Hogyan győzhetném le a félelmem? L

Ez az egész rólad szól inkább, nem róla. Unalmas leszek (magam előtt) ezzel, mert mindenkinek azt szoktam mondani, hogy az önismeret alól senkit nem vonnék ki. Senkit. Önmagunkban nem tudjuk magunkat reálisan megismerni.

Arra akarok kilukadni, hogy nem az ő életén kéne csüngeni és rettegni, hanem a saját életedet élni. Baj bármikor, bárkivel beüthet. A lényeg, hogy legyen egy szilárd talajod, ami megtart. Hogy ne mások életével lélegezz együtt, ne arra cuppanj rá, hanem legyél Te, Kovács Erika (csak példanév) valamilyen, és ezt nem rombolhatja le más, akármit tesz is. Érthető?

Általában egész életünkben csüngünk valakin, valamin, és félünk a múlttól vagy a jövőtől és ezzel elcsesszük, elvesztegetjük a jelent.

Tudom, tudom. Én is ráfüggtem egy fiúra, pontosabban szerelmes voltam. Ezt eléggé ki is használta, többször szakított, én meg nyüszítettem, könyörögtem. Aztán találtam egy nagyon jó segítőt, akivel rájöttem, miért csüngök ennyire ezen a fiún (fojtogató módon).

Nem is vele foglalkoztunk, hanem inkább velem, meg azzal, hogyan alakultak ki bizonyos mechanizmusok az életemben. A fiú újra felbukkant több hónap után, de most egész más a viszonyunk. Azt érzem, többé nem tud zsarolni. Én még nem döntöttem el, leszünk-e újra egy pár, elvagyok vele, van tartásom (amit ő úgy érzékel, hogy önzőbb lettem), és tudom, többé nem tudna földhöz vágni, ha elmenne. Egyszer mondtam is, mikor célozgatott rá: menj, ha akarsz, nekem oké. És ezt tényleg így is érzem. Nem azért, mert nem szeretem. Hanem mert nem ő az életem értelme. Az életem értelme az én életem. De jó értelemben mondom.

Láttad a Holiday c. filmet Cameron Diazzal és Kate Winslet-tel?

Na, azért kérdeztem, mert abban mondja az öreg Iris-nak (Kate Winslet), hogy legyen már az élete főszereplője.

Olyan szempontból hasonlít a Te helyzeted az enyémre, hogy én is csüngtem a páromon valamiért, fojtogattam valamivel, és Te is.

Abban igazad van, hogy nem tudsz egyszerre csak már nem parázni, de nem is onnan kell (szerintem ó) megközelíteni az egészet. Magadat kellene megismerni, magadat kellene szeretni és értékelni, kiteljesedni abban, aki és ami igazán vagy, és akkor már nem lenne olyan drámai ez a dolog. Ez bizony nem kevés idő, de minden utazásnál izgalmasabb (és hasznosabb) az az idő, amit a belső utazásra, önmagunk megismerésére fordítunk.

Szóval ha nem is mész el valami segítőhöz, próbáld meg nem a barátod felől kezdeni a dolgot, rágörcsölve arra, hogy ne görcsölj, hanem keresd meg az igazi önmagad. Kezdj bele olyasmibe, amihez tehetséged van, örülj magadnak, tanuld meg becsülni és szeretni magad. Egyrészt neked ez sokkal jobb lesz, másrészt a barátod nem egy meggyötört, rettegő lánnyal lesz "összezárva", hanem egy igazi, életteli nővel, akit esze ágában sem lesz elbaltázni. Sok sikert!

Ja, nem fejeztem be: szóval a saját életedet éld, ne a barátodét. Ezzel róla is nagy terhet veszel le. Ő a felelős az életéért nem Te. Ettől még szeretheted (megengedem:-)).

Én 35 vagyok, és örülök, hogy eljutottam oda, ahová, örülnék, ha huszonéveimben belefogtam volna.

Nyugodtan elmesélhetsz neki egy általam közelről tapasztalt sztorit:

Megismerkedtem egy 35 éves pasival, de intim helyzetben nem igazán akart működni a műszer, amolyan "félárbóc" volt csak. Első alkalommal azt hittem, ideges. Kb az ötödik alkalom után már nehéz volt szó nélkül hagyni. Akkor derült ki, hogy huszas évei elején egy-két évig sok partydrogot tolt. Ez lett az eredménye bő tíz évvel később...