Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Normális minden hétvégén a...

Normális minden hétvégén a családdal lenni, vagy jól érzem, hogy ez sok?

Figyelt kérdés

Párommal egyetemistaként ismerkedtünk meg, két évet éltünk együtt Budapesten.

Diplomázás után volt a lánykérés, és gondolkoztunk a jövőt illető terveinkről. Mindenképp szeretnénk gyerekeket, családi házat, viszont Pesten ez nem lett volna megoldható. Egyrészt azért, mert ott egy kertes ház felhúzása kisebb anyagi csődöt jelentett volna, másrészt pedig mind a kettőnk családja 180-200 kilométerre lett volna tőlünk.


Győrbe költöztünk, mert ő innen származik, itt laknak a szülei és telkünk is volt itt.

Októberben jöttünk, azóta kis túlzással minden hétvégén anyósomékkal voltunk... Győr mellett laknak, ha megyünk, akkor aludjunk is ott, ami nem annyi, hogy szombat késő délután megyünk, vasárnap reggel/délelőtt jövünk haza, hanem szombat reggeltől vasárnap estig ott vagyunk, mert jön haza a tesója is, jönnek át a nagyszülők is ebédre, menjünk ide, menjünk oda.

Ha épp itthon töltenénk egy hétvégét, akkor sem telik el anyósomék nélkül, mert hív, hogy sütött sütit, hoz belőle, akkor hogy, hogynem, itt ragad 1-2 órára. Vagy most volt az évfordulónk, tegnap voltunk vacsizni, reggel 10-kor csörög a telefon, hogy jönnek be ebédelni, nincs kedvünk csatlakozni?


Az én szüleimhez 2 havonta megyünk, 2 napra. Nekem ez elég, sőt, úgy érzem, jót is tesz a kapcsolatunknak a távolság (telefonon beszélünk minden nap).

Anyósomékkal igazából nincs gond, szeretnek, én is őket, de kicsit zavar, hogy sosincs nyugtunk hétvégén... Vagy túlgondolom, és ez lenne a normális?

Az is zavarni kezdett, hogy a telek, ahová építkezni szeretnénk, tőlük egy utcára van. Félek, hogy ha odaköltözünk később, és lesznek esetleg unokák is, akkor nem csak hétvégén, hanem minden nap ott lesznek, vagy mi leszünk áthívva (főleg, hogy akkor már nyugdíjas is lesz az anyukája).


ápr. 21. 21:09
1 2 3 4 5 6
 41/51 anonim ***** válasza:
80%
Meg is őrültem.volna így. Szerencsére a férjem egy önálló férfi volt már akkor amikor megismertem. Mellesleg nagyon szerette az anyját. De ettől még egészséges mértékben levállt tőle. Így lehetett közös életünk, programjaink vagy csak egy lusta hétvégénk
ápr. 22. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/51 anonim ***** válasza:
77%
Az a baj, hogy itt sajnos a férjednek kéne a sarkára állnia és leállítania a szüleit, hogy nem, köszönitek, de nektek sok az, hogy ennyiszer mentek. Ha beleállsz ebbe a konfliktusba, az anyósék szemében te leszel a gonosz feleség, aki el akarja választani a fiacskájukat a családjától.
ápr. 22. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/51 anonim ***** válasza:
30%
Hát az biztos hogy amint vége a gondtalan időknek és pl. megcsalnak, vernek, vagy otthagynak másért, azonnal jön az hogy okot szolgáltattál rá, vak is látta hogy nem végezted otthon a feladatodat, folyton helyetted kellett csinálnia anyósnak mindent és ezt kell hallgatnod ettől a kész hadseregtől. Ugyanúgy ha látod hogy másoknak a háza épül is nem csak a szájuk jár, mert külföldön dolgoznak nem anyjuk szoknyája alatt élnek, közben neked egyre több beteg rokonról kell a szomszédból gondoskodnod, te is érezhetsz növekvő vágyat a lelépésre.
ápr. 22. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/51 anonim ***** válasza:
0%
Egy normális, nem-gazdag európai családban az asszony parancsol mert ott a pnci, ki hallott még ilyet hogy az anyósi matriarchátus van. :D
ápr. 22. 17:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/51 anonim ***** válasza:
100%

"sajnos a férjednek kéne a sarkára állnia és leállítania a szüleit, hogy nem, köszönitek, de nektek sok az, hogy ennyiszer mentek"


De miből gondolod, hogy a srác sokallja a találkozást?

ápr. 22. 17:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/51 anonim ***** válasza:
28%
Kérdező, ha nem egy sérült kislányt/kisfiút akarsz feleseggnek/férjnek meg a gyerekeid anyjának/apjának, aki még a szülei valagából sem képes kibújni, diplomás létére, akkor szakítsatok a vérbe. Ő anyucikázzon, meg apucikázzon, amennyit akar, te meg tudsz keríteni egy felnőtt társat. Én megmondanám, hogy vagy mutat valami hajlandóságot a szülői kapcsolat lazításán, legkésőbb 3 hónapon belül, akár pszichológus, vagy bármi formájában, vagy menjen Isten hírével. Ameddig erre nem jön rá 10 emberből legalább 6, addig csodát ne várjunk, hogy javuljon az általános mentál higiéné...
ápr. 22. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/51 anonim ***** válasza:
84%
Ne a házitündérkénél ragadj már le orvosként, kérdező, (akinek határozottnak és döntésképesnek kéne lennie foglalkozásából eredően), válaszolj a lényegre! Mit szólsz a véleményünkhöz, a nemet mondáshoz?
ápr. 22. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/51 anonim ***** válasza:
73%

Neked nem kotelezo elmenned a parod szuleihez. En iden 1szer voltam anyosomeknal pedig csak fel oranyira laknak. Felesegem elszokott menni vagy anyosom atjon hozzank.


Az nem baj ha lesz gyereketek es rendszeresen atmennek az unokahoz, hidd el nagy segitseg ha lesz valaki akire tudtok szamitani. Nalunk anyosom nem segit semmit az unokaval kapcsolatban, atjon hogy lefotozza de soha nem vigyaz ra, soha nem tudunk elmenni kettesben vacsorazni vagy kirandulni.

ápr. 23. 03:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/51 anonim ***** válasza:
78%
Öreganyám elvárta hogy minden hétvégén ott legyen nála vki ha nem puffogot
máj. 28. 08:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/51 anonim ***** válasza:
64%
A kérdező nem reagál. Így marad. De akkor minek kérdezte?
máj. 28. 08:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!