Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Maradjon ez az én kis titkom?...

Maradjon ez az én kis titkom? Vagy mondjam el a páromnak?

Figyelt kérdés

Három éve vagyunk együtt, ő 29/F én 21/N. Imádjuk egymást, soha nem csalnám meg, s remélem ő sem engem. Ő a mindenem. Nagyon szeretem.

Ő egy német cég magyarországi leányvállalatánál dolgozik,s fél évente egyszer Németországba kell utaznia 1-2 napra továbbképzésre meg ipari kiállításokra, erre-arra. Legutóbb mikor kint volt, (2 hete)egyik este átjött hozzám a barátnőm. Borozgattunk, beszélgettünk,s ahogy lenni szokott, persze a szex is szóba jött...Valahogy eljutottunk a leszbikusokig, majd ő bevallotta, hogy izgatja,mikor két lányt lát szeretkezni. Ahogy beszélgettünk a témáról, a szavakból valahogy apróbb tettek lettek,mint ölelés, simogatás, majd csókok,s így tovább egészen addig, még arra nem eszméltem, hogy megtörtént. Lefeküdtem a legjobb barátnőmmel... Másnap reggel elment a barátnő,csak annyit mondott, hogy láttam rajtam este, hogy vágyom a törődésre. Nem jött fel azóta a téma, pedig szinte minden nap találkozunk. Mikor a párom haza ért nem tudtam, hogy elmerjem-e mondani neki. Úgy érzem, hogy megcsaltam, de mégsem egy férfivel,hanem a legjobb barátnőmmel,amitől az egész csak még zavarosabb lesz. Tudom, hogy az ital nem mentség, meg legyek őszinte a páromhoz, de nem maradhatna mégis ez az én kis titkom? másnak is van ilyenje? Vagy mégis csak mondjam el?


2011. jan. 12. 23:59
1 2 3 4 5
 21/41 A kérdező kommentje:

00:38


Az én szívem is efelé húz...

2011. jan. 13. 00:42
 22/41 A kérdező kommentje:
Köszönöm azok válaszát,akik értelmesen, ítélkezés nélkül válaszoltak a kérdésre!
2011. jan. 13. 00:43
 23/41 anonim ***** válasza:
90%

"soha nem csalnám meg" írod, majd leírod, hogy megcsaltad.

Nem tudom, hogy ezt egy pasi hogy venné, lehet hogy azt mondná, hogy bejön neki, esetleg csináljátok hármasban, de lehet hogy úgy gondolná, ahogy én, hogy megcsaltad, tökmindegy milyen neművel.

2011. jan. 13. 00:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/41 anonim ***** válasza:
91%

Természetesen megcsalás ez is.

A véleményemet inkább nem írom le, mert én lennék az főbunkó...

az őszinteség híve vagyok, de ezt neked kell érezni, bízom benne, hogy a saját eszedre hallgatsz és nem vad idegenek ilyen-olyan tanácsaira, egy ilyen fontos dologban.

23N

2011. jan. 13. 00:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/41 anonim ***** válasza:
91%

"soha nem csalnám meg"

"Lefeküdtem a legjobb barátnőmmel"


akkor ez most szerinted mi volt ha nem megcsalás?? azért mert nővel tetted, még ugyanúgy annak számít...ha nem zavarna.

2011. jan. 13. 07:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/41 anonim ***** válasza:
38%

Velem ugyanez történt a nyáron! Én nem mondtam el a páromnak, ellenben a barátnőm igen. Neki a párja csak annyit mondott, hogy milyen vagány, bevállalósak vagyunk...szóval abszolút pasifüggő! De ha nem akarsz kockáztatni, ne mondd el.

24N

2011. jan. 13. 08:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/41 anonim ***** válasza:
92%

Szerintemne mondd el, ha szeretnéd hogy megmaradjon a kapcsolatod!

Az mondjuk "kis" szó hogy a Te Titkod! Ez ennél sokkal több, remélem tisztában vagy vele!

2011. jan. 13. 08:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/41 anonim ***** válasza:
100%

Ha én lennék a barátod, és elmondanád elhagynálak.

Ha én lennék a barátod, nem mondanád el, de megtudnám, elhagynálak, és még le is néznélek, mert hazudtál.

A kapcsolat kölcsönös őszinteségen, és tiszteleten alapul. (Nem ez nem azt jelenti, hogy soha senkit nem csaltam meg az életben, és nem is azt, hogy tökéletes erkölcsös minta feleség, vagy minta barátnő vagyok.) Ez ugyan olyan megcsalás mintha egy másik férfival tetted volna. Az érintések, a simogatások, a csókok, mind mind megcsalása a másiknak.

2011. jan. 13. 08:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/41 anonim ***** válasza:
66%

30/F vagyok, az élettársammal 4 éve vagyunk együtt ő 24 éves és nő :D

Nagyon féltékeny vagyok, ha közelébe megy egy pasi, és elkezd flörtölni vele, felhúzom magam, és nagyon nem tetszik.

Ha egyszer ezzel a sztorival előállna és látnám a szemén, hogy csak egy kaland volt nem azt jelenti, hogy ettől kezdve leszbi lesz, akkor én megérteném.

Egy férfinek a férfi az ellenfele. Mi soha nem tudunk olyan élményt nyújtani mint egy nő a nőnek. egy férfit és egy nőt nem lehet összehasonlítani. Mi más élményt biztosítunk. Én megérteném (persze a körülmények fontosak)

ha szeret és érett férfi akkor meg fogja érteni. Ne az itteni tizenévesekre hallgass, és mond el...

2011. jan. 13. 08:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/41 anonim ***** válasza:
65%
Szerintem ezt nem kell megtudnia a párodnak.
2011. jan. 13. 08:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!