Hogyan lehet elérni, hogy egy fiatal felnőtt észrevegye, eljött az idő az önállósodásra és ne akarjon folyton a szülei támogatásával élni? Mit tegyek, hogy a 21 éves fiam felfogja végre, már nagykorú és kötelezettségei vannak?
Egyedül élek a két fiammal, akik 21 és 17 évesek. A kisebb középiskolás, a nagyobb viszont úgy döntött, nem fejezi be a főiskolát, amit egy éve választott, mert mégse tetszik neki a mérnöki pálya. Szeptember óta dolgozik ugyan, de csak alkalmi munkákat vállal és úgy tervezi, majd idén elkezd egy másik főiskolát. Sajnos azt tapasztalom, nem igazán találja a helyét és nem is keresi. Sokkal inkább a "haverok, buli, fanta" érzés köti le az összes energiáját, mint a pályaválasztás, vagy akár az önállósodási vágy. A fizetésének harmadát kérésre odaadja ugyan a költségekre, de a többi bevételét utolsó fillérig elszórakozza. Elmondtam neki szeptemberben, ha már nem tanul,nem szeretnék többet vállalni itthon helyette és nem szeretném, ha úgy viselkedne, mint egy szállodában, ahol én vagyok a személyzet. Ez így elég ironikusan, cinikusan hangzik, de tény, egyelőre minden teher továbbra is az én vállamon van és eléggé nyomaszt ez a helyzet. Mostanra mindennaposakká váltak a viták, mert minden kérésem eredménytelennek bizonyult. Fogalmam sincs, mit tegyek, hogy felfogja végre, már ő is teljesjogú felnőtt itthon, akinek ugyanúgy vannak feladatai, kötelezettségei is, nem csak jogai. Sajnos tudom, ez nem egyedi probléma, számtalan szülővel beszéltem, meg látom is, hogy egyes fiatalok még 30-40 éves korukban is eléldegélnek a szüleik nyakán, és nem hajlandók az önálló életvitelre, de én ezt nagyon nem szeretném. Elkeserítene, ha nyámnyila, pipogya férfiak repülnének ki a szárnyaim alól. Nem vagyok az az anyatípus, aki attól boldog, ha csak az én főztöm jó a fiacskáimnak, csak az a ruha tiszta, amit én mosok és egyébként is minden lányt elmarnék, mert hogy "elrabolják" a fiaimat. Annak örülnék a legjobban, ha a fiaim akár egyedül, akár egy-egy helyes lánnyal úgy döntenek majd, meg szeretnének állni a saját lábukon és ez sikerülne is nekik.
Hogyan lehet ezt elősegíteni úgy, hogy ne azt érezzék, "eltaszítom őket" magamtól, hanem hogy elsősorban értük várom el, hogy keressenek célokat maguknak és tegyenek is azért, hogy azok megvalósuljanak. Egy szülő feladata szerintem az, hogy stabil, önálló felnőtteket neveljen a gyerekeiből és nem az, hogy életük végéig támogassa.
A huszonévesek véleményére is kíváncsi vagyok, akik esetleg ugyanezzel a problémával küzdenek, csak épp a másik oldalon.
válasza:24 vagyok, én idén fogok diplomázni informatikán (nő vagyok), ez az első (egyetlen) főiskolám, nem hagytam félbe, sulis szabálymódosítások és korlátozott vizsgaidőpontok és vizsgalétszám miatt csúsztam meg (nem mindig fértem be a létszámba, de volt, hogy nekünk kellett időpontot kérni, mert nem írtak ki). Mellette én diákmelóztam, és 8 hónapra egy 8 órás főállást is bevállaltam egy időszakban, amikor csak vizsgáztam, utána folytattam a sulit, mert akkor már sok volt mellé a rendszeres 8 órás munka (meg más is volt, amit rendes dolgozó ember is megelégelt volna, hétvégi ingyen munka pl.).
A fiadat mindenképp el kéne küldeni legalább diákmunkára, ha főiskolára beiratkozik és nappalis lesz. De legalább csinálja végig a sulit. Nem jó, amit csinál, de nem minden huszonéves ilyen, bár valószínűleg sokan vannak, mert mikor én jártam diákmelózni, voltak olyan ott dolgozók, szülők, akik mondták, hogy bár az ő gyerekük is hozzám hasonlóan gondolkodna. Nekem eszembe se jutna másképp. Most, hogy végzős vagyok, már nincs jogviszonyom, de kerestem munkát, volt egy nagyon keveset fizető, és most februárban lesz egy jobb, nekem is volt kihagyás, de nem ültem a fenekemen láblógatva.
válasza:Nekem az öcsém volt ilyen-most repült csak ki 30 éves kora előtt pár évvel-és megoldást nem tudok:
Az édesanyánk,apánk folyamatosan rágta a fülét,én is nem egyszer átbeszéltem ezt vele-meg is értette,mégis folyt tovább a dolog,-míg nemrégiben talált magának egy párt akivel összeköltözött.
Igen,az ember azt szeretné,ha életképesnek,életrevalónak láthatná a gyermekét,de úgy látszik,ez a kor szele,vagy nem tudom régebben mennyire volt ez általános,de szerintem gyakoribb lett.
válasza:Szia!
Azt nem írom,hogy ülj le vele beszélni a nagybetűs életről,mert gondolom már többször megtetted.Viszont ültesd le,és beszéld azt meg vele,hogy kerestek neki egy albérletet,ahová szépen el fog költözni,és eltartja fenntartja magát.Persze nem azt mondom,hogy hagyd teljesen magára,ha lehet a közeletekben lakjon,de önállósodjon egy kicsit.Talán rájönne,hogy mégiscsak jobb lenne tanulni,és mellette nyugodtan dolgozhat is,mert ahogy Ő csinálja úgy nem lehet megélni,nemhogy jólélni.Ha esetleg ismét tanulásra adja a fejét,akkor visszaköltözhet,az általad megszabott feltételekkel.Állítsd a lábára mert ilyen életfelfogással nem lesz jó élete.Van olyan rokonom,aki nem volt hajlandó a lábán önállóan megállni,meghaltak a szülei pár éve,és szörnyű milyen állapotba van most.És már nem lehet rajta segíteni,mert csak panaszkodni nyavajogni hajlandó,de tenni valamit,hogy jobb legyen neki nem.
válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!