Szerintetek normális ez a viselkedés?

Szia!

Nem pedofília, hanem pedofóbia!

(Pedofóbia — gyerekekre való gyanakvás, ellenérzés, előítélet.)

Az az indok, hogy "sokat változtunk" nem válasz! Illetve egész pontosan nem tekinthető válasznak! Mindennek oka van!

Egy válasz attól lesz komplex, hogy megmondja neked nyíltani, hogy ez meg ez a baja.

Aki nem vállalja fel a valós dolgokat, az vélhetően hazudik, fél!

Hiszen, ha nekem nincs félnivalóm akkor ugye nem hazudok! Ebből következik, hogyha nem félek és nem is hazudok, akkor nyíltan vállalhatom az őszinte véleményem!

Egy barátság során nagyon fontos, hogy legyünk őszinték! Ha ez elmarad, akkor lép életbe az "Amilyen az adjon Isten, olyan fogadj Isten" szituáció!

A hétköznapi nehézségekre való utalás nem más, mint önsajnáltatás! De ez szintén nem ok arra, hogy a barátommal ne találkozzak! Hiszen milyen barátság az, ahol ítélkezik egyik fél a másik felett?

Ebben az esetben, hogy nem vállalja fel nyíltan a valós dolgokat, elég nehéz kitalálni, hogy mi húzódik a háttérben!

Ennek rengeteg oka lehet! Depresszió, magány, családi problémák, stb.!

Ám, Én vallom azt, hogy amire rákérdez az ember kétszer, és mindkét alkalommal kitérő, vagy csak olyan választ kap, amit 100 emberből 99 is mondhatna kifogásképp, azzal nem érdemes a továbbiakban foglalkozni!

Egy barátságot próbára tehetsz azzal, hogy egy ideig nem írsz neki. Ha valóban barát, akkor meg fog téged keresni!

Vagy, ha rákérdez, hogy mi a baj, miért nem írsz? Akkor add neki ugyanazokat a válaszokat, amiket Ő!

Ezt nézhetjük úgy, hogy nem etikus dolog, de csak sarkalja majd arra, hogy egy kicsit átgondolja a dolgokat!

Ha pedig ezek után se változik, akkor nem érdemes vele a továbbiakban úgy foglalkoznod, mint egy baráttal!

Hiszen ki tudja, hogy még milyen dolgok lehetnek amikről szintén nem beszél veled őszintén?

De természetesen ez egy példa volt! Minden esetben a legpraktikusabb nyugodtan átgondolni a dolgokat, majd mérlegelni és utána meghozni a döntést!

Semmi gond! :)

Természetesen maximálisan megértem, hogy ezt lelkileg nem egy jó dolog átélni, megélni!

A múltról csak röviden annyit, hogy lehet vele foglalkozni, lehet róla hosszasan beszélni, lehet elemezgetni a végtelenségig, de attól a megtörtént dolgok nem változnak! Csak a tettek hoznak változást!

Szokták mondani, hogy az idő majd mindent megold. Na, de ha csak ülünk és várunk, attól mégis mi változna? :)

Ugye, azzal egyetértünk, hogy a válasz: Semmi!

Csernus Imre nem egy sokak által kedvelt személy, Én mégis szeretem nézegetni a videóit, olvasni a könyveit, stb.! Neked is találtam tőle egy pár idézetet:

"Kimondani azt, amit érzek, nem bonyolult. Akkor tudatosul egy csomó minden az emberben. Az is, hogy mit tettem meg, mit hagytam figyelmen kívül. Mert azért, hogy én benne vagyok egy adott helyzetben, azért egy ember okolható, és az pedig én vagyok, önmagam."

"Tudod, az életben nem csak szép dolgok vannak, látod, a csapat sem mindig nyer, hanem előfordul, hogy néha kikap. Tehát az öröm és a fájdalom sokszor együtt jár, és mindkettővel tudni kell jól bánni."

"Tanuld meg elengedni a múlt szerelmeit, szeretteit! És tanuld meg tiszteletben tartani az ő döntésüket! Mert ami nincs, az fájhat, de attól még nem lesz."

Mindenesetre ne bánkódj! Fel a fejjel! Levonod a konzekvenciákat, és mosolyogj! Egy barátságot vesztettél, de ezzel szemben elég sok tapasztalatot nyertél!