Mikor léptétek át azt a határt, amikortól már nem szép az élet, mert már titeket is összetört az élet? Hogyan tovább?
24 L vagyok, és velem most esett meg. Azt mondják, hogy mindenkinek eljön az életében. Fura mód nálam a szerelem hozta ezt el, a csalódás, eléggé szégyellem is magam. Azután rátett egy lapáttal, hogy édesanyám elhunyt. Tinálatok mi hozta el ezt a törést?
És utána hogyan folytatódik az élet? Más is elveszíti az élete értelmét? Valahogy majd lesz? Jól gondolom, hogy eztán már nem lehet százszázalékosan helyrejönni?
Ha évek múlva el is múlna a szerelem, akkor se fogok helyrejönni, igaz?
Volt már korábban egy traumám, de nem törtem össze. Most viszont én is összetörtem, és minden kapcsolatomat elveszítettem önmagammal. Újra építkezek, de nincs értelme semminek. Hogyan lehet itt továbblépni? Sehogy? Várjak a pillanatra, amikor tudok lépni? Az a bajom, hogy így is nagyon megvisel ez, és jó lenne, ha legalább látnám a jelét, hogy legalább elkezdtem feldolgozni. Most úgy érzem, hogy egész életemben fogom szeretni ezt a fiút, nyilván nem a szerelemre gondolok, ez valószínűleg így is lesz, úgyhogy valószínűleg egész életemben fájdalmas seb lesz ez. Nem lehet semmit tenni? Nem menthető semmi sem a múltból? Újra kell teljesen építeni mindent?
válasza: válasza: válasza: válasza:Fel kell állni. Akármi is döntött le.
Senki és semmi sem pótolhatatlan, ha valamit, akkor ezt megtanultam ugyanennyi idős koromra.
Kitartást!
válasza: válasza:Hogy mikor? 15 évesen rájöttem, hogy hiába hiszem naivan, hogy anyámnak vagy apámnak megjön az esze, és végre ránk, a gyerekeire is ránéz néhanapján. Mert rádöbbentem arra, hogy tök egyedül kell felnevelnem három kiskölyköt.
Akkor és ott elvesztem, mert nem tudtam, hogyan tovább, meghalt bennem a remény utolsó szikrája is.
Aztán felépítettem egy falat, boldog soha nem voltam, de legalább fájni sem fájt, a gyerekek körül megcsináltam mindent, segítettem nekik a leckében, megetettem őket, játszottam velük, próbáltam megadni mindazt, amit a szülőktől nem kaptak meg, de legbelül teljesen üres voltam.
Aztán öt év múlva jött valaki, akit szeretnem kellett, új fejezetet nyitott az életemben, és bár otthon semmi sem változott, vele minden más lett, beleszerettem, két éve együtt vagyunk, és együtt élünk. Ő a vőlegényem, előtte soha sem gondoltam volna, hogy lesz valaki, aki mellett le akarom élni az életemet, hát ő az az ember.
Próbáld meg egy kicsit kizárni a fájdalmat, egészen addig, amíg neked jó, úgyis tudod, mikor lesz újra szükséged érzelmekre, és te megteheted, hogy kivágod azt a részt, ami rossz az életedből, próbáld meg teljesen elfelejteni, elásni mélyen, és ne küzdj valami olyanért, ami ennyire rossz. Ne bántsd magad, fordíts hátat, és nyiss új fejezetet.
Nézd meg a P.S.: I love you-t és a The Notebook-ot, mindkét film az újrakezdésről szól, és szerintem segítene neked.
22/N
válasza:Nálam két éve volt egy ilyen, akkor elhagyott a párom, de nagyon csúnyán. Hónapokig a betege voltam, de szó szerint. Feladtam a gyerekkori álmom, pontosabban az az egy lehetőségem lett volna, hogy beteljesüljön, évek óta arra a megmérettetésre készültem, de egyszerűen nem bírtam elmenni.
Azóta megint együtt vagyunk, együtt is élünk. Csinálgatom a dolgom, tanulgatok, bár nem azt, amit szeretnék, dolgozom, rendben tartom a lakást, nevelem a virágaimat... és nem csábít, nem hoz lázba semmi, de semmi.
Nem fáj. Nem igazán érzek semmiféle érzelmet. És ennek lassan két éve. Nem tudom, miért vagyok ezzel az emberrel, de nem is érdekel. Úgy érzem, vegetálok.
Egy dolog tart életben, méghozzá az, hogy így biztosan nem élhetem le az életem, biztos, hogy lesz jobb is. Egyelőre várok, még nem is gyógyultam ki teljesen a pszichés betegségekből, próbálom összeszedni magam. Aztán meglátom. Fiatal vagyok még, előttem van az élet nagy része. Biztos, hogy lesz ennél jobb is :)
válasza: válasza:19 évesen, amikor rádöbbentem, hogy hiába tepertem hogy bejussak az egyetemre, nem azt akarom csinálni amit elkezdtem. Mindent eköré építettem fel. Ezen a pályán terveztem a jövőmet. És rájöttem, hogy nem oylan amilyennek hittem, hogy ha ezt csinálom elvesztem önmagam és soha nem leszek már az aki eddig voltam. Otthagytam, és azóta semminek nincs értelme. Talán már kezd javulni a helyzet, de nagyon lassan. Úgy érzem senkire sem számíthatok, magamnak kell megküzdenem ezzel, de néha nem látom értelmét a küzdelemnek és úgy érzem h jobb lenne feladni. Aztán persze vhogy mégiscsak tovább küzdök. De belül úgy érzem ennek hosszútávon nincs értelme. Megtörtem lelkileg és feladtam. Már nincsenek álmaim, és nem is akarok álmodni, mert félek megint csalódok, megint kudarcot vallok. Úgy érzem az életem értelmét vesztette. Csak vagyok, létezem, de nem élek, és minden csak úgy elrohan mellettem és én nem tudok bekapcsolódni semmibe. Iszonyat szar érzés. De ugyanakkor öngyilkos gondolataim nincsenek. Élni szeretnék. Csak még nem tudom hogyan merjek újra élni.
Biztos ki lehet ebből mászni valahogy, csak nehéz.
Köszi a kommenteket. Örülök, hogy írtatok. Pont a kérdésemet válaszoltátok meg :). Mert tényleg arra voltam kíváncsi, hogy másoknak, hogy megy tovább.
Azt érzem, hogy ez a fiú volt az igazi, annak ellenére, hogy a kapcsolat nem működött, szóval ezért is kérdeztem, hogy mi volt az a törés az életekben, amikor rájöttetek, hogy semmi sem állandó, hogy egyetlen pillanat alatt összeomolhat egy egész élet munkája. Lehet, hogy tévedek, és kiszeretek belőle rövidesen, és elmúlik ez az érzés, hogy semmi értelme az életnek, és nincs értelme a gondosan kimunkált életemnek, csak vele akarok teljes lenni, de lehet, hogy leszek olyan beteg, hogy nem fog elmúlni. Azt hiszem, hogy nem normális, ha így érzek, hogy egy fiúhoz, aki nem érdemel meg, nem is ismerjük igazán egymást, ilyen mélyen kötődök. A lényeg azon van, hogy szerintem nem tévedek, és én ezt szerintem sosem heverem ki, és azt hiszem, hogy soha többé nem jövök rendbe, soha nem fogom tudni már az élet értelmét olyan racionális tisztasággal, mint eddig. Már sosem jön semmi helyre. Megjátszhatom, hogy oké minden, és kialakíthatok magamnak teljes életet, de az az odaadás, és lelkesedés azt hiszem, hogy örökre kiveszett belőlem. Ez csak feltételezés, ezért vagyok rá kíváncsi, hogy van ilyen? Vagy tényleg csak átmenetileg érzem magam rosszul? Vagy tényleg megtörténhet velem, hogy sosem leszek már a régi?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!