Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Miért nem hagy békén, mit...

Miért nem hagy békén, mit mondjak már neki?

Figyelt kérdés

felvettem a diákhitelt valamire, ami az egészségemmel kapcsolatos, és nem akartam a szüleimmel kifizetni, éveket meg nem akartam már várni vele, majd visszafizetem, ha dolgozok.


Ők is tudják, mondtam nekik, egyetértettek, csak mondták, hogy akkor nehogy másra költsem el. Persze, hogy nem akarom másra költeni. Azóta állandóan zaklatnak, hogy bejelentkeztem már? Mikor jelentkezek be? Ugye nem költöttem el a pénzt?


Nem jelentkeztem be, mert azóta is költöm a pénzt, ugyanis három hónappal ezelőtt adtak utoljára 10ezer forintot, és nekem enni kell, meg bérletet venni, meg könyveket, meg a hazajárásomat fizetni stb. Amíg nem utalták a diákhitelt, addig egy csomószor kölcsön kellett kérnem.


Nem tudom mit gondolnak. Ha rendszeresen kapnék diákmunkát, de alig van rá időm, akkor is már rég hozzá kellett volna nyúlnom. Mondtam, hogy nem jelentkeztem be, mert nincs is meg az egész pénzt, hát mikor küldtek utoljára, és nekem mennyi mindent kellett azóta is fizetnem. Ha meg befizetném, akkor itt lennék egy fillér nélkül és akkor mi lenne. Erre, hogy jaj akkor ad pénzt. Ez volt egy hónapja. Azóta sem semmi. Csak azzal zaklat, hogy én miért nyúltam már hozzá ahhoz az összeghez.


nem vagyunk szegények, bőven adhatnának, bár mindig a legkevesebbet kér(t)em, amennyi éppen elég volt, de nem értem, most miért nem adnak akkor? Szerintem így elég egyértelmű, hogy muszáj költenem, ami van, hát nem halnék bele, de akkor meg mit csodálkozik, meg akkor miért nem szól, hogy nem is fog adni?


Kicsit olyan, mintha azt képzelnék, hogy akkor én most vettem fel pénzt, amiből majd élek, ÉS amelett kifizetem az orvost is és hogy képzelem, hogy nem.


F/20


2010. nov. 10. 17:40
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
96%

Ne haragudj, de ezt nagyon bután csinálod.

Le kell ülni velük:

"Figyeljetek, nekem is fontos lenne tudni, hogy anyagilag mennyiben számíthatok rátok. Ezek a kiadásaim vannak: ..."

És itt tételesen fel kell sorolni, hogy milyen kiadások vannak egy hónapban, lakás, bérlet, ruha, kaja, ajándékok, szórakozás, gyógyszer, ha megbetegszel, hazautazás, stb.


Meg fognak döbbenni a végén. Én is eljátszottam ezt a szüleimmel és a tesóm is, és kiderült, hogy teljesen el vannak tájolva a kiadásaimat illetően.


Az a legjobb, ha megegyeztek egy havi fix összegben, amit átutalnak neked.


És aztán lehet mondani, hogy "egyébként ezeket a kiadásokat fedeztem az elmúlt hónapban a diákhitelből, ezért hiányzik x Ft belőle".


Ne várd, hogy maguk kitalálják a dolgokat, mert nincsenek tisztában a kiadásaiddal. Az én szüleim is csak pilláztak, hogy milyen sokba kerül még az is, ha semmi extrát nem veszek.

2010. nov. 10. 17:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
100%

Szia!

Én félig meddig hasonló cipőben járok,mint Te..a miértekre én se kapok sose választ,csak lecseszést a fél családtól,és mindenki jobban tudja nálam,hogy hogy kéne élni,segíteni azonban senki sem segít komolyan..

úgyhogy én általában próbálom magam megnyugtatni azzal,hogy lesz jobb is...hátha..

19L

2010. nov. 10. 17:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 A kérdező kommentje:
A baj az, hogy nem első éves vagyok, pontosan tudják. Amikor először le lettem cseszve, hogy hát én ahhoz hozzányúltam, meg úgy is el fogom költeni mindenféle "sz.arra" akkor el is mondtam, hogy semmiféle szar nem vettem belőle, hanem mivel nem adnak, erre és erre kellett x. összeg. Eddig mindig adtak, most nem tudom mi a fene van. Mindig utaltak kérés nélkül is, vagy ha kértem, akkor volt olyan, hogy tíz percen belül, most meg már kértem is és le se tojják, csak ezzel cse.szegetnek, hogy én miért nyúlok hozzá.
2010. nov. 10. 17:54
 4/15 A kérdező kommentje:
Na szóval, lényeg az, hogy pontosan tudják milyen kiadásaim vannak, nem lepődnének meg, mert megszokták már. Ezért nem értem, hogy most mi van?
2010. nov. 10. 17:56
 5/15 A kérdező kommentje:
A legszarabb az, hogy már kértem is, nem is egyszer, vagy háromszor és semmi. Olyan megalázó könyörögni, hogy pénz kéne... Ilyenkor legszívesebben otthagynám az egész egyetemet a fenébe, hogy ne függjek így tőlük.
2010. nov. 10. 17:58
 6/15 anonim ***** válasza:
Ne haragudj, de szerintem sem gondolkodsz helyesen. 20 eves vagy. Mi a gond azzal, hogy valamennyire a szuleidtol fuggnel anyagilag? Az emberek tobbsege ilyen korban meg nem 100%-ig onallo, nincs ezzel semmi gond. Miert vagy ilyen hiu es onfeju? A szuleid csak jot akarnak neked, eu. problemad van, az fontosabb, mint masra kolteni a penzt. Gondolom, hogy adnanak, ha szolnal nekik. A sajat hiusagod rontja el az eletedet, nem a szuleid. Nema gyereknek...tudod. Szoval szolni kell, hogy x osszegre lenne szukseged erre es erre, mert meg egyetemista vagy, meg amugy felig gyerek is. Minek felnotteskedsz? Eleg lesz majd teljesen a sajat labadra allni, amikor lesz kereseted, amibol el tudod tartani magadat. Valahogy ugy erzem, hogy nagyon onfeju vagy es ez az oka annak, hogy ilyen helyzetben vagy. Egy jo tanacs: ne halmozd a hiteleket! Ha kolcsonkeregetsz, a vegen a hitelt hitelbol fogod torleszteni. Ne ess adossagcsapdaba. Le kell ulnod a szuleiddel beszelni, felre kell tenned ezt az onfejuseget es megbeszelni a felreerteseket vita nelkul. Lehet, hogy joggal gondoljak, hogy masra megy a penz, igy nem adnak. Kommunikacio!
2010. nov. 10. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 A kérdező kommentje:

Nem tudtam mit csinálni, mivel szóltam otthon, hogy NINCS semmi pénzem, bérltet kell vennem, ennem kell, könyv is kellene. Annyit mondtak jó, és kész.


Kértem kölcsön, visszaadtam, kész, mi mást csináljak, haljak éhen? Szóltam, nem adtak, mást nem tudtam kitalálni.


De aztóta is kértem már, de egyszerűen, vagy mintha nem is hallanák, nem mondanak semmit, vagy jó, majd akkor adunk, egyszer rendesen ilyen csattanósan vágta oda anyám, hogy jóóóó hát majd utal. És le vagyok szarva.


Két teljes éven keresztül, minden hónapban kaptam x összeget, esetleg, ha nagyon kellett azon kívül, szóltam és küldtek. Kivéve nyáron, akkor ők nem adtak. És idén ez így maradt, mintha még mindig nyár lenne vagy nem tudom. Egyszerűen kértem, szóltam, mondtam mire kell, mit vettem, ők is tudják mi mennyibe van nekem és nem adnak mégsem. Létezik, hogy így akarnak lekoptatni, hogy ne kérjek tőlük és oldjam meg?


Az sem érdekel, ha nem adnak, de akkor legalább hagyna békén ezzel a minek költöddel. Ha megmondom, hogy mert ti nem adtok és nincs, akkor jó majd adunk.


Kértem, beszéltem, nem lett jobb, az érdekelne mostmár, hogy mi a jó fenét mondjak neki, hogy hagyjon békén ezzel a cse.szegetéssel, hogy miért költöm, mert mintha nem juta el a tudatáig az igazság.

2010. nov. 11. 01:12
 8/15 A kérdező kommentje:
mit szóltok, odajutottunk, hogy azért nem küld plusz pénzt, mert akkor elfogom költeni a diákhitelt szerinte. Mondtam neki, hogy nem gondolja, hogy ha nem küld pénzt, akkor fogom a diákhitelt másra költeni, mint amire felvettem, mert nincs mi másból fizessem azt, amit kell? Erre nem mondott semmit, és azóta sem kaptam pénzt, úgyhogy már nem is érdekel, nem kérem többször, tényleg feladom. :) Szerintem valami furcsaság van anyával...
2010. nov. 17. 21:30
 9/15 anonim ***** válasza:

Ha halasztanál egy évet, addig dolgoznál és félretennél, nem oldaná meg félig-meddig a helyzetet? Egyrészt a szüleid is "megijednének", hogy hátha végleges a döntés, másrészt lenne saját pénzed.

Jobb ötletem most nekem sincs.

2010. nov. 17. 22:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 A kérdező kommentje:
Én is ezen gondolkodok, februártól. Úgy néz ki, külföldre ki tudnék menni. Egyedül attól félek, hogy nem jönnék vissza, és ha már ennyi energiát belefektettem azért jó lenne befejezni. Elég sok ismerősöm járt úgy, hogy kimegyek egy évre, gyűjtök pénzt a sulira, aztán vissza se jött egy sem közülük.
2010. nov. 17. 23:41
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!