Anyád szeret? (BŐVEBBEN LENT)
Az akit anyukámnak tartok szeret és eltart 2 éves korom óta és én is imádom őt. Mindent meg tudok beszélni vele és mindenben számíthatok rá, mert egyszerűen ő a világ legjobb anyukája. Örülök, hogy ők vettek magukhoz az ikertestvéremmel együtt és mi is megismerhettük a szerető család fogalmát.
A vérszerinti "anyámmal" más a helyzet. Ő nem szeret és nem is tartott el soha. Életemben egyszer beszéltem vele és akkor is közölte, hogy azzal, hogy megfogantunk (mintha erről tehetnénk) 16 éves korában tönkretettük az egész fiatal korát.
18/L
Szeret, és el is tart félig meddig.(most kezdtem el dolgozni, szóval természetesen már én is adok pénzt a közösbe).
Sokat dolgozik, itthon is állandóan tesz vesz, de én mindig megkérdezem hogy érzi magát, beszélgetek vele, egyszer egy érzelmesebb pillanatában azt mondta nekem hogy nem csak az anyukám, hanem a barátnőm is akar lenni. Szerintem azóta már így van(vadóc kamasz voltam, akkor kicsit eltávolodtunk). Nagyon imádom.
Engem csak eltart. :S Nem foglalkozik velem amikor meg igen akkor meg csak ordibálni tud. (Néha vannak jó pillanataink is) A tesómat bezzeg imádja bármit csinál. Szerintem én csak egy ilyen becsúszott gyerek vagyok ezért nem szeret annyira. :(
15/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!