Járt már más is így? Mit lehet tenni ilyenkor, elmúlik magától, vagy van valami praktika a helyzet kezelésére?
Friss házasok vagyunk, de már évek óta együtt. A leghosszabb együttélős kapcsolatom előtte max 1 év volt.
Az utóbbi időben hanyatlott a libidóm (azt hittem, csak a férjem felé, de más felé se vágyom, így inkább általános problémának mondanám - tehát a hiba az én készülékemben lehet), illetve kezdem kicsit laposnak érezni a dolgot.
Most a vizsgák miatt itthon tanul egész nap, így még többet vagyunk együtt (én itthonról dolgozom, ő tanulmányi szabadságon van).
Nagyon jól érzem magam vele, de az utóbbi időben "beszűkültünk", fáradtak vagyunk bárhová is menni (vagy kényelmesek..).
Mivel nagyon kompromisszumképes ember, sok mindent rám hagy, pedig néha jó lenne egy kis finom erőltetés, hogy továbblendüljek, erőt vegyek magamon.
Amíg egyedül voltam, az élet és a szükség sokkal aktívabb életmódra sarkallt. Mióta együtt vagyunk, kissé eltespedtem (nem fizikailag), kevésbé vagyok motivált a pörgős életmódra.
Nem tudom, hogy ez mindenképp így alakult volna nálam, vagy az ő hatása...
Vágyok egy kis izgalomra, változatosságra, de vele. Nem szeretném se elhagyni, se mást keresni, a jelenlegi helyzetet szeretném feldobni.
Járt más is így? Hogyan tudtatok felülkerekedni az ilyen problémákon?
Jobban belegondolva, tényleg azt várom nagyon, hogy lepörögjön a diplomázás, kiköltözés, nyelvtanulás és dolgozhassak. Eleinte biztos, hogy nekem kell eltartanom, de pont ez jelentene megoldást a mostani gondokra. Keveset lennék otthon, felpörögnék a napi munkától - az új ország, új ismeretségek is rengeteg élményt fognak jelenteni.
Karácsonyra kérek egy időgépet...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!