A párom pánikbeteg valamint depessziós is.. Teljesen el vagyok keseredve! Mit tehetnék?
A párom pánikbeteg valmint depessziós is, amikor megismerkedtünk nem szedett semmit utólag vallotta be mia helyzet mert már nem bírta a gyógyszer nélkül, egyedül él, én még a szüleimmel, mindketten szeretjük a másikat.A probléma viszont ott is van, hogy azt akarja költözünk össze minél hamarabb, de jelenleg munkánk nincsen, egyszerűen nem találok semmit sem, és persze így anyámék is ellene vannak, azt mondják mint akarok én tőle mi lenne velünk,de a legfőbb baj hoyg most én így átom! Ugyanis újra szedi gyógyszereit ilyenkor pedig naphosszat csak alszik, nem tehet róla, de a szülei nem foglalkoznak vele,semmilyen szinten.Próbálok megoldást találni de ő így nem fog dolgozni, meg ha én találok is valami munkát abból nem élnénk meg, albérlet fizetése mellett.és a legrosszabb, hogy amióta gyógyszert szed egyre furább agresszívabb, és néha nehezen viselem ha megbánt, de ez az ember nem az akit én megisemrtem!
Szeretem! És segíteni szeretnék a betegségében is meg a helyzetén is, de egyikre sem tudok most megoldást:(!
Ha tudnátok légyszives segísetek valami jótanáccsal!
Előre is köszönöm!
Nem drogisták, elment a te eszed!
Pszihológus által felírt gyógyszert szednek ami segíti a szerotonin szint beállítását az agyban.
Ugyanis depressziónál ez nincs, ennek hiánya okozza a tüneteket.
Okoskodni lehet, messziről,annak aki a betegséget csak hírből ismeri, de a tények tények.
A gyógyszerfüggőség nem azonos a droggal, ez marhaság.
Egy szívbeteg is gyógyszerfüggő, meg egy magas vérnyomásban szenvedő. Ugyanúgy rosszul lesz, ha leáll a gyógszerszedéssel.
A depresszió elleni gyógyszert viszont abba lehet hagyni, csak nem egyik napról a másikra! Hanem fokozatosan, orvosi felügyelet mellett fokozatosan csökkentve az adagot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!