Miért baj, ha valaki ~50 évesen, a kedves Édesanyjával él?

Fürdetgesse tovább a mamit. Vele házas. Ha lenne barátnője, gyereke akkor is anyuci lenne az első.

Amúgy meg ennyi idősrn màr minek akar gyereket csinálni. Nagy valószínűsèggel nem is èl addig, amíg felnő a gyerek..majd elvárja a tizenèvestől hogy fürdetgesse, pelenkázza ahogy ő csinálta annak idejèn az anyjával.

Gondolom ezèrt kellene a gyerek, hogy legyen egy ápolód. Ha önzetlen lennèl akkor nem ennyi idősen gondolkoznál a gyerekvállaláson.

Nem baj. Csak ez esetben nincs családja, már 50 évesen leélte az élete nagyobb részét, gyerekvállalás se valószínű ebben a korban. Ráadásul az édesanyja ápolása és munka mellett már nem is igen marad ideje se semmire, se saját családra.

Ha ő jól érzi így magát akkor nem kell foglalkozni mással.

Ha most ébredt rá hogy elment az élete azzal hogy saját magával nem törődött az szomorú.

Aki 45-50 felett mamával,vagy papával él - bármilyen okból -, az a párkapcsolati "piacon" selejtes.

Akár nő, akár férfi.Lehet elvált,lehet özvegy,lehet szingli,de ha nem önállóan él,akkor semmi esélye.

Ápolgatni való időssel a tarsolyban még nem hallottam,hogy valakinek sikere lett volna.

Mintha az aki családot vállalt volna es gyereket az milyen boldog es teljes lenne!

Teli az oldal megcsalasokkal, valasokkal, felre sikerult, zsákutca kapcsolatokkal, szenvedő , éhező, bántalmazott, elhanyagolt gyerekekkel , jaj mit hagyott ki ugye ????

Föltetlen kellett volna tovabb szaporodjon mert ugye mindenki más milyen boldog ....