Miért bánt folyamatosan édesanyám párja?
Édesanyukám 15 éve él együtt egy bántalmazó párkapcsolatban. Nyolc évig én és a testvérem is velük éltünk, azonban a folyamatos lelki (néha fizikai) terrort megelégelve édesanyám úgy döntött, hogy külön költöztet minket ettől az embertől. Ekkor voltam 18 éves, és innentől kezdve jó irányba haladt az életem. Általános iskolás koromban rossz tanuló voltam, mert a tanáraim nem fogadtak el, itthon nem tudtam nyugodtan tanulni, mert volt többször olyan, hogy éjszaka kint aludtunk az utcán, mert anyukám párja berúgott és ilyenkor sokszor bántott minket. Mindig le voltunk nézve a testvéremmel, hogy semmirekellők vagyunk, hogy minket ne írasson anyukánk szakközépiskolába, mert hogy meghaladja a képességeinket az, hogy leérettségizzünk. Azóta leérettségiztem, szakmát szereztem, valamint most végeztem BA-n, kitüntetéses diplomát szereztem és most megyek tovább mesterképzésre, utána pedig PhD-re. Az OTDK-n különdíjas lettem, tovább folytatom a kutatásomat és sikeresnek érzem magam. Azonban ugyan nem élünk édesanyukámékkal, mégis néha találkozok a párjával -, folyamatosan olyanokat mond anyukámnak, hogy úgy sem fogom semmire vinni és hogy a tanári pályára (az egyetemen szeretnék OKTATNI, tehát ez nem tanári pálya, hanem oktatói-kutatói pálya, de mindegy) születni kell, nem mindenki alkalmas rá. Ez természetesen célzás volt arra, hogy én véleménye szerint nem vagyok rá alkalmas. Múltkor is valamit kérdezett, hogy hol van vajon parkolóhely (egy olyan helyen, ahol életemben nem jártam még, mert egy totál más város), amire természetesen nem tudtam a választ. Erre azt mondta, hogy te mindenre azt mondod, hogy nem tudod, pedig egyetemet végeztél... Annyira megalázónak érzem, mikor ilyeneket kell hallgatnom tőle, persze, hogy ilyenkor elmegy a kedvem az egésztől. Hogyan tudnék túllépni? Ezt irigységből csinálhatja? Vagy nem tetszik neki, hogy nem igazolódott be, amit anno anyukámnak elmondott, hogy meghaladja a képességeimet az érettségi?
Neki csak érettségije van és - ugyan nem vagyok pszichiáter, hogy diagnózist állítsak fel - nárcisztikus személyiségzavarral küzd, mellette pedig erősen a pszichopátia tüneteit mutatja. Egyszerűen azt élvezi, hogy másokat bánthat. Csúnya dolog ilyeneken gondolkodni, de sokszor belegondoltam abba, hogy hogyan tudnék neki én is fájdalmat okozni, úgy, hogy egész életében boldogtalan legyen. Persze, ez csak a gondolat szintjén, mert nem tudnám bántani, egyszerűen nem lenne szívem, még ha meg is érdemelné... (Most persze ez úgy hangzott, mintha én lennék psychokiller, de nem).
Előre köszi a válaszotokat.
25/L
Tudod, már az elején lépnie kellett volna, amikor legelőször bántalmazta őt. De valahogyan mindig megbeszélték, aztán megint összevesztek-kibékültek és ez folyamatosan így ment. Anyukám és mi kiszolgáltatott helyzetben voltunk, ezért érezte magát mindig nyeregben. Én biztosan nem tudtam volna ezt folytatni, de nekem még van lehetőségem arra, hogy az ilyesmit elkerüljem a jövőben.
Köszönöm szépen! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!