nagyivó, nyáron lemegy néha egy sör, ennyi. Mondtam, hogy oké, ő nem iszik sört, de akkor üljenek be valahová, férjem iszik sört, narancslevet, kávét, akármi, a srác is rendel magának ami kedvére való.

A barátaimat is végigkérdeztem, hogy egyikük se szimpatikus? De, kedvese, bírja őket. Amikor név szerint soroltam őket, hogy miért nem barátkozik velük, mindig valami bagatell kifogás jött. Most egyetemre is jár, ott se ismerkedik.

Az összes szabadidejét vagy velem vagy a lányával tölti. Van egy haveri társaság, az ő esetükben megértem, hogy nem törekszik mélyebb kapcsolatra, mert náluk a szabadidős tevékenység kimerül abban, hogy "menjünk és igyuk magunkat tajrészegre". Néha el is megy velük, majd lógó orral hazajön, hogy oké, ittunk, támasztottuk a pultot, de nem lehet velük semmiről se beszélgetni, nem éreztem jól magam.

Örülök, hogy a barátjának is tekint, de biztos vannak olyan dolgok, amit velem nem tudna megbeszélni, vagy nem akarna. Ha éppen összekapunk vagy véleménykülönbség van, nem tudja egy kívülálló véleményét kikérni vagy kipuffogni magát neki.

Az egyetlen barátom, akire azt mondta, hogy szimpatikus, egy külföldi srác, akivel csak az én tolmácsolásommal tud beszélgetni, mert nem beszél idegen nyelven. Így ténylegesen megismerni se tudja, nem tudnak ketten programot csinálni (kölcsönös a szimpátia) a nyelvi korlátok miatt. Így abban se vagyok biztos, hogy ha megtanulna angolul, nem jönne-e egy új kifogás.

A gond az, hogy néha panaszkodik, hogy szeretne barátokat. De úgy látom, hogy saját magát gátolja ebben.

Van esetleg valaki hasonló hozzáállással és tudna segíteni, hogy az ő szemszögéből is megértsem, miért van ez így?