Szeretettel ajándékozom, de mindig én érzem magam rosszul a végén, mi a megoldás?
Komolyan már nem fogok senkinek energiát belefektetni, nem ez az első. Mindig alig várom, hogy örömet okozzak akinek épp adom, és elméletben jó is, a gyakorlatban meg valahogy sokszor félre megy valami.
Figyeljetek, 1-2 Példa:
1) Most anyámat akartam hálából egy 1 napos wellness szallodas-termál fürdős ajándékkal meglepni, hogy pihenjenek. Mivel nem húsz forint, azért foglalás előtt elmondtam, és kérdeztem örülnének e neki, mert mondták hogy mennének termálba valamikor). Ezért a termál fürdő szállójába foglaltam a belépőkkel.
Most kérdeztem milyen volt, kihasználtak e a mai napot is, mert a mai napra érvényes a fürdő belépő attól hogy eljönnek: anyám válasza, hogy kevés volt a medence (mi régen voltunk itt és jól éreztük magunkat párommal..), meg reggel benézték a kicheckolast nem tudtak utána visszamenni vagy nem értettem, és nem akartak vizes ruhában mászkálni.. ezért csak eljöttek még délelőtt, pedig az árban a teljes maj napi belépő is ott volt.
2. Anyám mondjuk tényleg fura tud lenni, korábban masszazsra vittem el, mert fájt mindig itt-ott: konkrétan végigdumálta a masszőrrel, ami még nem is baj. De mikor kérdeztem vagy párom is milyen volt, nem is erről beszélt hogy jó volt, hanem a masszőr életéről hogy ez az amaz van vele képzeljük el… mondom ok.
3) ez esett eddig a legrosszabbul:
Férjemnek szerveztem le szulinapjara meglepetés összeröffenést, italozást a barátaival. Ez sem csak úgy, hanem mivel nekem már szervezett be ilyeneket, tudtam hogy ő is örülne neki. Ami így is volt. Mégis szar lett a fele az estének. Szeretünk mind társasozni, így egy ilyen helye szerveztem, tortát is.
Na mint kiderült, szombat este csak kb tízen évesek voltak, a pia vizezett, a kiszolgálás lassú és nem a toppon.. Ja a 2 legjobb, hoyg szóltam előre lehet e torta: válasz igen. Előbb el is hoztam nekik. De azt már a 2 kislány a pultnál nem közölte, hogy nincs semmi tányér vagy villa stb hozzá..
Mindennek a teteje, hogy párom egyik haverja konkrétan VÉGIGKADFOGTA és nyígta az egészet amíg át nem mentünk máshova, folyamatosan beszólogatott hogy kevés a hely (mert pl közben hívtak meg plusz embereket amiről nekem nem szóltak!!… Folyton beszólt, hogy lassú a kiszolgálás, nem jönnek (tényleg gáz volt sajnos), meg miért nincs drágább bor. Akkor amit párom kimért italt mindenkinek, és koccintottunk együtt, arra is bepofázott hogy ilyet iszunk stb.. minden beszólása szarul esett, mivel én szerveztem az egészet…
ok, szar volt a hely, de honnan tudhattam előre? Már el is bőgtem magam, mondjuk párom legalább orult a szándéknak, senki nem szervezett neki eddig ilyesmit, csak jó szar volt a hely.
Annyira unom már, hogy barmennyire tűnik valami jó ötletnek, még ha örülne is neki, valahogy úgysem sikerül nekem ezt jól csinálni. Nincs is kedvem már nagyobb ajándékokat asdni senkinek, mert ezek miatt komolyan én érzem Magam szarul, hogy nem okoz örömet, vagy ennyire balul sül el.
Nekem ez nem megy, pedig tényleg örömet akarnék okozni vele, de csak én leszek tőle csalódott..
Köszönöm a válaszokat! Látom azért többen megértették mi ezzel a gond, vagy van személyes tapasztalat, pl 40-es vagy korábbi szülős edzőspélda stb..
Aranyos volt a kommentelő aki írta, és persze a figyelem, közös időtöltés stb jelent anyámnak többet, ez igaz.
Viszont az gáz dolog, hogyha előtte mondja neked hogy elmennének, és te segíteni próbálsz mert anyagilag szerényen élnek, hogy akkor már legyen rendes kikapcsolódás, mert amúgy nem tehetik meg.. konkrétan rákérdezel, hogy figyi nem meglepetés lesz ez, mert nem kis összeg.., mondtad h mennétek, mi itt voltunk, befizetnék titeket egy napra szállással (ami 2 napi belépőt is tartalmaz) kb 60 ezerért, vagy ha nem tudjátok/akarjatok a pároddal kihasználni, akkor a sima 2 belépőt fizetem csak, ne fizessek feleslegesen(!). Szólj vissza, beszéljétek meg.
Na most én sem vagyok elszállva pénzzel, de nem tudok menni sehova egy ideig, anyaméknak akartam jót, mert nem jut el kb sehova.. vissza is szól anyád, hogy tok jó, akkor már szállással a 2 nap “éri meg” a párja menne. Nagy örömmel lefoglalod és kifizeted, majd anyádtól csak annyit hallasz mikor kérdezed miylen volt, h ez a medence nem működött (igen a gyerek pancsoló 20 centis nagyon releváns…), meg kevés volt, meg másnap úgysem adott semmi újat…
Na ilyenkor fejelném meg a falat, ez azért bunkó dolog, mert ennyi erővel az utcán az első idegennek odaadtam volna azt a pénzt, ezwrt kérdeztem elég a belépő…. És ez meg egyszer, nem meglepetés volt, direkt rákérdeztem, mert ismerem anyámat. Töltünk elég időt stb, az ember neki akart jót.
Mindegy, a párja megköszönte, meg úgy vettem le miatta jött ez a termál ötlet, ő jobban is értékelte. Csak ha ezt tudom nem dobok ki ennyi pénzt, bőven elég lett vna 2 belépő, és még rá is kérdeztem, pusztán azért csesz fel a dolog. Tudnám én is másra költeni.
A tanulságok megvannak, aki tudta értelmezni a sorokat, illetve adtak többen jó meglátást nekem is, azoknak köszi! Túl léptem már ezen azóta egyébként, szép napot mindnekinek. :)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!