Járt már más is így? Mit lehet tenni ilyenkor, elmúlik magától, vagy van valami praktika a helyzet kezelésére?
Friss házasok vagyunk, de már évek óta együtt. A leghosszabb együttélős kapcsolatom előtte max 1 év volt.
Az utóbbi időben hanyatlott a libidóm (azt hittem, csak a férjem felé, de más felé se vágyom, így inkább általános problémának mondanám - tehát a hiba az én készülékemben lehet), illetve kezdem kicsit laposnak érezni a dolgot.
Most a vizsgák miatt itthon tanul egész nap, így még többet vagyunk együtt (én itthonról dolgozom, ő tanulmányi szabadságon van).
Nagyon jól érzem magam vele, de az utóbbi időben "beszűkültünk", fáradtak vagyunk bárhová is menni (vagy kényelmesek..).
Mivel nagyon kompromisszumképes ember, sok mindent rám hagy, pedig néha jó lenne egy kis finom erőltetés, hogy továbblendüljek, erőt vegyek magamon.
Amíg egyedül voltam, az élet és a szükség sokkal aktívabb életmódra sarkallt. Mióta együtt vagyunk, kissé eltespedtem (nem fizikailag), kevésbé vagyok motivált a pörgős életmódra.
Nem tudom, hogy ez mindenképp így alakult volna nálam, vagy az ő hatása...
Vágyok egy kis izgalomra, változatosságra, de vele. Nem szeretném se elhagyni, se mást keresni, a jelenlegi helyzetet szeretném feldobni.
Járt más is így? Hogyan tudtatok felülkerekedni az ilyen problémákon?
Szia! Mi is ugyanebben a cipőben járunk, csak nekünk van egy 2 éves Kisfiúnk is. Ez még inkább nehezíti a dolgokat.
Én azóta "fordultam be", mióta itthon vagyok Vele.
Praktikám nincs, vagyis nem vált be még semmi hosszútávon.
A parodat bekell vonni minden programba pl. Nekem ez valt be.
Bevontam a htb-i teendokbe is pl., hogy megkertem, hogy segitsen, mivel eleg nehezen mozdult meg.
Tehat azt a praktikat talaltam, hogy mindenben a segitseget kertem, mindenben kikertem a velemenyet, es programokat is szerveztem.
Igy mar megtudod azt is oldani, hogy amit Rad hagyott, azt elvegezze es vita nelkul.
Ha valakinek békés,nyugodt otthona van,az nem vágyik annyira "pörgős" életmódra. Nálatok is ez van. Ezzel nincs semmi baj. Ha a párod a vizsgákra készül,érthető,hogy nincs kedve bulizni. Esténként szánjatok rá egy órát,hogy kikapcsolódjatok. Elmenni sétálni,moziba, vagy akár otthon társasjátékot játszani. Vagy egyszerűen beszélgetni arról,hogy mit fogtok csinálni,ha végez a vizsgáival.
Gondolkodj pozitívan! Ne hitesd el magaddal,hogy beszürkülsz! Van párod,akivel szeretitek egymást,jól érzitek magatokat együtt. Gon dold végig,hogy tényleg hiányzik-e a társaság? Jobb lenne,ha idegenekkel lennétek együtt,és semmitmondó dolgokról beszélgetnétek velük?
Örülj az élet apró örömeinek is,akkor nem fogsz beszürkülni.
Hát ezzel mi is így vagyunk 5 évi együttélés után. Ellasposodott a kapcsolatunk, és bár jól érezzük magunkat együtt, azért ez már nem ugyanaz. Nekem még nem sikerült változtatnom a dolgon. Pedig sok mindent bevetettem. Sajnos vannak férfiak, akik nem túl együttműködőek. Nekem ez jutott. Vagy elfogadom, vagy dobbantok. Még nem tudom mi lesz, mert így nem szeretném leélni az életemet. Ez valahogy olyan, mintha elmennél az étterembe, megnéznéd az étlapot,megrendeled a bélszínt, aztán kihozzák a hamburgert, és nincs helye reklamációnaqk. Egyedül az vígasztal, hogy tök mindegy, hogy bélszínt, vagy steaket, vagy csirkesültet rendelsz, mert akkor is csak a hamburgert kapod.
Magyarul mindig ugyanaz a vége. Az mindegy milyen szép volt az eleje.
Nálunk nem laposodtak el a dolgok 15 év után sem.Mondjuk egyforma habitusú emberek is vagyunk.Én állandóan szervezem a programokat, eddig természetes volt, hogy jött velünk a fiunk is, de most már hogy kamasz, egyre inkább ketten, vagy társasággal megyünk.Szinte nincs olyan hétvége, hogy otthon lennénk, ilyenkor korcsolyázunk, síelünk, fürdőkbe járunk, vagy csak sétálunk, nyáron meg ki sem fogyok az ötletekből.De ha nekem nincsen tervem, akkor van a férjemnek.
Nem szabad hagyni, hogy unalmassá váljon az együtt töltött idő, mert annak soha sincsen jó vége, egyik vagy a másik fél végleg meg fogja unni a dolgot, és dobbantani fog.Ugyan ez igaz a szexualitásra is.Ott is mindig kezdeményezőnek, nyitottnak kell lenni, ébren tartani a másik érdeklődését, szerintem így működik egy jó kapcsolat, legalábbis nálunk ez bevált.
Az a vicces, hogy pont ma reggel mondta, hogy nem igazán jó, hogy ennyire össze vagyunk zárva (most tényleg 24 órában együtt vagyunk).
Talán néhány külön program is segítene, mert valóban nehéz úgy érdekesnek találni valakit, hogy folyamatosan ott van az ember mellett.
10:55
Valtoztass es ne vard azt, hogy a parod valtoztasson! Hol vannak a Baratnok a csaladtagok pl.?
Nem feltetlenul fontos, hogy mindig egyutt menjetek mindenhova. En pl. orulok annak, hogy neha es vegre egyedul tudok talalkozni az unokatestveremmel, vagy a Baratnoimmel. Eljarok mozogni. Egyedul futok, vagy setalok, tegnap pl. uszni mentem el a baratnommel, Aki szinten azert hivott fel, hogy unatkozott pl. En pedig eppen furodni keszultem.
Te tudod megteremteni a sajat nyugodt es boldog eletedet, s legfontosabb, hogy legbelul ezt erezd. A tarsunknak nem ez a feladata, O az elettarsunk, de szuksegunk van a szabadsagra, s ezt csak Mi tudjuk megteremtetni.
Talald meg onmagad!
Ne érts félre, nem kizárólag tőle várom a szórakoztatást. Eljárok barátnőkkel (mondjuk sajnos kicsit elkoptak, olyan, mintha nem akarnának zavarni, pedig a férjem kedves mindenkivel és engem se gátol, oda megyek, ahova akarok) - mondjuk sportolni nem szeretek egyedül, de ez nem a férjemhez kötődik, bármilyen sporttárs megteszi.
Pénzzel most nem állok olyan jól, mert egy hónapja szűnt meg a munkahelyem, inkább itthon végezhető munkákat találtam azóta (pályázatírás, itthoni oktatás, stb). Karácsony előtt a megkeresett pénzt inkább az ajándékokra teszem félre. Tőle nincs pofám szórakozásra pénzt kérni - adna, de kellemetlen már az is, hogy kérnem kellene most.
Az se segít a helyzeten, hogy a lakhelyünktől 200 km-re élő szüleim megkértek, hogy szilveszterkor menjünk le a kutyákra vigyázni, mert ők elutaznak pár napra. Kisváros, 15 éve elköltöztem, már senkit se ismerek ott, úgyhogy otthonülés és kutyanyugtatás lesz szilveszterkor is.
Illetve egy év múlva külföldre költözünk, de egy 5 hónapos állami nyelvtanfolyamot el kell végeznünk, amikor szintén össze leszünk zárva. Mondjuk utána jobb lehetőségeim lesznek, mert a végzettségem és a többi nyelvismeretem miatt könnyebben fogok munkát kapni. De hát addig még másfél év van, közben az is itthonra kényszerít, hogy most fogok diplomázni - vizsgák, szakdolgozat írása, államvizsgára készülés. No meg ahogy fentebb írtam, a jelenlegi pénzkereseti lehetőségeim is itthonra kötnek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!