Meddig kellett várnotok hogy megkérje a párod a kezed?
Ezt úgy értem, hogy én olyan típus vagyok aki azt szertné hogy a párja magától döntse azt el hogy megakarja kérni a kezemet, és ne azért tegye mert én azt szeretném.
Szerném veletek megosztani, 3,5 fél év után ma azt mondta nekem kapok egy gyűrűt.És olyan aranyos volt ahogy mondta:"tudod olyan eljegyzési gyűrűt".
mi már 4 éve együtt vagyunk, beszélgettünk erről és azt mondta, hogy szeretné megkérni a kezem, de ameddig suliba járunk és nem tudunk összeköltözni, addig nem nagyon látja értelmét.
szóval várok. de mondjuk én nem is éreztem azt, hogy már annyira itt lenne az ideje.
nekem még nem kérte meg senki, csak az környezetemben lévőkről tudok írni.
a tesóm az első felesége kezét kb. fél év után kérte meg, a második kezét bő fél év után.
a barátnőimnél, ismerőseimnél vegyes: a legkorábban történt lánykérés 1 évvel a megismerkedés után volt, a többieknél 2-3 évett kellett várni.
Én egy éve vagyok együtt a barátommal,jövő hónapban végre sikerül összeköltöznünk..Igazából nagyon vágyom már rá,tudom korai lenne,de minden tökéletesen működik(eddig is heti 4-5napot együtt életünk,ismerem már sok hülyeségét,de nem zavar,és a lila köd már elmúlt),ő célozgat rá hogy ne is reménykedjek,hogy elhagy valaha is stb... :) ♥
18L...
fél év után volt a lánykérés
1 év után az esküvő
ennek már 4 éve:))
Fél év után kérte meg a kezem(ekkor azt mondtam majd ha egy év múlva is így gondolja akkor oké), 2év után volt az eljegyzés hivatalosan is,5év után volt az esküvő:)
Nekem is így jó volt.
Gratulálok egyébként:)
"Azt mondta,hogy megkér majd,ha eljött az ideje."
ha már gyereketek is van, akkor már rég eljött az ideje...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!