Mit tegyek, ha anyukám nagyon magányos, de ugyanakkor szeretném a saját életemet is épiteni így 30 évesen?
Ugy erzem megrekedtem egy gyerek szintjen. Meg mindig otthon elek anyukammal, ha bar van lakasom (amit kiadtam alberletbe).
Akarhanyszor elmegyek otthonrol, akar csak egy baratnommel talalkozni, buntudatom van. Hogy anyukamat egyedul hagytam.
Nagyon rossz ez igy, az lenne a legjobb, ha talalna maganak egy tarsat. Ugy erzem nem tudok haladni az eletemben, mert allando buntudat erzesem van. Volt, hogy randiztam, es a randi kozepen anyukam hivogatott, hogy mikor megyek haza es hogy mar nagyon keso van.
Valamilyen szinten buntudatom van, mert az elmult 10 evben kuldoldon eltem, es nem voltunk annyira sokat egyutt, es olyan, mintha ezt probalnam “bepotolni”.
Valahogy nagyon nem jo ez igy…
Szeretnek a sajat lakasomba koltozni, nem akarok mar otthon a szuloi hazban elni, hiszen akarhanyszor ott vagyok (es nem epp kulfoldon egyedul), olyan mintha egy teljesen mas szemelyisegem jonne elo.
Egy kis gyereknek erzem magam, aki minden szinten rendszabalyozva van, nincs semmi maganeletem. Neha megszolalni sem merek.
Az evek meg csak telnek, es telnek, szeretnek komoly kapcsolatot, sajat csaladot, egy ferjet, vagy akar gyereket.
De a buntudat visszatart…
Nem vagy egyedül ezzel a helyzettel, nagyon sokan éreznek így. Tehát ha így nézem, teljesen normális, amit érzel. Ugyanakkor a bűntudatodnak nincs valóságalapja. Anyukád felnőtt ember, az ő felelőssége, hogy megoldja az életét, társakat találjon.
Ha a bűntudatod önállóan nem tudod leküzdeni, fordulj pszichológushoz. Gondold át, hogy mit tudnál tenni, hogy enyhítsd anyukád helyzetét: nincs valami idősek klubja például, ahova eljárhatna, és társakat találna? Esetleg egy tanfolyamra segíthetnél neki beiratkozni (kézműves, számítógépes tanfolyam időseknek stb.). A kapcsolattartást beszéljétek meg, pl. hogy minden nap 5 és 6 között telefonálsz neki, azon kívül csak akkor hívjon, ha tényleg fontos. És ezután ha egy nap már felhívott olyan miatt, ami szerinted nem fontos, akkor nem veszed neki föl a telefont.
Persze a legjobb lenne, ha anyukád is pszichológushoz fordulna. Remélem tudod, hogy nem normális, hogy barátnőzés közben hívogat.
Miért élsz otthon 30 évesen? Itt nem anyáddal van a fő baj, hanem veled, amiért nem költöztél el, holott lenne rá lehetőséged.
Toxikus, igen, én is pl így nőttem fel és 22 évesen el is húztam onnan.
De nem neked kell megoldani anyukád magányát.Ez nem a te dolgod,akkor sem ha felnevelt.
Egy normális szülő,önállóságra, saját önálló életre neveli a gyerekét,és ha kirepül akkor megoldja a saját életét.
Mondj fel az albérlőknek,vagy szólj időben hogy már nem hosszabitod a szerződést,és költözz el.
Mindketten nehezen engeditek el egymást és ez egyikőtöknek sem tesz jót.
Anyuddal ülj le és beszélj vele, hogy ő ezt hogy látja, próbáld megértetni vele, hogy az-az élet rendje ha a "gyermek" kirepül a családi házból és önálló életet szeretne élni, családot alapítani. Emiatt ne legyen bűntudatod, nem anyukádnak élsz és legfőképp semmit sem kell bepótolnod, mert amikor külföldre mentél, gondolom az is azért volt hogy tanulj, dolgozz, építsd a saját életedet. Tudod te, hogy ez nincs rendjén, szóval lépned kell most. Attól mert nem élsz vele egy fedél alatt, ugyanúgy ápolhatsz vele jó kapcsolatot, látogathatod, segíthetsz neki, ettől nem leszel rossz ember.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!