Hogyan győzhetném meg? Már teljesen kiakaszt.

3. válaszoló vagyok (azt hiszem)

Tényleg mintha magamat olvasnám, mert mi is a másik utcában találtunk házat, s ezzel magamat is megnyugtattam, hogy nem lesz gond mert közel leszünk. Én is néha úgy érzem, hogy nem is örül ennek igazán, mert olyan sokszor bele tud kötni dolgokba. Valószínű, hogy a te anyukád is olyan beállítottságú, mint az enyém, és hidd el ha meg lesz a ház akkor sem fog sok minden változni, mert akkor jön majd az úgynevezett kötözködés. Mi most nyakig benne vagyunk a munkálatokba, és este 10 körül járunk haza, nem nagyon marad idő beszélgetni. Ilyenkor mindig a fejemhez vágja, hogy nem mondunk neki sose semmit. Pedig igen, csak ő se mindig figyel.

Szóval nem akarlak elkeseríteni, de míg nem költözünk ez így fog menni szerintem. Ő még sokszor a férfi munkálatokba is képes bele kötni. Sokszor olyan negatív. Holott ki kellene a bőréből bújnia, büszkének kellene, hogy legyen, hogy gyermeke saját keresetéből, önállóságából képes volt a mai világban arra, hogy saját lakása legyen és elkezdje önálló, életet élni kedvesével. Büszke lehetne magára is amiért ilyen tisztességes, családcentrikus (mivel most már mi is babát tervezünk) embert nevelt.

Mindenesetre ez egy példa, intő jel, arra, hogy tudjam mégis mikor hogyan kell majd viszonyulnom gyermekemhez.

Az a probléma az olyan típusú anyukákkal, mint a Tiéddel, az egyik hozzászólóéval, az enyémmel és a párom anyukájával is, hogy tudat alatt nem tudják elfogadni, feldolgozni, hogy elvesztették az irányító szerepüket. Feleslegesnek, haszontalannak érzik magukat, mert már nincs szükség rájuk abban a formában, hogy mindentől óvjanak, védjenek. Nem képesek elengedni a gyerekeik kezét, mert akkor szembesülni kellene azzal, hogy felnőtt, önálló lény a gyereke, aki kikerült a felügyelete alól. Általában azokkal az anyákkal szokott ez előfordulni, akiknek az egész élete nem szól másról, mint a gyerekneveléséről, akik a felnőtt gyerek kirepülése után nem találják a helyüket az életben, mert kiesnek a szerepükből.

A párom lassan 50 éves, de még mindig képes azon megsértődni az anyja, ha kimarad egy nap és nem beszélnek telefonon. 200 km van köztünk, mégis képes megmérgezni a zsarnoki szeretetével a fia életét. Az én anyukám is hasonló természetű, a testvéremnél sajnos eléggé eredményes is a zsarolása, de én ellenálltam. Sosem hagytam, hogy a felnőtt életembe, a mindennapjaimba beleszóljon, mert engem ez nagyon zavarna. Egy életre megtanultam a leckét és megfogadtam, hogy ezt a viselkedést mindenképpen elkerülöm a fiaimnál. Próbáld te is figyelmen kívül hagyni a duzzogását és ha úgy adódik, próbáld neki elmondani, Téged mennyire bánt, hogy nem látod rajta az örömet, nem értékeli a sikereidet.