A párom szerint csúnyán bántam a gyerekeivel, éheztettem őket és őt is megaláztam a mostani húzasommal. Szerintetek?
A párom kamasz gyerekei rengeteget vannak nálunk. Ezzel nincs semmi bajom, örülök, hogy jól érzik magukat, azt viszont be kell látnunk, hogy sokkal több költségünk van így, főleg élelmiszerek terén, mint nélkülük. A páromnak már többször szóltam, hogy adjon kevesebb, esetleg csak a megítélt gyerektartást az exének, ha úgyis nálunk vannak többet a gyerekek, de mintha meg sem hallotta volna a dolgot.
Mivel elméletileg külön kasszán vagyunk, de már inkább én fizetek a hónap második felében mindent, a legutóbbi felesleges megbeszélés után taktikát váltottam. Nagyjából Forintra kiszámoltam, hogy mi meddig elég, és hétvégére már nem vettem semmi kaját kenyéren kívül és mindenből annyi volt, ami éppen a hűtőben/kamrában volt. Az én gyermekeim most a szüleimnél voltak, tehát ők nem "éheztek".
A párom mélységesen felháborodott mikor megtudta ezt az egészet. Most mosolyszünet van és a gyerekeit is megkérte, hogy inkább maradjanak az anyjuknál. Szerinte ezzel megaláztam őt.
Tényleg ennyire nehéz belátnia a határait? Még most is inkább engem támad, ahelyett, hogy kicsit átszervezné az anyagi lehetőségeit.
Meg a 240ezer is sok harom gyerekre, nemhogy 360ezer.. azert alljon mar meg a menet. Raadasul kb allandoan nalatok vannak a gyerekek. Fizetne a fene ennyit.
Biztos nem etetnem joghurtkaval meg nasikaval mas gyereket, egye azt ami otthon van. Ha nem tetszik, mehetnek anyukahoz kizabalni a hutot, havi 360bol van mibol koktelparadicsomot venni. Eszem megall.
Ferjemnek is van gyereke, de amig en fozok, en mondom meg, mi az ebed, biztosan hazairanyitanam anyukahoz, ha fintorogna meg szajat huzna, amikor nincs terulj-terulj asztalkam.
240 ezres gyerektartás 490 ezres fizetéshez? Úgy hogy nem is az anyjuk neveli őket egyedül? Mi a... 😧
Aztán még csodálkoznak hogy nem mernek az emberek gyereket vállalni.
Először is, nem kellett volna egy családos emberre akaszkodnod. Neki a gyerekei az elsők és nem te.
Ha pedig mégis a családos ember kellett neked, akkor tudj ezzel a szituval együtt élni.
Egy utolsó senki vagy!
Sokat elmond a mai társadalomról, hogy azon matekoztok, mennyi gyerektartást fizet az apa...
Az egész fizika kevés volna. Az "exe" nyilván nem azért szült neki, hogy gyerektartásból nevelje apa nélkül.
Az, hogy nincs velük a mindennapokban (otthon), az semmivel sem kárpótolható!!
Nem akaszkodtam én senkire. Tény, hogy egy szülőnek a gyerekeinek kell, hogy az elsők legyenek én is ezért kényszerültem megtenni ezt a lépést.
A párom régebben, jobban keresett, de mióta az egészsége megromlott, a fizuja sokat csökkent, mert már nem bír 8 órában dolgozni és a vállakozását is fel kellett számolnia. Arra is gondoltam már, hogy esetleg ezért hárít így, de ezt nem tudom, mert akkoriban még nem ismertem. Mikor 5 éve összeköltöztünk ez az összeg elég volt, főleg, hogy akkor a heti 2-3 nap volt amit nálunk töltöttek, de mostanra... Előző hónapban csak kenyérre 30 körül költöttem nekik és azon még semmi sem volt. Az a baj, hogy a főtt ételt elég válogatósan eszik meg, tehát nekik mindig külön kellett menüt terveznem.
Nem szakítani szeretnék, hanem megbeszélni vele a dolgokat, de ha nem változik semmi, akkor kénytelen leszek meglépni azt is. Azzal viszont tönkretenném.
"240 ezres gyerektartás 490 ezres fizetéshez"
Hivatalosan 3 gyerekre a nettó jövedelem 50 lesz a tartasdij. Gondolom a 80/gyerek régen lett megallapitva. Ma erre a fizetésre 245e lenne a tartasdij.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!