Normális minden hétvégén a családdal lenni, vagy jól érzem, hogy ez sok?

Párommal egyetemistaként ismerkedtünk meg, két évet éltünk együtt Budapesten.

Diplomázás után volt a lánykérés, és gondolkoztunk a jövőt illető terveinkről. Mindenképp szeretnénk gyerekeket, családi házat, viszont Pesten ez nem lett volna megoldható. Egyrészt azért, mert ott egy kertes ház felhúzása kisebb anyagi csődöt jelentett volna, másrészt pedig mind a kettőnk családja 180-200 kilométerre lett volna tőlünk.

Győrbe költöztünk, mert ő innen származik, itt laknak a szülei és telkünk is volt itt.

Októberben jöttünk, azóta kis túlzással minden hétvégén anyósomékkal voltunk... Győr mellett laknak, ha megyünk, akkor aludjunk is ott, ami nem annyi, hogy szombat késő délután megyünk, vasárnap reggel/délelőtt jövünk haza, hanem szombat reggeltől vasárnap estig ott vagyunk, mert jön haza a tesója is, jönnek át a nagyszülők is ebédre, menjünk ide, menjünk oda.

Ha épp itthon töltenénk egy hétvégét, akkor sem telik el anyósomék nélkül, mert hív, hogy sütött sütit, hoz belőle, akkor hogy, hogynem, itt ragad 1-2 órára. Vagy most volt az évfordulónk, tegnap voltunk vacsizni, reggel 10-kor csörög a telefon, hogy jönnek be ebédelni, nincs kedvünk csatlakozni?

Az én szüleimhez 2 havonta megyünk, 2 napra. Nekem ez elég, sőt, úgy érzem, jót is tesz a kapcsolatunknak a távolság (telefonon beszélünk minden nap).

Anyósomékkal igazából nincs gond, szeretnek, én is őket, de kicsit zavar, hogy sosincs nyugtunk hétvégén... Vagy túlgondolom, és ez lenne a normális?

Az is zavarni kezdett, hogy a telek, ahová építkezni szeretnénk, tőlük egy utcára van. Félek, hogy ha odaköltözünk később, és lesznek esetleg unokák is, akkor nem csak hétvégén, hanem minden nap ott lesznek, vagy mi leszünk áthívva (főleg, hogy akkor már nyugdíjas is lesz az anyukája).