Mit kellene tennem? Vagy én látom rosszul a dolgokat?
Előre is elnézést, nem hiszem, hogy röviden fogom tudni leírni.
Az a helyzet, hogy ideiglenesen a szüleimnél húztuk meg magunkat a férjemmel, hét hónapos kismama vagyok.
Házat veszünk, de még jelenleg nem tudunk beköltözni.
Viszont egyre nehezebben bírjuk. Itt eléggé sokan járnak be, jönnek-mennek az emberek, és mindig van valami megjegyzés.
Rengetegszer az van velem éreztetve, hogy rossz anya leszek.
Amit én soha nem éreztem így, nagyon vágytam a babára, mert az sem volt biztos, hogy nekem lehet valaha is gyerekem, de végül sikerült.
Szüleimnek minden testvéremtől van unokájuk, de csak a nővérem gyerekét szeretik, és ezt ki is mondják.
Még meg sem született, de már megy a hasonlítgatás, mintha a miénk kevesebbet érne.
Például: “Reméljük a tiétek nem lesz hülye.” Vagy “ hátha lesz legalább olyan, mint a nővéredé!”
Ennél az a rosszabb, amikor felfestik a falra az ördögöt, hogy az enyém nem lesz egészséges, aminek semmi alapja nincs. Nyilván ezt sokkal burkoltabban, mert tudják, hogy ezt viszont már nem tűrném.
Nővérem sokat mondja, hogy majd megtudom milyen, eljön az idő majd, hogy még az életemet is megbánom miatta.
Amit soha de soha nem tudnék mondani.
Mindezt olyanokért mondja, mert látszik rajtam, ha valamire nem nézek pozitívan, de sosem szólok.
Például, hogy ha sír a kisfia, akkor a szájába teszi a cigit és a gyújtót is odaadja neki, amit én nagyon nem helyeslek, mert szerintem mással is lehet helyettesíteni, ha sír érte, ennyi erővel meg is gyújthatná neki.
Ez egy kis részlet.
Sokat érezteti, hogy ő jobban csinálja, a miénket úgy képzeli el, hogy majd antiszociális, kis stréber lesz, mert mert mi nem vagyunk lazák.
Számomra nem szimplán lazaság az, hogyha ideges akkor az ágyra löki a két éves gyereket vagy ráncigálja, vagy fenyegetőzik a férjének ha összevesznek, hogy kilöki az erkélyen.
Mostanában sokat vagyok fáradt, és mint említettem, itt jönnek-mennek az emberek, van, hogy naponta 10-12 ember után pakolok, plusz hallgatom a megjegyzéseket, és semmi segítségem nincs, mintha bejárónő lennék, aki még fizet is.
Csak a férjem szokott besegíteni, ő rengetegszer ideges, hogy mire hazajön, én teljesen ki vagyok készülve.
Volt olyan, hogy a magán életemet kérdezték ki. Szó szerint megkérdezték, hogy mi mit és hogyan csinálunk az ágyban, ez például a bátyám volt, és ráadásul szintén tele volt a ház, teljesen meg lettem szégyenítve és mindenki csak nevetett…
Ekkor a férjem nagyon kibukott, gondolom mondanom sem kell.
Igazából soha nem éreztem magam családtagnak, csak valakinek aki ide született. Ezért is voltam világ életemben visszahúzódó.
Én nem tartottam helyesnek, hogy mindenkit kibeszélünk, és éppen az a legjobb aki ad.
Mondjuk én akkor sem vagyok jó. Soha semmikor nem hagyatkoztam rájuk, mindent magamban oldottam meg, sőt, segítettem mindenben, ha tudtam, ezért is esik ez ennyire rosszul.
Van olyan, hogy amíg a férjem nincs itthon, mindenki morog, hogy milyen szar párom van, adjunk több pénzt és hasonlók, de ezt előtte tagadják és nem is mondják.
Olyanokat csinálnak, hogy a hűtőben kategorizálják ami a miénk és ami az övéké, amit nem értek.
Anya mindig szól, ha valamit kiveszek a hűtőből, így már nem nyúlok semmihez, én azonban soha sem szólok rájuk, mert szerintem ez természetes.
A férjem sem bírja már, főleg, hogy mindig megy a jövés menés, leülni nem tudunk a konyhában, mindig annyian vannak, és erre jön az, hogy mindenki beszél a hátunk mögött. Volt olyan, hogy behozták a szobánkba a mosatlant, hogy mosogassam el, én meg a férjem csak néztünk, hogy ez már túlzás, hiszen azért mert itt vagyok, nem csak nekem a dolgom mindenki után mindent megcsinálni.
Egy szobába van zsúfolva egy lakásnyi cuccunk, de van, hogy amíg távol vagyunk addig bejönnek és ezt azt kivisznek. Például párom autójának a kulcsát egyszer úgy eltették, hogy ők voltak idegesek amiért én mertem szólni, hogy megértem, hogy mi itt csak lakók vagyunk, de tiszteljük egymás értékeit.
Anyósoméknak van egy házuk ahova csak ritkán járnak hetente vagy két hetente, azért vették, hogyha majd nyugdíjba vonulnak akkor oda költöznek.
Ők azt szeretnék, ha inkább ott lennénk, de én félek, hiszen sok idő kellett nekik, mire elfogadták, hogy gyerekünk lesz. Hónapokig nem beszéltünk velük, de teljesen megváltoztak, anyósom felhív, érdeklődik stb. Apósom is ugyanez. Lehet tényleg csak idő kellett nekik, nekik az én kisfiam lesz az első unokájuk.
Szerintetek mit csináljak? Egyébként valószínű jövőhónap végén, vagy október elején legkésőbb költöznénk a sajátba.
De addig is ezt rendezni kellene.
Csak néha azt érzem, hogy ezt már kibírjuk, de mégsem. Mert napról napra egyre rosszabbul érzem magam, befordulok, kezdek lelkiekben veszíteni magamból. A férjem vigasztal, mindig mondja, hogy ne szívjam a negativitást magamba, nem kell senkinek sem a szavára adnom, de nagyon nagyon nehéz.
Éljetek anyósodék felajánlásával. Ha nem mentek, tuti oda születik a baba a szüleidhez, az pedig katasztrófa lenne, egyenes út a szülés utáni depresszióhoz és a kötődési problémákhoz, mert gondolom mindenki mindent jobban tudna a baba körül, mint te, aki szülted.
Így is kicentiztétek a dolgot a költözéssel, a költözések pedig köztudottan mindig tolódnak és tolódnak, egy baba pedig jöhet hamarabb is akár, az én gyerekeim is 35 és 37 hétre születettek makk egészségesen, szóval holnap hívja fel az anyósodékat a férjed, hogy köszi, akkor most mentek is az üres házba, és pakoljatok gyorsan.
Az anyósékkal én is fasirtban voltam az első terhesség alatt, de mire megszületett a baba, rendeződtek a viszonyok, nagyon sokat segítenek mindenben. Fogadd el te is, örülj, hogy megbékéltek.
Szerintem is menjetek. A te családod, csak azért fogadott be, hogy fizessetek. Gondolom, többet kérnek a reálisnál, idegileg meg rámész.
Nekem is idióta a családom, szerintük én is szar anya vagyok, de azért ez nagyon durva.
Nem értem, hogy ha tudatosan ilyen emberekhez mentek lakni, akkor utána miért sírtok. Tudtátok milyenek, mi várható, mi van ott.
Akkor most milyen válaszokat vársz egy olyan helytetre, amiről előre tudtál, ezen miért most gondolkodsz, miért nem előtte?
Én is arra szavazok, hogy menjetek, minél hamarabb!
Nem akarlak megbántani, de a leírásod alapján a te családodból senki nem normális... hátha apósodékkal nagyobb szerencséd lesz!
(A gyerek születése után sem vinném túlzásba a te családoddal való kapcsolattartást, ha nem kapnak észbe...)
Eleve nem kell odamenni. Lehet másik szülőhöz, de leginkább felnőtt életet élve, külön, nem a szülők nyakára.
Tudtátok, milyenek, mit vártatok? Hogy hirtelen megváltoznak? Naivak vagytok, az a helyzet.
Menjetek külön, mint két felnőtt, és rögtön nyugtotok lesz a szülőktől - akik most csak annyit látnak, hogy az elvileg felnőtt, terhes gyerekük odacuccolt hozzájuk férjestül leendő gyerekestül.
Bocs, ezt én sem csípném, bármennyire kedvelem a gyerekemet.
Kétéves a gyereke és lazaság címszóval cigit ad a szájába? Ez veszélyeztetés, csak mondom…
Ilyenekkel ne is tartsátok a kapcsolatot, suhanás onnét azonnal!
Utolsó válaszoló!
A szaporodás kifejezés ide nem való, a családban több ember diplomát végzett, tehát nem, nem gondolom, hogy ez helyén való. És mint látod, mi hiába szaporodtunk, (mert ezt konkrétan rám érted és a babára) a legjobbra próbálunk törekedni, de köszönöm szépen ezt az igazán értelmes szövegedet! Legyél szíves elolvasni, hogy ez az oldal miről szól, és mint látod, nekem sem a legjobb, hidd el, hogy nem a szarságra törekszek! Ha így lenne, fel sem tettem volna a kérdésemet, amiben nem tudom mennyire tűnt fel, pont hogy a megoldást szeretném elérni, bár hiába, a lényegen nem változtat, hogy szaporodok.
Felnőtt emberként pedig igenis vannak ilyen helyzetek, nem olyan egyszerű, de gondolom te is tudnál mit mesélni, nem hiszem, hogy neked tökéletesen ment volna minden az egész életedben!
Ha pedig mégis, akkor örülök neki, de légyszíves, ne sértegess olyat aki olyan helyzetben van amiről a véleményed az, hogy kár, hogy egyáltalán a világon vannak, és valószínűleg cigányok is vagyunk, csakmert itt így mennek a dolgok. De megnyugtatlak, hogy nem, legalábbis tudtommal nincs ilyesmi a pakliban. Ezáltal pedig legalább tiszta számodra, hogy ez a megkülönböztetés eléggé eltér a te meglátásaidtól, és hogy az embereket miként is kategorizálod.
A lakhatásról pedig annyit, hogy albérletbe már nem akartunk volna menni semmiképp, mert alapból is sajátot szerettünk volna, plusz néhány hónapra pedig senkinek sem származik túl sok haszna belőle, ha inkább nem egy olyannak adja aki hosszútávra tervez.
A másik lakhatás, amit pedig említettem, az nem állt fenn, és annak okát nem írtam le. A párom és a szülei sosem jöttek ki, ezért sem állt fenn ez a lehetőség, plusz aligha beszéltek egymással, kellemetlenül éreztük volna, ha tőlük kérünk segítséget.
Nem is gondolkodtunk abban, hogy nem a szüleimhez jövünk, mivel az volt legközelebb hozzánk, párom szüleinek a másik háza az jóval kiesik, az ország másik vége, nem egy félóra a kórház, sem pedig a vizsgálatok, ezért sem volt opció.
És igen, lehetne itt azzal jönni, hogy miért nem gondolkodtunk előre?
Mert nem terveztük, hogy ez így elhúzódik. Ez ennyire egyszerű.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!