Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Tartsuk meg a pénzt amit a...

Tartsuk meg a pénzt amit a lányomnak szántam?

Figyelt kérdés

A felnőtt lányom egy magyon nehéz szakításon van túl, ami után egy időre hazaköltözött, 4 hónapig itthon lakott. Nagyon megviselte a szakítás, ezért nem nagyon foglalkozott semmivel, eljárt dolgozni, hazajött, bezárkózott a szobájába és nézte a plafont. A bankkártyáját is csak úgy ideadta, hogy fizessek ki mindent ami kell, ő nem is igazán költött pénzt. Vagy 2 éve elvégzett egy fitness edző tanfolyamot és van néhány ügyfele, kiknek heti egyszer fitness órakat tart. Ezeket akkor is megtartotta amikor itthon lakott, és havi kb. 200 ezer forint plusz bevételt hozott neki. Ezt a pénzt is ideadta, hogy költsem amire kell.

De én ebből a pénzből nem költöttem semmit, hanem félretettem neki. Mostanra közel 1 millió forint gyűlt össze, amit egy ajándékra szánok a lányomnak. Viszont mióta a férjem megtudta, hogy van ez a pénz arról győzköd, hogy tartsuk meg mert nekünk is szükségünk van rá (ami igaz, mert a kissebb felújítási munkálatokra, amiket el kéne végeznünk, épp elég lenne). És azt mondja, hogy ha egyszer nekünk adta ezt a pénzt, és 4 hónapig itt is lakott akkor ez jár nekünk. Ti mit tennétek?



márc. 25. 12:08
1 2 3 4 5 6 7 8
 71/74 anonim ***** válasza:
100%
Abban a pillanatban dobnám ki, amint ez felmerül. Nem a gyerekemet, hanem a páromat. Saját zsebében turkáljon.
márc. 26. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 72/74 anonim ***** válasza:
95%
Na mi lesz? Visszaadtad már?
márc. 28. 07:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 73/74 anonim ***** válasza:
100%

Add vissza, megérdemli. Nem szorultatok a pénzére. Nem

Lenne pofám 1 milliót felújításba ölni.

nov. 15. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 74/74 anonim ***** válasza:
100%
#72 Nem adta vissza, nézd végig a kommentjeit.
nov. 15. 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!