Van aki most nagyon szomorú? Téged mi bánt?

egy fiu miattt szal:Szerelem!és még más is:CSalád

ugy szar az élet ahogy van :((

Szomoru vagyok..:(

A fiúm mindig szomorkodik miattam mert azt hiszi elköltőzőm..

Mit csináljak??:O

nem érti meg h nem megyek ell..:(

Sok bajom van...

-A legjobb barátnőmben nagyon nagyot csalódtam (de a másik úgy ahogy tartja bennem a lelket..)

-Szerelem... :(

-Teljesen haszontalannak érzem magam...Tegnap próbáltam palacsintát sütni, először is megégettem a kezem, aztán frankón elbąsztam (már bocsánat) a palacsintát, olyan lett, mint egy omlett, odaégett, aztán megint megégettem magam. A hobbiim se nagyon mennek. Táncon folyton elcsęszem a lépéseket, elesek forgás közben, sorolhatnám. Tegnap leestem egy lóról és nem mertem visszaülni, olyan rohadtul fáj(t) a gerincem. Tudom, hogy olyankor egyből vissza kell ülni, de nem ment...Emellett folyton megy a harc a fejemben, hogy ma nem megyek lovagolni, mert megint leesek és komolyabb bajom is lehet. Közben meg az is jár a fejemben, hogy és ha leesek, mi van? Biztos nem lehet komolyabb bajom, nem 2 méteres lovon szoktam lovagolni. Szóval elég szar érzés...

-Mindenki csak kihasznál engem...A (volt) legjobb barátnőm, az osztálytársaim, nyáron táborozók, még oviban is. De nem értem, hogy hogy lehet, hogy ilyeneket fogok ki..Vagy ők engem. Egyedül a (másik) legjobb barátnőmről nem gondolom ezt, mert ha nem bíznék benne, az messze nem barátság. Nem hiszem, hogy ő is olyan lenne, mint a többi ember, aki tönkretett engem...

-A legeslegjobban viszont az bánt, hogy nem tölthetem együtt a Szilvesztert az apukámmal és az anyukámmal is egyszerre. T_T Folyton a régi emlékek járnak a fejemben, a névnapom, amikor apukám utoljára volt hajlandó egy légkörben lenni anyukámmal.. A tavalyi Szilveszter, a Karácsony, és az összes együtt töltött ünnep és utazás jár a fejemben...Most még annak is jobban örülnék, ha távol lennék attól az egyetlen barátnőmtől, aki megért, de a családommal lennék Londonban..Persze tudom, hogy az ezerszer rosszabb, ha külföldön válnak el, mint itthon, de sokkal jobb egy boldog család (ami már sosem lesz) külföldön, mint otthon az egyszem barátnőmmel, a 2 bátyámmal, anyukámmal és a mocsok férjével összezárva, apukámtól 20 km-re...Ráadásul amellett, hogy szeret, anyukámat felhívta tegnap, beszélgettek, apukám elmondta, hogy nem tudta kivenni az összes szabadságát..Az ősziszünetben én VÉGIG ott szerettem volna lenni nála meg a feleségénél, de nem, mert dolgoznia kell. Ha nem lett volna a tegnapi nap munkanap, nem itt önteném ki a szívemet, hanem apukámnál lennék. De nem, mert hogy dolgozik. Egyszerre utálom mindkét szülőmet, de imádom is őket. Legszívesebben kifutnék a világból, vagy öngyilkos lennék hogy ne szenvedjek, de az a szeretteimet nagyon megviselné, meg hát fiatal vagyok, emellett vannak olyan pillanataim (szó szerint csak pillanatok..) amikor nagyon hepi vagyok és semmi sötét nem jár a fejemben...

Szóval röviden a bajom: Én és az élet. Vagy hogy én is élek..

Hogy mi bánt? Talán az, hogy nincs senkim :( Nincs munkám, itthon ülök már jó pár hónapja :( És hogy a srác akit szeretek nem is foglalkozik velem :( 3 évig voltunk együtt és nem tudom elengedni :( egyszerűen nem megy :( Vannak napok mikor úgy érzem hogy már túlvagyok rajta.. aztán előjön az a furcsa érzés és csak zokogok..:(

Barátaim is elfordultak tőlem valahogy. szóval kész csőd az életem...

Hogy vissza kell mennem dolgozni, a fránya anyagiak miatt,és két pici gyermekem van.

Nem a munka a baj,hanem h nem tudok annyit velük lenni,mint amennyit szeretnék.hiszen olyan gyorsan elrepülnek ezek az évek..