Megengednétek, a nagykorú, egyetemista lányotoknak, hogy egy 800 cm3-es motorral furikázzon nap mint nap?

Elôre is bocs a kis kitérőért, de én meg azoktól a válaszoktól kapok frászt, hogy "amíg a szülő tartja el, addig beleszólhat az életébe".. mintha mindenkinek a 20. szülinapján egy lakás nőne ki a földből! Szörnyen nehéz manapság a talpraállás. Akinek nem tudnak a szülei lakást venni, és nem örököl, az vagy szülőkkel lakik, vagy 30-35 éves koráig gürizik, hogy összejöjjön egy kezdőrészletnyi, hogy aztán lakáshitellel szopathassa magát, vagy pedig albérlet, ami meg ugye pénzkidobás. Szóval fiatal felnőttként szülővel lakni bizony kényszerhelyzet, és nem ettől gyerek valaki vagy felnőtt..

A szülőkkel együttélésből adódóan szükségszerű, hogy elvárnak egymástól olyan dolgokat, amik az együttlakásból fakadnak. Csöndben vagyok mikor ők már alszanak, ahogy ők is, amikor én még alszom.

De amiknek semmi köze az együttéléshez – kivel jövök össze, hogy osztom be az időm, milyen ruhát veszek fel, motorozom-e – abba bizony nem lehet beleszólni, ez van :(

Ha még nem sejtenétek, én is ilyen helyzetben vagyok. Lediplomáztam, dolgozgatok szabadúszóként (nem egyszerű munkahelyet se találni), keresek annyi pénzt, hogy rég nem kell kérnem a szüleimtől semmire. Azért eszem anyu (amúgy kitűnő) főztjét, azért használom a melegvizet, mert még itt lakom, nem tudok máshol, mert van A LAKÁS, és kész.

De tiszteletben tartjuk egymás magánéletét. Én nyáron vettem biciklit, és sokat jártam Budapest és Szentendre között azzal. Anyu mindig aggódott, mindig mondogatta, hogy szerezzek bukósisakot, az ő kedvéért azzal járok, hogy kevésbé aggódjon – hát maximum ennyi, nyilván nem mondhatja, hogy ne biciklizzek (meg amúgy ő is örül, hogy végre mozgok).

Tudom, a motor kissé veszélyesebb, de sajnos ugyanez az eset. Ha ennyit gyűjtött rá, bizonyára nagyon akarta – legyen rutinja, legyen körütekintő és legyen műszakilag rendben, sajnos ennyit lehet kérni.

Utolsó! Húúú de frusztrált választ adtál. Biztos nagyon mélyen érint a kérdés...de nem látod a sérelmeidtől a másik felet. Itt nem önkényes, zsarnoki más felett való uralkodásról van szó, hanem féltésről és gondoskodásról.

Ha az önálló, öntudatos egyetemista lány balesetet szenved, ki fogja ápolni, kinek a szíve fog megszakadni? Ha balesetet okoz, ki fogja állni a kártérítés összegét?

Nem kérdés, hogy a kérdés feltevője.

Tehát ti kívülről ne oktassátok ki arról, hogy ez nem az ő dolga és nem szólhat bele. Igenis beleszólhat, mert az ő vállán is van felelősség. Az persze más kérdés, hogy jogilag nem tilthatja...de ő nem is ezt kérdezte.

Szóval a válaszom az, hogy úgy engedném meg neki csak, ha előtte szépen írásba adja a kislány, hogy tudatában van annak, hogy minden elszenvedett és okozott kárért csak és kizárólag önmagát okolhatja. Talán ezzel nagyobb felelősségtudatot lehet benne kialakítani.

(Velem is irattak ilyen papírt a szüleim annak idején. Nem is jut eszembe őket okolni a bénaságomért).

ma 07:48!

Észlény! Te mireől beszélsz??? Lemaradtál az evolúcióban??? Ha betöltötted a 18-at (amit erősen kétlek a Te estedben), akkor a tetteidért egy felelős van: Te magad... Onnantól kezdve egyedül kell majd vállalnod a tetteid következményét, ha megnyered a lottót, ha elgázolsz valakit, egyaránt... Onnantól kezdve szuverén egyén leszel...

A szülő max aggódhat, és kérheti, hogy óvatosan csináld, de nem tilthat...

Hagyjuk már ezt a tiltás, engedélyezés baromságot... Nem ilyenkor kell elkezdeni a gyereknevelést, hanem korábban, és nem tiltás, engedélyezés módszerrel, hanem példamutatással...

Utolsó

Szövegolvasási problémáid vannak. Észlény írta, hogy jogilag tiszta sor.

Csakhogy az ilyen okos egyetemista lányok szeretik a szüleiket okolni a saját hibáikért. Sőt a környezetnek is az az első dolga, hogy a szülőt hibáztatja ha baj történik.

Most gondoljatok egy pillanatra a pécsi lövöldöző egyetemistára. Ott is a szülőket tartják hibásnak, hogy engedték a fiúkat sportlövészetre járni és fegyvert tartani.

Itt ezen a fórumon is ez történt, nem kell messzire menni. Mindjárt feltették a kérdést a kérdezőnek, hogy honnan van egyáltalán jogsija meg motorja a lánykának...ezzel máris a szülőt tették felelőssé.

Amúgy még ha a "saját" spórolt pénzéből csinálta meg a jogsit és vette meg a motort, sem a sajátja igazán. Mert közben gondolom a fűtött szobára, az ennivalóra és a tankönyveire nem spórolt, azt elvárta, hogy legyen.

00:50-es vagyok, aki a szüleivel lakik:) 07:48-asnak válasz:

Hát igen, az könnyen lehet, hogy frusztrált vagyok a kilátástalan helyzet miatt (nem mintha nem lennék velük jóban, minden oké, csak kinőttem már én ezt). Lehet, hogy ez befolyásol, de nem akadályoz a tisztán látásban úgy, ahogy te azt gondolod. Úgyhogy itt is volt egy kis értelmezési elcsúszás.

Sehol nem utaltam önkényes mások feletti uralkodásra, mindössze különválasztottam az együttélésből fakadó elvárásokat a magánélettől.

Nem tartom korfüggőnek a féltést, tudom, hogy a felnőtt gyermekét is ugyanúgy szereti az anyuka, mint mikor gyerek volt. Szerintem a már felnőtt gyermek felelőssége, ha balesetet szenved, de nyilván a szerettei fogják támogatni, ápolni, szomorkodni, szükség esetén beszállni a költségekbe, hiszen közeli családtagok.

De az aggódás az van és kész. Én anyukám is aggódik ha biciklizem, de ez sajnos egy ilyen műfaj. Nagyon körültekintő vagyok (nemcsak az ő kedvéért), ezt ő is tudja, és szép lassan hozzá fog szokni ehhez az új szokásomhoz, mindennapossá válik és egyre kevésbé fog aggódni, mert látja, hogy jól csinálom, minden rendben.

Szerintem ezt lehet csinálni ebben a helyzetben, nem jutna eszébe megkérni, hogy ne bicikizzek, mert ő aggódik.

És egyáltalán nem beszéltem jogi dolgokról, a tényleges önállóságra gondoltam.

(A fűtött szoba, ennivaló, tankönyv - amit a gyerek "elvár" – természetes, amíg a gyermek nem állt talpra. Ezt jó esetben magára vállalja, aki gyermeket szül. Amellett persze, hogy a gyermek ha már végzett, mindent megtesz az önállósodás érdekében, szóval nem kényelmesedik el a helyzetet kihasználva. De nem mindig sikerül azonnal függetlenedni – de melyik az a szülő, aki kidobja a gyermekét az utcára, mert már elmúlt x éves, ugyan még nem válaszoltak az álláshirdetésére, de az kit érdekel?)

Amennyiben én is abba a hibába esnék, hogy többet olvasok ki a válaszodból, mint amit te írni akartál, akkor bocsi.