Mit tehetnék anyum ellen?

A felpofozás durva... ezt nem írtad az elején... így már teljesen más színben jön le a dolog... mondd meg neki, hogy ehhez nincs joga, és ha még egyszer megteszi, apádhoz költözöl. Semmi nem ad indokot arra, hogy egy szülő verje a gyerekét, ez borzalmas! Utálom a gyerekverőket, engem is vert az anyám 18 éves koromig, három éve már nem is beszélek vele. Aki a saját (!) gyerekét képes megverni, az nem érdemel semmit, mindent visszaszívtam, amit az előbb mondta, apád jól tette, hogy ott hagyta! Mondd meg neki, ha még egyszer megteszi, elköltözöl, és soha feléje sem nézel. (Bocs, de ez kijött belőlem, számomra a gyerekverő a legnagyobb nulla a világon.)

28/l

És még annyit, hogy minél előbb próbálj meg önállósodni, elköltözni, munkát vállalni, hogy ne tudjon bántalmazni! Én is 18 éves voltam, amikor elmenekültem "otthonról", soha nem bántam meg.

28/l

Huhh.. ez kemény! Már 5 perce csak gondolkodok rajta. Az biztos, hogy ha elmennél, mielőtt ő rendbejönne, azzal végképp összeomolna. De persze, ez még nem esedékes.

Ahogy egy korábbi válaszoló írta, édesanyád apudra tette fel az életét, és ezt az alapot ő most kirántott alóla. Anyud magatartása arra emlékeztet engem, amikor kb. 10 évvel ezelőtt magam álltam az összeomlás szélén. Nehéz megfogalmazni az akkor bennem lejátszódó érzelmi folyamatokat, de megpróbálom. Az életem tele volt apró konfliktusokkal, amik lassan és folyamatosan csak felemésztették az energiáimat. Egyre kevésbé bírtam elviselni a stresszet, egyre hevesebb kitörésekkel reagáltam rájuk. Aztán történt egy baleset a családban, ami végképp kirántott alólam mindent, amire lelkileg támaszkodhattam, és egy láncreakció indult be. Az addigi apró konfliktusokra azonnal robbantam, és ezeknek általában anyum volt a célpontja, tekintve, hogy ketten laktunk. Persze, nekem ő nagyon fontos volt, és egy percig sem bírtam volna élni nélküle, ezért minden kitörésem után pokolian kínozott a lelkiismeretem, ez csak fokozta az általános frusztráltságomat, ami miatt csak még kevésbé bírtam kontrollálni magamat, és még hevesebben törtem ki. Ez odáig fajult, hogy már egy ajtót is betörtem, amikor az öklömmel belevágtam. Visszavonultam a szobámba, és kerültem a kontaktust mindenkivel, inkább éjszaka kezdtem élni.

Szeretetre és egy kis gyengédségre vágytam, de anyum - rosszul mérvén fel a helyzetet - mindig szigorral lépett fel, ami miatt egyre kevésbé bírtam kontrollálni magamat. Végső elkeseredésemben írtam neki egy hosszú és részletes levelet. Ebbe belefoglaltam minden érzésemet, hogy hogy látom a dolgokat, és a segítségét kértem benne, hogy kiszállhassunk ebből az ördögi körből. Azt kértem tőle, hogy próbáljon mosolyogni rám picit, játszodjuk el ismét a régi szerető családot (mert az voltunk!), én cserébe nyugodt leszek, és viszont mosolyogni fogok.

Bevallom, arra számítottam, hogy összetépi és hozzámvágja. Másnap arra ébredtem, hogy reggelit hozott az ágyamba, teával, minden finomsággal.:) Hirtelen, mintha elsöpörték volna a bosszúságot a családunkból. Hónapok teltek el egyetlen hangos szó nélkül.

Persze, nálatok fordított a helyzet, csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy anyud - szerintem - olyan helyzetben lehet most, mint én akkor. Nagyon szeret téged, viszont nagy viharok dúlnak benne, emiatt a legapróbb dolgok is intenzív kitörést/ellenállást váltanak ki belőle. Ezt fokozhatja az, hogy nagyon bánja, hogy nem tud olyan lenni veled, mint korábban, és a lelkiismerete is kínozza (ezt persze nem mutatja ki, én sem tettem), ami csak még jobban felkavarja, és még kevésbé tudja kezelni az indulatait. A kiskutya egy újabb konfliktus, amit szerintem függesszetek fel egy kis időre. Ha nem tudjátok szemtől szemben megtárgyalni (ez azért nehéz az ő részéről is, mert a szemedbe kéne néznie, és ott bevallania, hogy nem ura önmagának - szerintem ezt nem tenné meg), egy levél, amit egyedül olvas el, jobban meg tudná érinteni. Leírhatnád benne a legtisztább érzéseidet, hogy szereted őt, és neked most egyszerre hiányzik a régi apukád meg a régi anyukád. A béke érdekében egy kis áldozat is megérné, ha pl. fél évig mindent úgy teszel, ahogy tudod, hogy neki tetszik, megígérnéd neki, hogy jó gyerek leszel, de szeretnéd megkapni cserébe a te szerető anyukádat. És leírhatnád, hogy ketten együtt újra szép családot tudnátok alkotni, és hogy mindkettőtöknek nagyon fájnak a történtek, mindketten segítségre szorultok, és mivel nincs ki segítsen, egymásnak segítenétek.

Úgy gondolom, hogy ez talán működhet. Ha ennyire jó gyerek vagy, hogy mindig mindenről ilyen szinten beszámolsz neki, akkor úgy vélem, ritka jó viszonyban lehettetek előtte. Ezt anyud is pontosan tudja, és rádöbbenhet, hogy amit tesz, az nem segít, hanem ront mindkettőtök helyzetén.

Bocsánat, ha hosszú voltam, remélem, segíthettem.