Szerintetek mennyire bevett, mennyire egészséges, ha egyedülálló anyuka, 29 éves lánya, és 26 éves fia együtt laknak, és az a terv, hogy később is csak a fiú költözne külön, a lány és anyuka együtt laknak majd, akkor is ha a lánynak lesz családja?

"Az én anyukám soha nem költözött el a szüleitől. Ennek hâla mesebeli gyerekkorom volt. Hol a mamàval sütöttem, főztem, hol a tatával szereltem a garázsban, stb"

És vajon apad is így érezte, őt nem fusztrálta, hogy felnőtt ember létére mások otthonában mások szabályaihoz kellett alkalmazkodni?

Te szívesen laknál anyósodnál, ha a fèrjed nem akarna elköltözni?

Nincs semmi gáz a szituval, csak max annyi hogy így a lánynak lesz nehezebb az ismerkedés pasikkal mivel alapból ki esik a közös otthon, együttélés a képből. Nem hiszem hogy sok pasinak bejönne az ötlet. Pláne ha lesznek gyerekek is. Vagy a lány párja/családja is menne anyukához lakni?

Mondjuk az is egy vízválasztó helyzet a kapcsolatban, ha szülőkhöz költözik a pár.

Keresztanyám egész életében a mamával lakott.

60 felett is…

Nyilván vannak problémák egy "idegennel" való együttéléskor, (de még egy vérrokonnal is), és viszont.

De ha mindenki normális, és nem abba fekteti az energiáit, hogy a másikat megbántsa és kihasználja, hanem egymás elviselésére törekszenek, akkor bizony megvannak a dolog előnyei is minden fél számára, nem csak a hátrányai. A majdani ifjú férj számára pl. az, hogy mindig lesz otthon friss étel, a háztartás gondjainak nagy részét leveszik a felesége válláról, így az kipihentebb, nyugodtabb lesz, kevesebbet fog veszekedést kezdeményezni. Ha gyerek lesz, akkor a mamára lehet hagyni, ők meg mehetnek szórakozni. A mama a nyugdíja nagy részét rájuk, az ő etetésükre fogja költeni. A lakhatás ingyen lesz. Stb.

Ennek fejében el kell viselni a mama rigolyáit. De ha ő egy normális asszony, aki befogadja a vejét, és többnyire az ő érdekeit is figyelembe veszi, akkor ez az elviselendő egy tűrhető szinten marad, és megéri.

Az én rokonságomban az idősebb generációnál szinte mindenhol az volt a szokás, hogy a legkisebb gyerek a házastársával együtt a szülői háznál maradt. Én is apám szüleivel éltem együtt 12 éves koromig, akkor költöztünk faluról városba, de utána is minden hétvégét náluk töltöttünk.

14-es, de a legtöbb háziasszony nem szeretné, hogy levegyék a válláról a háztartast, marmint nem úgy, hogy ezért nekik kell alkalmazkodni.

A legtöbb ember szeretne azt enni, főzni, amihez kedve van, azzal takarítani és úgy, ahogy kedve van, úgy dekorálni, ahogy kedve van. Nem úgy, ahogy a másik mondja meg.

Baromi nehéz folyamatosan, mindig alkalmazkodni, mindig más akarata szerint élni, soha semmit nem úgy csinálni, ahogy az ember akarja.