Szülni vagy nem szülni?
Kissé hipotetikus a kérdés, de gondoltam hátha új megvilágításba is helyezheti valaki a lehetséges válaszokat.
Férjemnek már van egy lassan felnőtt gyereke. Nem tervezték, de ha már becsúszott (akkor alig múlt 20 éves), vállalta, felnevelte/ték.
Amikor a válása után megismerkedtünk, határozottan elzárkózott a gyerekvállalástól, mert egyrészt "örült", hogy a nehezén már túl van, másrészt sok negatív élmény is kötődött hozzá a volt neje részéről (nem véletlenül váltak el).
Az évek alatt kissé puhult a véleménye, de arra nem sok esélyt látok, hogy kezdeményezze a dolgot. Azt tisztáztuk, hogy nekem bár nem sürgős, 7-8 éven belül szeretnék gyereket, mivel nekem még nincs.
Ha teherbe esnék, száz százalékig mellettem állna, sőt már olyan is elhangzott a szájából, hogy "ha terhes lennél, ezt meg azt csinálnám". (Az utcán szült nő szerepelt a hírekben, arról beszélgettünk és mondta, hogy ő ugyan nem engedne egyedül az utcán mászkálni mindenórásan.)
Tudom, hogy a kérdés még nem éles és nem sürgető, de az a része kicsit zavar, hogy ebben a témában nincs benne (természetesen valahol érhető módon) várakozás, rákészülés. Ha kerek perec kijelenteném, ogy nekem most beketyegett az órám és gyereket akarok, valószínű, hogy támogatna, de mégis kényszer-íze lenne a dolognak.
Ha valaki akár férfiként, akár hasonló férfi párjaként volt már ilyen helyzetben, idővel változhat ez, "belelkesedhet", vagy csak az a verzió marad, hogy "tekintettel rám" rábólint?
A kérdésem lényege is ez lenne, mások személyes tapasztalatai érdekelnek a témát illetően.
válasza:
válasza: válasza:Pont ma beszélgettem erről a témáról a nagymamámmal. Nekem személyes tapasztalatom még nincs, ő mesélte, hogy volt. Neki a férje nem akart gyereket, de amikor becsúszott, megtartották. De nem volt túl lelkes.
Viszont amikor megszületett a gyerekük, onnantól teljesen megváltozott, ő lett a szeme fénye. Szóval ilyen is van.
Első: nagyon jó, talán kissé engedékeny (vagy én származom nagyon szigorú családból). Minden szempontból sokat foglalkozik vele, érzelmileg, anyagilag.
Ha ez nem így lenne, a házasságot is kétszer meggondoltam volna.
válasza: válasza:20:48 - valószínű, hogy ha holnap bejelenteném, nálunk is így lenne, talán néhány nap/hét fejvakarás után már a terhesség alatt is lelkes lenne.
Bennem is kicsit kettős érzések vannak, mert nem vagyok az a kifejezetten "pörög a fejem a gyerekek után az utcán" típus, az első két évet nem is igazán értem, miért jó. Eszik, alszik, ürít, sír, stb.
Bár anyám is hasonlóan gondolta szülés előtt, de amint megszülettem, megváltozott a gondolkodása - feltételezem, hogy velem is ez lenne.
Másrészről úgy képzeltem, hogy ha majd egyszer gyerekvállalásra kerül a sor (ez még jóval a férjem előtti időkből való elképzelés), akkor együtt készülünk fejben, stb... Lehet, hogy ezt a kicsit "túl nyálasan" terveztem meg, de valamennyire rögzült a fejemben.
20:59 - azért a kapcsolat nem fog rámenni, mert nem sürgős még. Tudnék most is szülni, de van még időm.
Leginkább kíváncsiságból tettem fel a kérdést, hogy a tapasztalatok alapján megváltozhat-e a "ha muszáj, felőlem..." hozzáállás pozitívabb irányba.
Mondjuk az esküvő is hasonlóan zajlott. Első körben erős ágálás, én meg nem erőltettem, mert úgyse ezen múlik a kapcsolat minősége. Majd jött egy lehetőség, hogy ha házasok vagyunk, kedvezőbb feltételekkel tudnánk külföldre költözni. Ezt tárgyilagosan közöltem vele, de nem kérdeztem rá, hogy mit szól hozzá. Nem is nagyon hoztam fel a témát. Kb fél évig rágta, hogy de jó lenne kimenni, menjünk... Majd egyik reggel két kávé között mondta, hogy oké, akkor most öltözzek, bemegyünk az anyakönyvi hivatalba időpontot kérni. Egy hónap múlva házasok voltunk.
Bár ez annyiból más,hogy a házasság egyáltalán nem volt fontos, sőt, én ijedtem meg az esküvő előtt egy-két héttel, hogy "jajj, ez most tényleg örökre szól, jajj mi lesz...". Elmondtam neki, megnyugtatott, hogy normális a pánik, kicsit ő is meg-megijed, de ha nagyon nem fog menni, max elválunk.
Ettől annyira megnyugodtam, hogy többet eszembe se jutott aggódni :) A válás még annyira se, pedig voltam már nagyon mérges rá nem egyszer - válás mégse fordult meg a fejemben.
válasza: válasza:Saját példa: én vagyok a gyerek :D
Apumnak mikor anyuval összejött, volt már 2 gyereke (10 év körüliek voltak). Anyu már 35 körül volt, neki még nem volt, de szeretett volna, bár azt mondták az orvosok nem valószínű hogy lehet. Szóval apu kb úgy jött össze vele, hogy "áhh úgysem lehet közös gyerek, tök jó lesz minden" De aztán mégis becsúsztam, és bár eleinte nem rajongott a hírért, hogy én leszek, mikor megszülettem nagyon boldog volt miattam. Én lettem a szeme fénye. Tényleg utána mintha engem jobban szeretett volna mint a tesóimat. (Tudom ilyen nincs, hogy az egyik gyereket jobban szereti egy szülő mint a másikat, de én így éreztem)
Szóval ha úton lesz a baba, akkor sztem ő is fel fog villanyozódni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!