Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Tartsuk meg a pénzt amit a...

Tartsuk meg a pénzt amit a lányomnak szántam?

Figyelt kérdés

A felnőtt lányom egy magyon nehéz szakításon van túl, ami után egy időre hazaköltözött, 4 hónapig itthon lakott. Nagyon megviselte a szakítás, ezért nem nagyon foglalkozott semmivel, eljárt dolgozni, hazajött, bezárkózott a szobájába és nézte a plafont. A bankkártyáját is csak úgy ideadta, hogy fizessek ki mindent ami kell, ő nem is igazán költött pénzt. Vagy 2 éve elvégzett egy fitness edző tanfolyamot és van néhány ügyfele, kiknek heti egyszer fitness órakat tart. Ezeket akkor is megtartotta amikor itthon lakott, és havi kb. 200 ezer forint plusz bevételt hozott neki. Ezt a pénzt is ideadta, hogy költsem amire kell.

De én ebből a pénzből nem költöttem semmit, hanem félretettem neki. Mostanra közel 1 millió forint gyűlt össze, amit egy ajándékra szánok a lányomnak. Viszont mióta a férjem megtudta, hogy van ez a pénz arról győzköd, hogy tartsuk meg mert nekünk is szükségünk van rá (ami igaz, mert a kissebb felújítási munkálatokra, amiket el kéne végeznünk, épp elég lenne). És azt mondja, hogy ha egyszer nekünk adta ezt a pénzt, és 4 hónapig itt is lakott akkor ez jár nekünk. Ti mit tennétek?



márc. 25. 12:08
1 2 3 4 5 6 7 8
 31/74 anonim ***** válasza:
96%
26: en is ezen tunodtem. A lany minimalis fogyasztasa utan, mennyi maradt a szamlajan vajon havonta? Nem kerdes, hogy MINDEN penzt vissza kell adni neki, mert az az ove, o kereste meg. A ferj pedig haszonleso.
márc. 25. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/74 anonim ***** válasza:
94%

"ezt a pénzt a havi fizetésén felül kereste"

Tehát az is a fizetése.

márc. 25. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/74 anonim ***** válasza:
96%
#25 Látom nem megy az értő olvasás. A lány az ÖSSZES pénzét leadta anyunak, aki most azon gondolkozik, hogy a saját házukra költse-e. Elvileg a lány fogyasztásán túli összeget félre tette, erre mondja a pasikája, hogy tartsák meg. Joguk sajnos van hozzá,mivel semmi nincs lepapírozva, de ha ezt valaki megteszi anyaként a gyerekével (főleg egy rossz időszak után, de ettől függetlenül is) az egy semmi ember. A lány kifizette a saját részét abból a 4 hónapból, a fentmaradó összeg maximálisan az övé. Nem mellesleg ilyen helyzetben az én szüleim egy fityinget nem fogadnának el tőlem...de ez már egy másik téma.
márc. 25. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/74 Grizesteszta ***** válasza:
96%
#28: Szóval fele-fele tulajdonban van a lakás, a Te gyereked szívességből lakott a lakásban, a férjed beleegyezésével. Nem olcsó János a pali, ha a 4 havi fizu jelentős része mellé még az 1 M is kellene...
márc. 25. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/74 anonim ***** válasza:
96%

Szoval kb 1 millaba kerult a 4 honap amig a lanyod ott lakott es te ezen felul még 1 millat nem adnal vissza neki.

2 millio 4 honap alatt ?

Legkozelebb menjen inkabb welness hotelba az is olcsobb mint nalad lakni.


Pofam leszakad. Kb elszortad az egesz fizujat samponra meg fogkremre. Jo vastag bor van a pofatokon , hogy komolyan azon agyaltok, hogy vissza adjatok-e azt a penzt ami nalatok maradt.

Szerencsetlen lanyodat jol kihasznaltatok.

márc. 25. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/74 anonim ***** válasza:
91%

Undorító dolog lenne elvenni a gyereked pénzét. A kedves párod meg ne a lányod pénzéből akarjon felújítani. Szépen sporoljátok össze. Azt a pénzt meg egy az egyben pénz formájában add oda a lányodnak ne ajándékot vegyél belölle! Aztán majd ha ő esetleg úgy gondolja hogy ad X összeget akkor ad.

Szerintem nagyon jól tetted hogy félre raktad neki és nem költötted el.

márc. 25. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/74 anonim ***** válasza:
4%
Azért nem csak samponra meg fogkrémre, azt írta, "telre, számlákra, tisztítószerekre" is
márc. 25. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/74 anonim ***** válasza:
95%
Én semmi szín alatt nem húznám le a lányomat. Inkább segíteni próbálnám az életben. Ha nem állnánk jól és nagyon kéne valamire a pénz és a lányom ragaszkodna hozzá akkor elfogadnánk tőle, de csak maximum annyit amennyit mi kiadtunk azon idő alatt amíg ott lakott. Ha túlárazva vennék el tőle pénzt akkor elsüllyednék szégyenemben, illetve nem tudnék a szemébe nézni.
márc. 25. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/74 Grizesteszta ***** válasza:
94%

#37: Értjük, de mennyivel lett több a telefonszámla és a víz/fűtés/villanyszla attól, hogy ott vegetált a gyerek? És mennyivel több tisztítószer fogyott? Mert aki havi kb 200E-t keres 'mellékállásban', az a főállásban is keres min. ennyit. Számoljunk! 4*200E(főállás fizuja)+ 4*200E( mellékes) =1,6 M. Ebből van szűk milla, legyen 900E.

700E/4 HÓNAP= 175E Ha ezt költötte el havonta a vegetáló lányára, akkor annak óránként kellett fogat mosnia és naponta 3-szor - A NORMÁL TAKARÍTÁS MELLETT IS, hiszen azt eddig is csinálták- francia parfümmel fertőtleníteni az egész lakást.:) Röhejes...

márc. 25. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/74 anonim ***** válasza:
33%
Ha a tel hitelt jelent, ami a tiétek, azt is megadnám neki a mellékállásának fizetésén kívül. ha csak nem ő egyezett bele, hogy kifizeti a hiteletek bizonyos részét.
márc. 25. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!