Milyen erzés magasrangú politikusi, üzletemberi családba születni?

Az én apám ilyen, mióta az eszemet tudom. Sosem jött velünk nyaralni, mindig ketten mentünk anyával, vagy hárman a mamával. 18 éves koromig legalább 3 szülinapomra amlékszem ahol nem volt ott mert pont üzleti úton kellett lennie. Telefonja rendszeresen csörgött, családi ebéd közben is(ami ritka alkalom volt). Anyával is sokat utaztak, majdnem minden hétvégén bankettekre, bálokba jártak, így én olyankor vagy mamámékkal voltam vagy a bébiszitterrel. Apámat volt hogy két-három hétig se nagyon láttam. Anya igyekezett nyugodt gyerekkort biztosítani, de gyerekkorom nagy részében egyedül volt, és dolgozott is mellette.

Vannak úgynevezett barátaik, velük járnak túrázni, teniszezni, a legtöbbjük szintén üzletember. De sosem voltak olyan igaz baráti bulik, sütögetések mint amikről hallottam ismerőseimtől. Hogy milyen rangban álló emberek fordultak meg, azt nem tudom, gyerekként sosem vehettem részt a fogadásokon, kamaszként meg már nem érdekelt, csak akkor mentem, ha semmiképp sem lehetett megúszni( évi kettő ilyen volt, egy nagy, jótékonysági gála, és a karácsonyi vacsora, ezek kötelező pofavizitek voltak nekem is) ott persze sok ismert ember volt(inkább politikai és üzleti életből, nem ez a celeb kipakoló vásár, így a többségnek ezek a nevek nem mondanak semmit)

2es abszolút negatív. Az ő módján szeretett/szeret engem, de nincs az a tipikus apa-gyerek kapcsolat, mert kb sosem volt rám ideje, ha le is ült játszani velem(havi max 2 ilyen alkalom) legkésőbb fél óra után már fel is pattant hogy mennie kell, vagy a telefonja csörgött.

úgy tudnám leírni mint egy távol élő nagybácsi-unokahúg kapcsolat, ahol van szeretet de ritkán találkoznak így nem tud elmélyülni.

Az apám unokatestvére korábban pénzügyminiszter volt. Az az én családom átlagos, középosztálybeli életét él, az ő életükbe pedig nem látok bele közelről. A családi összejöveteleken egyébként teljesen átlagos emberek ők is.

Általános iskolás voltam, mikor az egyik tanárom a családnevem hallatán megkérdezte, hogy rokonom-e XY pénzügyminiszter. Mikor mondtam, hogy igen, először azt hitte, hogy kamuzom, én pedig nem értettem, mi olyan hihetetlen ebben. Gondolom, hogy nem kedvelhette túlságosan, mert amíg a többi gyereket a keresztnevükön, addig engem végig a vezetéknevemen szólított - sokszor megvetően hangsúlyozva azt.

Egyébként a nagynéném ugyanennek a pártnak a színeiben a város jegyzője volt hosszú ideig, szóval a politika erősen beárnyékolta a gyerekkoromat és az iskolás éveimet a gimnáziumig.

Az ilyen szülők egy jó része eléggé egoista és ha maga nem is diagnosztizálható nárcisztikus személyiség, azok az emberek akikre felnéz biztosan.

Van egy szint, ami fölé nem lehet etikus keretek közt eljutni, valakiken át kell gázolni azért, hogy dúsgazdag legyen.

Akinek beveszi ezt a gyomra, az valszeg empátia problémákkal rendelkezik, ami nem tesz túl jó szülővé.

Nem véletlen, hogy Elon Muskkal szóba se állnak a gyerekei.

Apukám egy külföldi cég magyarországi vezetője, anyukám politikával foglalkozik.

Szerettek engem, ezt tudom, de sosem éreztem igazán.

Van egy 11 évvel idősebb nővérem, nagyjából vele voltam egész gyerekkorban.

Szüleim mindig telefonáltak, és mindig mondták hogy fontos. Minden héten több nap is idegen emberek voltak a házunk alsó szintjén, és olyankor a hátsó bejáratot kellett használnunk, ne zavarjuk meg őket.

Sok évben (legalább 6x) decemberben más és más országokban voltunk néhány napot mert apa cége akkor tartotta a családi vacsoráját a vezetők között.

Ez volt talán az egyetlen tényleg családi programunk.

Nyaralni mentünk, de mindig egy hatalmas luxus hotelben voltunk és ők ott is a munkával foglalkoztak, mi meg "foglaljuk el magunkat".

Barátaik voltak és vannak is, de ők is hasonló beosztásban dolgoznak és elég unalmas programokat szerveztek/nek maguknak.

Annyira nem túl szerencsés ilyen családban felnőni, és akkor még az iskolai beszólásokat nem is említettem🫠