Hogy bukott le a zugivó szülőtök, párod, stb?

A zugivó én vagyok.

Úgy szoktam csinálni ha boltba megyek, hogy veszek két sort és egy üveg tomenyet. A söröket nyilvánossan kirakom a többi vásárolt cuccal, a tomenyet eldugom és suttyiban iszom.

A sör az alibi ha látszik rajtam vagy érezni a pia szagot. Két sör nem sok csak fáradt vagy álmos vagyok, ezért jobban megütött. Szóval ki lehet magyarazni

A tomenyet mindig alulra teszem a szatyorban és rapakolom a személyes cuccaim hogy ne látszódjon.

Egyszer egyik család tag aki kényszeresen segít kipakolni, tiszta veletlen megtalálta. Nem szólt semmit csak vissza tette.

Most már tényleg le kell állnom...

több szatyornyi üres vodkásüveget találtam a garázsba.

a magyarázat annyi volt, hogy ‘azok már régiek'

Nagynéném volt zugivó, pedig még fiatal, harmincas nő volt.

Én 13 éves voltam, és kerestem a szekrényében egy jó pulcsit, amit felvehetnék, akkor akadt a kezembe a Napóleon konyakos üveg, félig volt még.

Üres üvegek eldugva mindenhol.

Ha kidobta volna, sosem találom meg.

Nagyapámat életemben tán ötször ha láttam, pedig egy utcában laktunk. Amikor átmentem hozzájuk, meglátogatni a nagyszülőket, a mama mindig azt mondta, hogy a papa "most épp lent van a pincében", hűsöl, mert nagyon meleg van nyáron. Egyébként egész évben lent hűsölt. Persze csak ez az egy állapot létezett, nem is volt más alternatíva, a papa mindig "most épp lent volt a pincében". Egyszer lementem hozzá még kisgyerekként, gondoltam megnézem él-e még. Ott kuporgott a halvány lámpafénynél a boroshordók között. Kérdeztem tőle: Papa! Mit csinálsz te itt lent a sötétben egész nap? Azt mondta: Elbújok a sárkányok elől! Mire én: De hát nem is léteznek sárkányok! :)) Erre ő: Dehogynem! Ott van fent kettő is!

Én meg azt hittem gyerekként, hogy tényleg a zöld színű, hétfejű sárkányoktól fél, akik tüzet okádnak. Ma már felnőtt fejjel tudom, hogy neki volt igaza. Nem kicsit. Tényleg léteztek tűzokádó sárkányok a házban. (A felesége meg a lánya.)

Apám húga (nagynéném) meg mindig kijárt a konyhába főzni egy kávét. Figyelmes volt, mert amikor kiment, mindig megkérdezte az egész családtól, hogy ki kér kávét? Akkor is ezer örömmel ment kávét főzni, ha csak 1 ember kért kávét, mert akkor legalább volt indok kimenni a konyhába és elbújni a sarokban a szekrénybe. Aztán mire lefőtt a kávé, addigra nagynéném is mosolyogva jött be a konyhából. Nálunk a "ki kér kávét?" jelentette azt, amit az előttem szólónál a bojler. Persze az üres üvegeket is megtaláltuk a konyhaszekrényben (pedig nem kerestük, de rábukkantunk) a sok liszt meg cukor, tészta mögött.