Hogyan vészeljem át az éjszakákat ezzel az érzéssel, ilyen lelki fájdalommal?
Két éve vagyunk együtt a párommal, nagyképűség nélkül mondhatom, hogy minden tökéletesen működik köztünk.
Egy kisvárosban lakunk, s egy 50km-re fekvő város egyetemére járunk mindketten.
Én albérletbe költöztem az egyetem miatt, ő viszont jelenleg bejár, mivel a szülei nem tudják úgy támogatni, mint engem. (Lényegében tudnák, de mivel párom többször kezdte újra az egyetemet, olyan megállapodás van köztük, hogy bejár, amíg nem bizonyítja elszántságát.)
Én karácsony előtt hazautaztam, így majdnem egy teljes hónapot töltöttem otthon, vele. Ez idő alatt végig együtt voltunk, még jobban "összenőttünk". Egyszerűen imádom őt, ő az életem értelme.
Ma azonban visszaköltöztem az albérletbe, hiszen a hónapban még több vizsgám lesz. Ez az első estém nélküle, de már ki vagyok borulva, sírtam is. A nappalokat valahogy még átvészelem, de az éjszakák borzasztóak, amikor nem bújhatok oda hozzá, nem érzem az illatát, óvó kezeit.
Sajnos kevésszer van arra lehetőség, hogy ő itt aludjon nálam, mivel én többedmagammal lakom itt, így nehéz megoldani.
Az lenne a legjobb, ha végre összeköltöznénk, ő is ezt szeretné, de erre majd csak februárban lenne lehetőség (de ekkor sem sok...), hiszen a szüleitől függ, hogyan döntenek felőle. Én sajnos azt érzem, hogy nem engedik be, maximum szeptembertől. Addig még nagyon sok víz lefolyik a Dunán, én pedig addig éjszakánként mindig magamba fogok roskadni.
Nem a sajnálatotokat kérem, hanem tanácsokat olyan lányoktól/nőktől, akik hasonló cipőben jártak/járnak a párjukkal. Hogyan vészelitek át az estéket? Nekem már a tanulás sem használ, belesírok a könyvbe.
válasza:
válasza:Hát, én sem vagyok biztos abban, hogy ez az érzés "normális", viszont én is éreztem már ilyet :) A barátommal együtt nyaraltunk, még sosem töltöttünk ilyen hosszú időt (6 napot...) egyhuzamban együtt. Minden tökéletes volt, tényleg. Aztán elérkezett a hazaút, és rám meg hirtelen rámjött a sírógörcs a vonaton, nagyon durván. Azért, mert annyira tökéletes volt a nyaralás, mert fájt, hogy vége, hogy másnap reggel már nem mellette fogok ébredni, hogy este nem mellette alszom el, és úgy egyáltalán, miért van vége a jó dolgoknak. Nem bírtam visszatartani a könnyeimet és nyilvános helyen elég gáz volt... utána napokig végig ugyanez az érzés uralkodott rajtam, úgy éreztem, nem tudok visszailleszkedni a hétköznapokba, a gondolataim csak a nyaralás körül forogtak, gondolatban még mindig ott voltam Vele, nem pedig otthon a családommal.
Egy idő után elmúlt, napok kellettek hozzá, de végül lehiggadtam. Ha csak úgy "simán" találkozunk (egy-egy délután erejéig), azzal nincsen gond, akkor tör rám ez, ha hosszabb időt töltünk együtt és tartalmas programjaink vannak. De néha az is elég, hogy ha csak rá gondolok, néha akkor is sírok egyet. Pl. most este is volt egy ilyenem :D
Persze nem ebből állnak a napjaim :D De előfordul, igen. Nekem az használ, ha msnen beszélhetünk. Akkor legalább kicsit olyan, mintha együtt lennénk, megnyugtat a tudat, ha fönt van msnen, még ha csak köszönünk is egymásnak és mindketten csináljuk a saját dolgunkat, de megnyugtat a tudat, hogy bármikor írhatok neki, elmondhatom neki, hogy hiányzik és hogy várom a következő találkozást.
Mikor találkozol vele legközelebb? Gondolj arra, milyen jó lesz, amikor végre megint átölelheted. Tudom, tanulni kéne... próbáld meg, mennie kell, kitartás! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!