Hogyan viseljem el Édesanyámat ezután? Előre szólok, hosszú lesz!

Mindíg én voltam a béna középső. Nem olyan okos mint a programozó bátyám, nem olyan szép mint a modell nővérem, nem olyan aranyos mint a 12 évvel fiatalabb kishúgom. Akarva akaratlan ezt sugallták. Ráadásul a Nagyim aki velünk lakik, csak fegyvernek használt anyám ellen. Kicsi voltam 13évesen ahoz, hogy elmenjek a barátnőmhöz, aki tíz percre lakik, de eléggé nagy hogy egy egyéves gyereket lássak el minden délután, és az egész házat kitakarítsam. Kicsi voltam fiúzni is. Itt nem a szexre gondolok, de volt egy fiú az osztályomban akit gyerekszerelemmel szerettem és ő viszonozta. Mikor elmeséltem anyukámmal, ő kijelentette hogy szakítanom kell vele, mert r.banc leszek mint a nővérem. Tényleg kicsi voltam, mert hagytam magam befolyásolni. 15 évesen kollégiumba mentem és elkezdtem zülleni. Nem feltűnően. Otthon bólogattam mindenre, időben hazaértem, stb. Rászoktam a cigire, esténként iszogattam a haverokkal, és még a füvet is kipróbáltam. Terhes lettem 17 évesen, tudom, óvatlan voltam,szégyellem is, fáj is ha rágondolok. Először anyám kijelentette, hogy bűnhődjek csak, tartsam meg a gyereket, utánna azt, hogy majd segít felnevelni. Szerencsére apám (alapvetően szobapapucs) akkor kiállt értem, hogy nem kéne jobban elcseszni az életemet. Emlékszem, anyámmal mentem be a kórházba aláírt minden papírt, mondta hogy haza kell mennie, este hatra értem jön. Egyedül ültem már a váróban, az utolsó pár forintomból felhívtam apámat, hogy hol vannak, mire ő azt mondta, hogy ő már ivott, hívja anyámat. Anyám felhívott, mondta hogy a húgomnak hőemelkedése van, menjek haza vonattal. Azóta eltelt 5 év. 19 évesen elköltöztem otthonról, mert nem bírtam az állandó szurkálást. Egy éve férjhez mentem, a férjem tud a züllésemről, de elfogad vele együtt. Négy hós a kislányunk.. Hétvégén hazamentünk, mire anyám megkérdezte van-e UH képünk babáról. Én elővettem (a tárcámban volt) és megmutattam. Mire ő kihozott egy UH képet és megmutatta. Rákérdeztem, hogy ez a húgom-e. Erre ő odavágta, hogy nem ez a te első gyereked! Voltak már egyéb szurkálódásai (elmentünk a kórház előtt, rámutatott a kéményre, és azt mondta hogy itt égették el a gyerekedet és durvábbak), de ez most nagyon talált. A férjem fél óra múlva autóba ültetett, és hazajöttünk. Látta hogy kiborultam. Kivett két nap szabit és gyakorlatilag mást sem csinált mint zsepit adott, teát főzött és etetni próbált, és rendezte a lányunkat.

Anyám rohadtul nem fogja fel, hogy elcseszte min a négyünk életét:

A bátyám most harminc egy 15éves kislánnyal éli újra a kamaszkorát, mert mindíg neki kellett a nagyfiúnak lenni.

A nővérem elvonókúrán fekszik, mert nem bírta a túlzott elvárásokat.

A húgom 10 évesen egy elkényeztetett kis hercegnő, akinek mindent szabad.

Vélemény? Hogy viseljem el. Menjek hozzájuk egyáltalán?