Mostanában egyre gyakrabban üt meg a párom, de úgy, hogy nem marad semmi nyoma. Mit csináljak?

Eszembe sem jutott, hogy félreérthető, ha 10 órakor mennem kell. Csak bejött a férjem és nem szerettem volna, ha észreveszi, hogy miről beszélgetünk.

De látom, hogy vannak olyan válaszolók mint férjem, nem is bántottam őket, hogyan is tettem volna, mégis támadnak, vádolnak valamilyen indokkal. Jó lenne, ha 12 éves lehetnék, talán máshogy, szerencsésebben alakulna az életem.

A jó szándékú biztatásokat köszönöm, kicsit erőt merítettem belőlük. Nem könnyű így egyedül, mert a szüleimre tényleg nem számíthatok, nem szeretném részletezni miért. Néha egész tehetetlennek, erőtlennek, sőt szégyen, nem szégyen gyávának érzem magam.