Van valaki a családodban akit nagyon idegennek érzel? Néha felteszed a kérdést hogy ki rakta ide őt, ki ez?

A testvérem. Azon kívül, hogy külsőleg a mi családunk sarja, semmiben se hasonlít személyiségében senkire, sőt. Noha ugyanazok neveltek minket, konkrétan bátran letagadhatná, mert mintha teljesen más helyen nőtt volna fel. A viselkedése, a világlátása, minden olyan, mintha tök más családban nőtt volna fel.

Mindenki. Mondjuk nem is igazán tartom senkivel sem a kapcsolatot.

Ez ÉN vagyok az én családom szemében. Egyfajta fekete bárány. Szóval így válaszolok. Aki úgy érzi egy családtagjáról hogy mintha nem közéjük tartozna annak elmondanám hogy sokkal több vele a közös mint hinnétek. Csak sokmindent nem mondunk ki amit érzünk és gondolunk. De sokszor ugyanarra gondolok bizonyos szituációkban mint a többi családtagom. Van egy mondás az se hülye aki hallgat. Minek kéne folyton bólogató Jánost játszani ha tökre egyetértünk? Ilyenkor inkább csendben maradok és azért tűnhet úgy hogy másképp látom mert másfelől közelítem meg az adott témát ha kikérik a véleményem. Persze ilyenkor én vagyok az UFO akit senki nem ért 😃

Nagyon sokan. Sok unokatestvéremmel nem tartom a kapcsolatot. A nagynénéim egy részével sem. Egyedül csak az egyik nagybátyjámmal volt jó kapcsolatom de ő már nem él. Az egyik nagynéném ünnepekkor látogat minket, de ennyi. Egyetlen egy unokatestvéremmel tartom a kapcsolatot a 10 unokatestvéremből, apámmal úgyszintén nem tartom. De édesanyámmal tartom. Úgy hogy kb. a família 90%-a nekem idegen.

Néha a férjem. Elkepesztő, ahogy este 10 percenként gatyában áll a hűtő előtt és bámulja.

Saját magamat. Családtagjaimat tisztelem és szeretem, nyomukba sem léphetek.

A feltestverem, mintha idegen lenne, kívül belül. Egy házban élünk, mégsem beszélünk hetente 2 ezonál többet, azt is csak muszájból.

Nekem az anyám maradt idegen, soha nem tudtam kötődni hozzá (ő sem tett érte semmit). Mindig úgy éreztem, hogy én vagyok a csodabogár, hogy semmi szeretetet nem érzek anyám iránt. Aztán mióta beleástam magam a témába, rájöttem, hogy ez egyáltalán nem a hibám, nem a bűnöm, egyszerűen így alakult. (Nem csak érzelmileg, de emberileg sem szeretem őt, ha más körülmények között keresztezték volna egymást az útjaink, az életben nem álltam volna szóba vele. Sunyi, alattomos, kárörvendő, közben kifelé persze (kolléganők, szomszédok, ismerősök) játssza a tisztességest, a "kettőt sem tudok szólni" ártatlant.

Nálunk én vagyok az. Mintha az ufók raktak volna le a szüleimhez, annyira mások vagyunk. Sajnos sok probléma adódott ebből, sosem tudtam igazán közel kerülni egyik szülőmhöz sem.