Álomnő, vagy lábtörlő akarsz lenni? Mire jó ez a nyilt uszítás?

Na ez most nem egészen világos. Egyértelmű, hogy a szélsőségek soha nem jók. Miről van szó?

Az egy hirdetés. Aki találva érzi magát befizet rá (azt hagyjuk, hogy eredménye lesz-e...), az hirdetés elérte a célját, kuncsaftot szerzett. Sima marketing, nincs ebben semmi meglepő.

Üzlet.Ha nem akarsz perceken belül lábtörlővé válni,megveszed,vásárolsz,fizetsz a kezelésért,műtétért....a magabiztos,elégedett emberből semmi anyagi hasznuk nincs.

Az elején még ingyenes, aztán már fizetni kell érte. Olyan mintha egy filmet kapnál ajándékba de csak az 1/3-át, és mivel már tudni akarod a film végét meg is veszed. Egyébként az ingyenes részre én is feliratkoztam, és meglepődve tapasztaltam, hogy volt olyan kapcsolat az életemben amikor szerelemtől elvakultan már néha én is lábtörlővé váltam. Azóta már reálisabban állok egy párkapcsolat elé.

Egyetértek. Csak egy probléma van ezzel. Máris ecsetelem. Szóval, Én nem vagyok sem álomnő (avagy szuperfeleség/anya/szupernő), sem lábtörlő. És ezt nyíltan vállalom is. Nem vagyok hajlandó sem csendes, egyben tökéletes házirabszolgává válni, aki amúgy ráadásul mindig tip-top, ezt sokszor hangoztatom is, ezért rendszeresek a támadások irányomban, másrészt, nem viselem el senkitől, hogy lábtörlőnek nézzen. Ez eredendően konfliktusok forrása. Ráadásul, szerencsés vagyok, mert anya létemre vagyok olyan helyzetben, hogy nem vagyok rászorulva senkire, sem anyagilag, sem sehogy. Akár holnaptól tök egyedül is elirányítgatnám az életemet kislányommal, ráadásul kifejezett jólétben. Na már most ezzel az a baj, hogy egy férfi, egy férj ezt nem viseli túl jól. A férfiak nem arra lettek kitalálva, hogy egyenrangú társként, mindenből kivéve a részüket egyenlő arányban éldegéljenek egy családban. Nálunk is napi probléma ez, főleg, mivel nem az a felállás, hogy nekem csak az a dolgom, hogy a gyerek meg a háztartás rendben legyen, meg jól is nézzek ki, hanem Én is ugyanúgy (többet is) leteszem a magamét az asztalra, van mögöttem jó pár sikeres év a munkámban, amit azóta folytattam is, és ezáltal, ahogy fentebb említettem, nem vagyok egy férfire "szorulva". Sőt mi több, minden az Én vállamon van a gyermek mellett, legyen az egy csekk befizetése, gázszerelő intézése, bevásárlás, háztartás, és még sorolhatnám. És remekül csinálom tök egyedül is, mivel férjem mintapéldánya a tipikus férfinak. Nem is értem már egyébként, hogy mit láttam benne anno. Szóval itt tartunk. Őt rettentően frusztrálja, hogy nem tud mivel alázni, mivel visszavágni, ha arról van szó, nincs semmi a kezében velem szemben, és ez a szerep egy tipikus férfinak nem megy, főleg, hogy még el is várom tőle (nulla sikerrel amúgy), hogy mindenből kivegye a részét. Mindezt úgy, hogy egyértelműen nekem megy minden egyszerre, neki nem, legalábbis szerintem ezt gondolja. Szóval, összefoglalva, aki nem hajlandó sem szupernő, sem lábtörlő lenni, mindemellett még megáll a maga lábán is, az előbb-utóbb egyedül marad, mint Én is hamarosan szerintem, de tudod mit? Inkább, mint a fentiek....

Teljesen igazad van (Én írtam a tök hosszú választ). Én is annyira szeretek önfeledten szeretni, nem gondolkodni, csak átadni magam a másiknak, csak adni és adni, és nem is viszonzást várok mindenre, csak annyit, hogy a másik ne éljen vissza a nyíltságommal, és továbbmegyek, ne bántson. Nem értem soha, hogy amikor szeretettel fordulok valaki felé, miért egy "pofont" kapok vissza. Na ilyenkor felveszem a páncélt és bekeményítek, mert érthetően védem magam. Nálunk már odáig fajult a helyzet otthon, hogy két szót nem tudunk normálisan váltani, mert a páromat feldolgozhatatlanul frusztrálja az erős egyéniségem, ezért csak puffog velem, Én pedig ezt nem viselem el. Szomorú, hogy az sem érdekelne, ha ettől a pillanattól fogva soha többé nem látnám. Pedig már gyermekünk is van. Talán inkább olyan tanfolyamokra lenne szükség, ahol megtanítják az embereket szeretetet és gondoskodást adni feltétel nélkül, valamint azt, hogy mit jelent megbecsülni a másikat, és alkalmazkodni, csiszolódni hozzá, plusz segíteni mindenben.

09:00 pedig szerintem te a szupernő szerepében vagy. Bocs. Minden arról szólt az írásodban, hogy milyen jól megvagy (meglennél) a férjed nélkül, akinek én sem szívesen lennék a helyében.

Az állítólagos szupernő vagyok újra. Na pont azért írtam, hogy nem vagyok szupernő, mert tényleg nem vagyok az, egyszerűen csak kiállok magamért, és egy másodpercig sem engedek bármiféle elnyomásnak. Utolsó, Te biztos egy férfi vagy, nem? Na mindegy. Hát igen, ezzel a bántással nálunk azért van baj, mert a párom úgy "bánt", hogy tudja, hogy bánt. Tehát szándékosan, regálva valamire, egy helyzetre, amire okosan nem tud, nincs mivel/hogyan, ezért marad a próbálkozás az alázásra. Én ebben pedig nem vagyok partner, és jó hogy előbújik belőlem a páncélos vadállat, főleg a sokadik alkalommal. És igen, rememkül boldogulok egyedül, megtanultam, muszáj volt. Én biztosan nem fogok azon nők közé tartozni, akik szinte az utcára, és emelett teljesen padlóra kerülnek, életképtelenné válnak miután eltűnt a férfi az életükből. Tudom, sok ilyen "társam" van, és ezért nem érzem magam egyedül a "problémámmal". Csak azt mondaná meg nekem valaki, hogy a férfinem miért nem képes értékelni azt, ha egy nő ilyen, hogy úgymond "nincs vele gond", mert megold mindent, és csak időnként segítséget kér, és akkor segítenének, ahelyett, hogy bántanak....