Van aki hasonló helyzetben van?

Kifejtem bővebben.

Szóval, egy 21 éves céltudatos lány vagyok. A környezetemben roma kisebbségekkel vagyok körülvéve - én magam nem vagyok az ugyan -, de a szüleim válása óta a közvetlen környezetemben a családi életemben is megjelentek ilyen új emberek, akikkel együtt élek, vagy legalábbis jelen vannak körülöttem. Leszögezném egyáltalán nem vagyok rasszista távol áll ez tőlem, de most a történet szempontjából ez egy fontos információ, ugyanis ez megmagyaráz mindent.

Tehát olyan személyekkel vagyok körbevéve, akik nagyon fiatalon otthagyják az iskolát, züllött életet élnek, nagyon hamar összeköltöznek az éppen aktuális párjukkal majd teherbe esnek gyereket szülnek 15-16 évesen, szerintem nem kell ezt annyira ragoznom mindenki tudja hogy működik ez náluk. Nekik semmi életképük, semmi cél nincs előttük.

Én így 21 évesen nem így állok, nekem nem ezek a dolgok a fontosak, nálam más tervek vannak előtérben. Építem az életem és a saját egzisztenciám, független vagyok már most is, haladok a dolgaimmal, stabilan szeretnék állni anyagilag, jogsit szerezni és autót venni, egyetem különköltözés stb. Komoly kapcsolatom nincs még de nyilván ez is tervben van amint lesz rá olyan ember akivel eltudnám képzelni. Ezáltal nagyon nagy a kontraszt köztem és a körülöttem lévő emberek között. Nincs egyetlen személy sem az ismertségi körömben akivel tudnék azonosulni, akivel hasonló céljaink lennének és tudnánk egymást támogatni, tehát nagyon egyedül vagyok mert itt mindenki más életvitelt képvisel. A szülővárosom eleve tele van ilyen emberekkel, én viszont nem illek oda, ebből el is kezdtem kilépni. Viszont időnként ugye tartom a kapcsolatot az otthoniakkal de próbálom ezt minimálisra venni igazából. Mert mostohaanyum pl nagyon piszkálni szokott. Az ő fejében az a normális ahogy a gyerekei élnek, hogy rettentő hamar befejezték a tanulmányokat gyereket szültek, összeköltöztek valakivel és így a 20-as éveikben már kész 40-es korú életet folytatnak. Ezért engem meg mindig bánt, olykor nagyon erőteljesen hogy mikor lesz neked párod, mikor szülsz majd, ki fogsz öregedni mikor lesz unokánk stb stb. Igazából le tud rólam peregni mindez, de akkor is borzasztóan zavaró hogy miért kell így leszólni és kicikizni azt, aki normális életet szeretne. Sajnálom de én nem szeretnék 20 éves koromra tanulatlanul lecsaládosodni és problémák közepette 5 gyereket nevelni egy mérgező házasságban… Ha vele beszélgetek nagyrészt mindig ezt hallgatom és már elegem van ebből.

Könyörgöm 21 éves vagyok nem 50, előttem van még minden most kezdem az életem igazán. Ki akarom magam élni, jönni menni szép helyekre utazgazni, bulizni, ismerkedni, tanulni művelődni, pénzt keresni. Nem kell még nekem elköteleződni ilyen fiatalon, mikor még lehet lesz vagy 10 ha nem több párom.

Mindenki úgy rontja el az életét ahogy akarja, de én minőségi jó életet szeretnék, nekem nem az van szem előtt hogy családot alapítsak.

Abban bízok, hogyha teljesen kiszakadok ebből a körből oda ahol hozzám illő támogató emberekkel találkozok és kapcsolatokat alakítok, majd nem leszek elítélve hanem inkább építeni fognak. Egy ilyen közegre van szükségem ahol az értékek és célok vannak jelen, így mindig motivált tudok lenni. Mindenesetre nagyon nehéz egy gyenge közegben értelmesnek maradni.

Van itt valaki, akinek ilyen tapasztalai vannak esetleg? Meséljetek egy kicsit, ti hogy kezelitek ezt?