Miért érzem alapvetően egy kis nyomorult senkinek magam?

Mostanában sajnos én is így érzem. Ez az önbizalom hiány miatt lehet.

Sajnos én most lettem munkanélküli stb stb... És folyton ezen kattog az agyam, hogy milyen szánalmas vagyok. Nem kellek egy munkáltatónak sem és így tovább.

Szerintem minden este lefekvés előtt gondolj arra, hogy igenis jó vagy, okos vagy, ügyes vagy, szép vagy. Talán ez segíthet.

Sajnos a valódi érték és a külvilág megbecsülése közötti összefüggés nem nyilvánvaló. Létezik, csak nem közvetlen. Ahogy az erkölcsi megbecsülés sem jár automatikusan együtt az anyagival, mint az elvárható lenne. Nálunk a "jár csak nem jut" elve működik, ahol aki elöl áll a sorban lenyúlja azét, aki később következik. Mindezt erősorrendre értem. Ennek nincs köze ahhoz, hogy ki mennyi valós értéket állít elő a társadalom egésze számára.

Annyit mindenképpen megtehetsz, hogy Te magad jobban megbecsülöd magad. Ez egyébként is jó alap ahhoz, hogy mások is elkezdjenek megbecsülni Téged. A kérdésedben leírt gondolatok viszont pont visszavetik ezt. Aki magát nem becsüli, arról a többi ember joggal gondolja, hogy "ő van együtt magával a legtöbbet, csak ismeri magát, ha ez a véleménye, akkor biztosan úgy is van". Ezért egy jobb önismeret, egy helyesebb én-kép segít Téged nem csak abban, hogy most túléld ezt az időszakot, ám abban is, hogy kivívd mások elismerését.

Az igazán boldogok azonban azok, akiknek nincs szükségük mások elismerésére. Ők valahogy magától értetődően kapják meg azt.

Még egy fontos gondolat jutott eszembe. A szeretet, a szerethetőség nem függ össze azzal, hogy ki "mennyire hasznos tagja a társadalomnak". Szerintem ez legalább olyan fontos. Inkább legyél szerethető munkanélküli, mint mindenki által gyűlölt "sikerember". A szeretetben ugyanis megvan az is, hogy akik szeretnek, nem hagynak éhen halni.

Egészen tegnapig annak éreztem magam! A változást az hozta, hogy rá jöttem, hol a hiba. 26 éves vagyok, de az én családomban ez fiatalnak számít, pontosabban aki ennek a generációnak a tagja, az nálunk gyerek. Aki pedig nálunk gyerek, az úgymond lekezelt, másodrendű személy, csatlós lehet csak az "öregek" mögött. Elvárják, hogy mindenben bólogassak, segédkezzek, önzetlen legyek velük, de ugyan akkor érjem be a morzsákkal! És persze akármennyit tesz értük az ember soha semmi sem elég!

Rájöttem hogy nálam ez okozza ezt az érzést, sokáig az iskolákban és a munkahelyeken sem tudtam egyenes háttal kiállni magamért, ezért döntöttem: itt hagyok a mindenkit a francba!

Még csak egy gondolati döntés volt, de már most sokkal jobban érzem magam, és ez vonzza a jót: úgy néz ki lesz jó állásom, albérletem, és tovább fogok tanulni!

Javaslom nektek is, hogy jöjjetek rá, hogy mi okozza ezt az érzést, és döntsetek bátran!

16.07

Sajnos nem mindenki teheti meg, hogy csak úgy egyik napról a másikra változtat. Nálam például kizárt.

Én azért érzem magam senkinek, mert elköltöztem Angliába, megtanultam a nyelvet, dolgoztam is majd terhes lettem. Mikor a kicsi megszületett irány Franciaország. Azóta is alig tudok megszólalni, lányom szeptemberben oviba megy én meg maradhatok kb itthon a semmiben egyedül. Tehát úgy érzem teljesen haszontalan vagyok, hiába tanulom a nyelvet otthon minden nap. (Ráadásul nem is tetszik a francia nyelv, így meg kín szenvedés tanulni.)

Párommal jól megvagyunk, ezért nem is hagynám el, így marad a nyomorultság érzése napközben.

26/N