Írnátok saját tapasztalatokat amikor egy távkapcsolat működik?

Hát én 16 voltam, amikor megismertem az első barátomat, másik városban lakott, csak két-három hetente tudtunk találkozni. Addig is minden nap kilométer hosszú íméleket írtunk egymásnak, akkoriban terjedt el az msn, áttértünk arra. Minden rendben volt így, működött, nem volt ezzel semmi gond, nem is éreztem, hogy távkapcsolat lenne.

Mindketten Pestre kerültünk egyetemre, azon nyomban egy albérletbe is költöztünk. Eleinte még örültünk, hogy végre minden nap együtt lehetünk, de aztán jött az a közhelyes felismerés, hogy lakva lehet megismerni a másikat. Újabb két év telt el, lettek az egyetemről haverjai. Szeretett engem a maga módján, de már nem töltöttem be neki az a szerepet mint régen, én meg úgy éreztem, csak dísznek vagyok ott a lakásban, ami félig-meddig az övé volt. Ha megkértem valamire, nem segített, pedig nem nagy dolgok voltak egyáltalán.

Az utolsó fél év már erőltetett volt, végül én mondtam ki, hogy legyen vége, ami őt váratlanul érte, mert azt hitte, minden oké. Pedig már rég nem volt az igazi az egész.

Sokat sírtam, amikor meghoztam a döntést, de utólag átértékeltem a helyzetet, és rájöttem, hogy épp ideje volt ezt meglépni, az az utolsó fél év már nem is kellett volna.

Szóval működhet egy távkapcsolat, csak nem ismered meg úgy a másikat, mint együtt lakva. De minden ember más, nekem nem jött össze, attól még lehet, hogy neked össze fog :)

23L

Májusban leszünk 4 éve együtt, és eleve távkapcsolatnak indult. Mi hétvégente tudunk találkozni legjobb esetben, de mostanában csak 2-3 hetente a suli miatt. Működik!! De egy feltétele van: nem csak simán kell megbízni a másikban, hanem olyan szinten, hogy fel se merüljön benned, hogy képes megcsalni. Pontosabban el se gondolkozz azon, hogy megbízol-e benne, hanem jöjjön természetesen, mintha más nők nem is lennének a világon, és engedd el szórakozni egyedül is, mert különben tényleg nem működik!

És üzenem a vészmadaraknak, hogy fogják be a csőrüket -.-

amikor kinnt éltem külföldön,találkoztam egy ottani fiúval,akkor én még nem beszéltem elég jól az ottani nyelvet és ő sokszor a segitségemre volt,ezáltal sokat is találkoztunk! aztán én hazajöttem, eleinte nem is akartam vele beszélni msnen,nem is tudom miért,talán nem akartam,hogy feleslegesesen reménykedjünk!

AZtán csak hivogatott és amikor elösször megláttam a kamerában,rájöttem,hogy szeretem és nem akarok mást csak beszélni vele órákon át!

azóta minden nap beszélünk msn-en,volt,hogy együtt föztünk,csak ő ott én meg itt :D

az ünnepek alatt sajnos neki dolgoznia kellett,igy nem tudtunk találkozni,szilveszterkor telefonnal a kezünkben vártuk az éjfélt!

mindketten a családunkkal ünnepeltünk,egyszer csak azt mondta,h beszélni szeretne apukámmal,de mivel nem beszélnek egy nyelvet megkért,hogy forditsak neki,kihangositottam és forditottam,szinte nem is figyeltem,hogy mit,csak koncetráltam,hogy mindent jól forditsak le :)

Egyszer csak tesóm megbökött,hogy tudod mit forditottál ?!

mondom neki : nem is tudom.erre apukám csak annyit mondott: ne törödj semmivel,csak mond meg neki ,hogy a válaszunk igen!

gondolhatjátok,hogy azt se tudtam,hogy mi van,erre csak a szerelmem annyit mondott,hogy megkérte a kezem az apukámtól!!!!!!!

lehet nincs gyürü az ujjamon,lehet nem lehetek vele minden nap,de tudom,hogy épp annyira velem akar lenni,amennyire én vele,mert ez a távolság segitett abban,hogy ne csak felszinesen ismerjem meg,hanem minden érzését legbelül,éjszakákat beszélgetünk át!

sosem gondoltam volna,hogy valakivel ,ha más nyelven is és kicsit úgy nehezebb,de mindent megtudok beszélni :D

ennek lassan 3 éve lesz májusban

24/l 29/f