Van vkinek személyes tapasztalata, arról, h a romák viselkedése csak nevelés kérdése?
Sokan félreértették a kérdést. Nem arra voltam kíváncsi, h a cigányok mennyire lopósak, bűnözők, vagy mennyire nem.
Hanem az olyan apróságokra, amit csak az tudhat, aki közelről ismeri az adott személyt. Tehát, h hogy viselkednek bizonyos helyzetekben. Tehát alapból sértődékenyek, agresszívak-e, vagy csak azért mert épp olyan családban nőttek fel.
Mert nyilván, az én örökbefogadott gyerekem nem lopna, nem bűnözne, tanult lenne, de nem szeretném, ha hajlamos lenne agresszióra, sértődékenységre, stb
Sajnos munkám során folyamatosan kapcsolatban állok családotthonos gyerekekkel. Ezek a gyerekek egész pici koruk óta itt nevelődtek, legtöbbet már haza se vitték a születésükkor.
A fehér gyerekeket egészen jól lehet nevelni, mind tanulásban, mind magatartásban magasan lekörözik cigány származású társaikat. A cigány származásúak azonnal támadnak, agresszívek, indulatosak már egész pici koruktól.
Tehát ez a "temperamentum" öröklött, a génjeikben van. Bár velük foglalkozom, egyengetem sorsukat évtizedek óta, még szeretem is őket, mert azért tudnak aranyosak is lenni (de ez inkább személyre szóló "szeretet"), én nem fogadnék örökbe cigány gyereket. De ez csak az én véleményem.
Még valami: Ajándékot adsz a gyerekeknek, fehéreknek és cigányoknak, a fehér örül, megköszöni, a cigány : csak ennyi? Még akarok! Sajnos, ha nyújtod felé a kisujjad, a kezedet kéri, ha nyújtod a kezedet, már az egész karod kell.
Ha jót teszel vele, követelőző lesz, nagyon vigyázni kell, mit és mennyit adsz nekik, sose tudják, hol a határ.
Köszönöm, az utolsó válasz nagyon hasznos volt, vmi ilyesmire gondoltam. :)
Ha ez többüknél, vagy netán mindegyiknél így van, akkor talán mondhatjuk általános dolognak. Elgondolkodtató, köszönöm a választ mégeygszer.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!