Mièrt fàj ennyire a szakìtàs annak ellenère, hogy èn akartam?

Én is voltam hasonló helyzetben, csak mi nem laktunk együtt. Sokáig vaciláltam, mert nem akartam megbántani, de nem éreztem fairnek, hogy rám pazarolja az idejét, holott tudtam, hogy nem szeretem. Nagyon rossz volt még jópár hétig, eszembe jutott, hogy felhívom és visszamegyek Hozzá, de tudtam, hogy nem vagyok szerelmes, így nem tettem.

Pár év után ismét megkerestük egymást és régi jó ismerősökként elbeszélgetünk azóta is (mailben).

Fura az élet.

Igazából velem az esett meg, hogy életem első szerelme csúnyán kihasznált, és még elvileg most is együtt vagyunk, persze eddig se voltunk együtt igazán. Egy év alatt kilencszer találkoztunk, és csak én akartam őt a mindenemnek. Aztán két hónapja anyám elment.

Miután anyám elment, mármint eltávozott arra a másik, nem létező világra, rá egy hónapra, azt hittem, hogy jobban vagyok. De csak nem...

22:39-es vagyok

És most kezdek megint összeomlani. Írtátok, hogy a pár elvesztése olyan, mint a gyász. Ez így nem igaz, a folyamat más, de ugyanarról van szó. Anyámat folyton visszavárom, hogy egyszer belép az ajtón, nem fogtam fel, hogy meghalt, nem tudom felfogni, képtelen vagyok. Ahogyan azt sem tudom elfogadni, hogy életem szerelme nem szeretett, folyton várom, hogy egyszer ott áll az ajtóban, és átölel, pedig sose fog már hazajönni anyám, és életem szerelme se lép be az ajtón. A két traumának megvan a maga helye, mindkettőnek két sötét folt-helye van. Soha nem értheted meg, hogy miért kellett meghalnia édesanyádnak, és sose érted meg, hogy miért nem szeretett a barátod.

Nekem írta valaki itt a gyakorin, hogy a párjukat az emberek nem dobják el úgy, mint egy használt szalvétát. A legtöbb embernek vannak érzései, habár a volt szerelmemnek nem volt.

Az élet sokszor rettenetesen kegyetlen. Sok dolog feldolgozhatatlan.

Ha nem szereted a fiút, akkor úgyis rövidesen jól leszel. Én nekem nem szokott sokáig tartani feldolgozni, mert ha nem szeretek valakit, akkor mindig racionális döntést hozok, és ha tudom, hogy meg kellett hoznom a döntést, és meghoztam, akkor hamar elfogadom, hogy így kell lennie. El kell fogadni, hogy az élet kegyetlen. Én folyton meg akarok halni, pedig anyámnak igaza volt, hogy még szenvednem kell egy kicsit ezen a földön.