Miért lesz sok ember egyre érzékenyebb az idő múlásával?

Csökken a tesztó tesó..

Én már 28 évesen megfogadtam, hogy 45 éves korom után szúrok valami danabolt vagy egyéb tesztó pótlót, mielőtt egy hisztis ribcsivá válok!

Mellesleg pajzsmirígy kifáradás is együtt jár a tesztó hiánnyal...

Látványos a "változás" 30 és 40 között!!!

Azt gondolom, hogy egy háziállat családtag, nálunk legalábbis mindig így van, volt és lesz. Teljesen normális és egészséges, hogy ez fájdalmas és gyász idoszakkal jár.

Persze élni, menni kell tovább,de adj magadnak időt. Minden nappal jobb lesz. Nekem fiú testvéreim vannak (felnőttek vagyunk mind), ők is, a férjem is, édesapám is sírt, amikor elhunyt egy háziállatunk és most is megsiratnánk és időbe telne, míg feldolgozzuk.

Az is érthető, hogy félted anyukádat, viszont az, hogy ha nem lenne, nincs miért élned érdekes nézőpont.

Nincs párod, családod? Vagy nem szeretnél?

"Ha egy cica elvesztése is ekkora lelki traumával jár nekem férfiként"

Szerintem attól, hogy megéled az érzelmeidet sokkal inkább férfi vagy, mintha elnyomnád magadban, mintha mi sem történt volna. (De ez nyilván az én véleményem.) Természetes, hogy megérint téged egy ilyen esemény, főleg hogy neked a cica gyakorlatilag családtag volt.

Nekem fél éve halt meg a cicám, de jobban megérintett, mint pl dédimé, akivel szintén közeli volt a kapcsolatom. Nekem valószínűleg azért fájt jobban, mert hirtelen történt. Ha valaki idős, már valamennyire fel vagy rá készülve, hogy el fog menni, míg egy fiatal cicánál nem ez a helyzet.

Kérdező, ez teljesen normális. És nagyon jó dolognak tartom, hogy férfi létedre is vannak, sőt fel is vállalod az érzéseidet! Ez nagyon jó!

Egyébként pedig ahogy idősodunk, úgy értekelodik át minden az életünkben. Már tudjuk mi az igazán fontos és mi nem az.

Minden nap mosolyogva figyelem a 15 éves lányomat, hogy milyen fontos neki(k) meg ebben a korban a tökéletes külsőség, és az, hogy mit fognak szólni mások. 😀

Egyik nap beszéltem vele erről, hogy lesz majd amikor ezek nem lesznek már ennyire fontos dolgok. Rám nézett nagy szemekkel, hogy ő el se tudja képzelni, hogy ezek egyszer már nem lesznek olyan fontosak.

Nagyikad még más szemlélettel nőtt fel. Akárcsak az én nagyijaim. Az állat nekik állat, az ember pedig ember. A mi nagyszuleink simán elvagtak a nyakát bármilyen haszonallatnak, szerintem a mi korosztalyunk max 10 százaléka képes már erre.

A család viszont a minden nekik. ❤️

Nem élsz "hagyományos" életet, nincs saját családod. Nincs meg az élet szokásos rendje, ahol a leszármazásra, mint folyamatosan előre haladó fonálra vannak felfűzve az élet történései. Ahogy megy előre az idő, a régebben felfűzöttek lassanként lehullanak, de az átmeneti fájdalmon átsegít az, hogy egyre több új elem jelenik meg.

A mi kutyánk 25 éves koromban halt meg, de nekem akkor már volt barátnőm, tehát csak egy pozitív érzelmi kapocs ment tönkre (igaz, megviselt). Három évre rá megszületett a fiam, aki akkor az új elemet képviselte. Amikor a szüleim meghaltak, akkor én már régen külön éltem tőlük és a haláluk nem is rázott meg annyira, mert ők tulajdonképpen "nem is tudtak élni" és nem is akartak már. De ez az ő életük volt. A mi életünk a feleségemmel folytatódott. Amikor a fiunk kirepült tőlünk, mi tovább éltünk előbb egy, majd sok évvel később egy másik kutyával. Amikor az első kutyát el kellett altatni, én voltam ott az állatorvosnál és simogattam a halált elhozó injekció hatása során. Időközben megszületett az unokánk, aki még pár évig együtt élt az öregedő második kutyánk mellett, mígnem azt is el kellett altatni. A unokánk közben már majdnem felnőtt és abban bízom, hogy értelmes életet fog élni.